RANJEVA BÍRÓ ELTÉRŐ VÉLEMÉNYE

Nehéz feladat számomra, hogy elfogadjam annak az ítélet nek a végkövetkeztetését, amely szerint, "Csehszlovákiának 1991. novemberében joga volt az "ideiglenes megoldáshoz", és 1992 októberétől kezdve Csehszlovákiának nem volt joga, hogy ezt az "ideiglenes megoldást" üzembe helyezze (155 bek. ).

Logikai szempontból ez a két állítás, még ha egymástól független is, akkor is összefüggéstelen. Egy infrastrukturális beruházási munka végső célja, hogy a műtárgy üzemeljen. Hogyan lehet tehát összeegyeztetni azt, hogy a C variáns megépítése jogszerű, üzembe helyezése azonban jogszerűtlen?

Nem tudom tehát elfogadni azt az elemzést, amelyet a Bíróság tagjainak nagy része adott Magyarország cselekedetének tényleges jogszerűtlenségéről, amely az egymást keresztező jogszerűtlenségek között a rendelkezés első bekezdésének tárgyát képezi, és amelyeket a Bíróság jogosan emelt ki az indokokat tartalmazó 150. bekezdésből.

Jogilag a munkálatok felfüggesztéséhez, majd beszüntetéséhez vezető magyar döntés jogszerűtlensége nem kérdőjelezhető meg. Magyarország nem tett teljes mértékben eleget a budapesti szerződésben foglaltaknak. Másrészről, az események sorrendje sem kedvez a magyar ügynek. De a tényszerű és a jogi helyzet nem olyan egyértelmű, mint amilyennek tűnik a Bíróság erről szóló elemzésének olvasásakor.

A tényszerű elemek vizsgálatánál, az időrendi sorrendet előtérbe helyezve, a Bíróság tagjainak többsége túl egyszerű elemzést ad az események egymásutániságáról. A Külön-megállapodás 2. cikkében megfogalmazott kérdések szerkezete nem könnyítette meg a Bíróság feladatát, amely így kénytelen volt jogi szempontból nem foglalkozni a kölcsönös (keresztezett) jogszerűtlenségekkel, amelyek pedig az általa eldöntendő vitás kérdés kulcsát képezték.

A Külön-megállapodás 2. cikke alapján a Bíróság feladatának kettős tárgya a jelen ítélet 130. és 131. bekezdéseiben olvasható kiváló elemzések tárgyát képezi. Amivel nem értek egyet, az a kölcsönös jogszerűtlenségek helye, ami a Bíróság tagjainak nagy része szerint kizárólag a normatív részbe és nem pedig a ténymegállapító részbe tartozik, jóllehet véleményem szerint az ítélet ténymegállapító részének kulcsát képezi.

Az a kérdés, amelyet a Bíróság feltehetett volna, sőt fel kellett volna tennie, az, hogy ha az első, 1989-ben elkövetett magyar jogszerűtlenség meg történt volna meg, vajon sor került volna-e a többi jogszerűtlenségre, különös tekintettel arra, hogy bekövetkezett volna-e a munkálatok leállítása 1991 novemberében. Ezt a föltételezést azért kellett felvetni, mivel a Bíróság nem próbálta meg eldönteni, hogy eléggé indokolt kockázatot vont-e maga után a Magyarország által elkövetett jogszerűtlen cselekmény, amely a Cseh és a Szlovák Köztársaságot arra kényszerítette, hogy a kárt a C variáns megépítése és üzembe helyezése útján hozza helyre. A kérdésnek ugyanis arra kellett indítania a Bíróságot, hogy kimondja, egy jogszerűtlen cselekményt felváltott-e egy másik, úgy, hogy a jogszerűtlen cselekmények alakulása valójában csak egyetlen igazi okra vezethető vissza.

Tekintettel arra, hogy a Külön-megállapodás 2. cikkének felépítése félreérthető, ezt a hipotetikus kérdést in limine kellett feltenni. A jelen kérdésben adott releváns tények két, a) és b) kérdéscsoportba való csoportosítása az 1989-es magyar döntéssel kombinálva, amely a tények kiindulópontjául szolgál, megkönnyítette a problémák kétoldalú és átfogó megközelítését a két Fél közötti kapcsolat megfelelő áttekintésének a rovására. Az átfogó kétoldalú vizsgálat ugyanis olyan megtévesztő benyomást tett, mintha valamilyen gépies kapcsolat irányítaná a Felek kölcsönös viselkedését. Ez az elemzés megalapozott lett volna, ha a kérdésben leírt a) és b) pontokban szereplő tények egymástól független tények lennének, másrészt pedig pillanatnyi tények lennének. Egyugyanazon együttesen belül az a) és b) pontok leírják, hogy a különböző időpontokban melyek azok a tények, amelyekért Magyarország okolható, és melyek azok, amelyekért a Csehszlovák Köztársaság. Ez a bináris osztályozás nem ismerteti az események folyamatát.

A jelen ügyben a tények elemzése nem végezhető el az egymást erősítő kétértelmű tényekre és viselkedésekre való hivatkozás nélkül. A beruházás azt a benyomást kelti, hogy ab initio áldozata volt egy bizonyos számú incidensnek és a balsors is sújtotta. Így, amint azt a Bíróság is elismeri, mindkét fél követett el külön-külön jogszerűtlennek minősülő cselekményeket. Csakhogy, a Bíróság tagjainak nagy része által tett észrevétellel ellentétben, mindegyik jogszerűtlen cselekmény a másik fél által elkövetett ugyanilyen cselekmény kiváltójának szerepét játszotta. Nem egy, a két fél által külön-külön elkövetett jogszerűtlen cselekményről van szó, vagy pedig különböző időben egymást követő ilyen cselekményről, hanem különböző, olyan jogszerűtlen cselekményekről, amelyek előidézték a Bíróság elé tárt helyzetet. Mindkét Fél hozzájárult egy jogszerűtlen cselekmény létrejöttéhez, amely fokozatosan idézte elő teljes egészében a jelen vitás ügyet. Fontos rávilágítani a magatartásoknak és jogszerűtlenségeknek erre az összefonódására, mert - tekintve a Bíróságnak a Külön-megállapodás 2. cikkében kirótt kettős feladatát - a jogszerűtlenségek kölcsönös volta az egész vitás ügy szintjén felveti az ok-okozat problémáját.

A jelen ítélet általános szelleme azon az elképzelésen alapszik, amely szerint a magyar fél által elkövetett jogszerűtlenség a vitás ügy jogi causa prima-ja. Azonban, az én véleményemmel ellentétben, a Bíróság tagjainak többsége ennek jelentőségét pusztán a jóvátételi kötelezettség kérdésére korlátozza. A jogszerűtlenségek keresztezett jellege lehetővé teszi ugyanis a Bíróság számára, hogy a károk helyrehozatala tekintetében a "nulla megoldást" javasolja, amint az az ítélet 2. része D bekezdéséből is kiviláglik a közölt megfogalmazás szerint.

A Bíróság iránt érzett minden tiszteletem ellenére nem hiszem, hogy a jóvátételi kötelezettség az egyetlen terület, ahol az egymást keresztező jogszerűtlenségek következményekkel jártak. A norma, jogszerűtlen cselekmények útján történő megsértésének fogalma nem öncélú jelentőséggel bír; csak azokhoz a jogokhoz képest van jelentősége, amelyekhez a Feleket az 1977-es Szerződés juttatja és azon saját belátás szerinti szubjektív önminősítéshez, amelyet a jog a számára lehetővé tesz. A szerződésszegés fogalma mindegyik állam számára lehetővé teszi, hogy levonja a következtetést abból a magatartásformából, amelyet előzetesen jogszerűtlennek minősített. Ezek a megfontolások egyrészt a magyar fél által elkövetett jogszerűtlenség tartalmának vizsgálatához vezetnek el az események egymásutánja felöli megközelítésben (155 1 A bek.), másrészt pedig a jelen ítélet 155 1 B bekezdésének bírálatához.

A két Fél magatartását alkotó tények folyamatát illetően semmiféle döntő következtetés nem fogalmazható meg. A jelen ügyben az eredendő ok csak egy kettős feltétel mellett állapítható meg: az első, annak az események folyamatában való megjelenéséhez kapcsolódik ex nihilo, a második pedig az események létrejöttének kiváltó okaihoz. E követelményeknek akkor lehetett volna eleget tenni, ha a Magyarország által elkövetett jogszerűtlen cselekménynek nem lett volna kapcsolata Csehszlovákia bármilyenfajta magatartásával. A jelen esetben azonban, tekintettel a két ország közötti kapcsolatok kuszaságára, nehéz ebbe a vizsgálatba egy konkrét mechanizmusra alapuló, többé kevésbé differenciált elemzési módszert bevinni. A felelősségi jogban meglévő követelményekkel ellentétben a cél nem az, hogy minden áron egy felelőst találjunk, vagy pedig egy jogszerűtlen cselekményt önmagában, amely nem tárja fel a Felek magatartásának mozgatórugóit. Valamely jogszerűtlenség bizonyítéka önmagában nem elég ahhoz, hogy ok-okozati kapcsolatot állítsunk fel a magyar viselkedés és a csehszlovák reakció között.

A történelmi és technikai jellegű adatok azt mutatják, hogy már a II. világháború végétől kezdve születtek elképzelések a Duna ezen a szakaszán megépítendő vízlépcsőkre. Az együttműködési programok keretében olyan célkitűzéseket próbált megvalósítani, amelyek nem egyeztek meg feltétlenül a partner elképzeléseivel. Így a Csehszlovák Köztársaság különösen nagy érdeklődést mutatott az elektromos áram vízi energia útján történő előállítása, valamint a hajózás iránt. A Nagymarosnál megépítendő műtárgyakat úgy tervezték, hogy a bősi berendezések csúcsrajáratásakor kerülnek majd üzembehelyezésre. Végül pedig, a különböző korábbi tervek nyomán, már régóta nem volt kizárva annak lehetősége, hogy a műtárgyak kizárólag csehszlovák területen épüljenek meg. A környezetre és a jelen peres ügy tárgyát képező beruházásra vonatkozó adatok meghatározzák az egyes téteket, de nem igazolják a magyar döntést. Jogi téren, a budapesti szerződés megkötése ezeket a vitákat tárgytalanná teszi. Az egyetlen bizonyosság az, hogy a munkálatok felfüggesztésében megtestesülő magyar döntésre egy gyanakvással és bizalmatlansággal teli légkörben került sor és maga a döntés hosszas megfontolás tárgyát képezte.

Véleményem szerint a magyar döntés alkotta azt az indítékot, amelyet a Csehszlovák Köztársaság alapul vett későbbi magatartásának alátámasztására. Jogi szempontból tekinthetjük-e úgy, hogy ez volt a későbbi jogszerűtlenségek forrása? Az erre a kérdésre adandó válasznak figyelembe kell vennie a nyomás/tárgyalás játékban alkalmazott eszkaláció stratégiáját. Első megközelítésben az események sorrendisége nem kedvező Magyarország szempontjából, ha a tények lineáris egymásutániságát vizsgáljuk. Az idő múlásával azonban a kiindulásként elkövetett jogszerűtlenség ok-okozati jellege egyre inkább elhalványul és gyengül, míg az eszkaláció a felek magatartását tekintve egyre fokozódik. A jelen vitás ügyben éppen ezért kellett meghatározni az A pontban leírt magyar magatartásban rejlő jogszerűtlenség okozati hátterét. Ha kérdést a két fél kapcsolatainak szemszögéből vizsgáljuk, ami a bekezdés második részét képezi, akkor a tények és a jogszerűtlenségek együttesét kell figyelembe venni: ebben az esetben a felelősség feltételezésének hiányában nehéz a C variáns üzembehelyezésének jogszerűtlenségét az 1989-es magyar döntés következményének tekinteni. Szükségesnek tűnt tisztázni ezt a kérdést logikai szinten; ilyen körülmények között az egymást keresztező jogszerűtlenségek alkották a második kérdés magját.

A Bíróság következtése, amelyet az ítélet szövege első bekezdésének B és C pontjában fejt ki, összefüggéstelen és szükség esetén demonstrálja azt, hogy erőltetett a megkülönböztetés "az ideiglenes megoldás alkalmazása" és annak "üzembehelyezése" között. Ez a megkülönböztetés indokolt lehetne, ha a szerződési jog meghatározná az ún. közelítő alkalmazás, ill. a károk korlátozásának fogalmát. A Bíróság joggal utasította el az ezekből az elvekből merített érveket, amelyek egy feltételezett felelősséget tárgyaló belső jogi rendszerből valók.

Mihelyt azonban a Bíróság elfogadta a Felek által elkövetett jogszerűtlenségek egymást keresztező jellegét, attól a pillanattól kezdve a C variáns megépítése és annak üzem behelyezése közötti megkülönböztetés már csak a nyomás/tárgyalás játék keretei közt zajlott.

A csehszlovák magatartás kettőssége az ítéletben az "és" mellérendelő kötőszónak a Külön-megállapodásban való használatán alapul, amely a döntés végrehajtásának a két szakaszát jelöli. Azonban a kapcsolatot, amit a kötőszó nyelvtani szinten biztosít, az jellemzi, hogy a folyamat elemei azonos természetűek és abban az elemek azonnal követik egymást. Ilyen körülmények között, a Bíróság tagjai többségének feltételezésével ellentétben, Csehszlovákia terveiben, amint az magatartásából is kiderül, soha nem volt szó arról, hogy nem fejezi be a C variánst, ha egyszer már úgy döntött, hogy létrehozza. A folyamatos cselekménynek történő minősítés tűnik a legmegfelelőbbnek úgy a tények egymásutánja, mint a Csehszlovákia, majd pedig a Szlovákia által tanúsított magatartás alapján.

Az ítéletben ugyanis a megkülönböztetés csak akkor lehet megalapozott, ha előzetesen már egyenértékűség áll fenn "az ideiglenes megoldás alkalmazása" és "az üzembehelyezés" között. Ennek az a célja, hogy az egyik elemet ne nyelje el a másik. Mindazonáltal a csehszlovák döntésnek csak akkor van létjogosultsága és értelme, ha az események későbbi alakulása egyetlen eredményre vezet: az "ideiglenes megoldásnak" nevezett C variáns üzembe helyezésére.

Az ítélet vizsgálatakor és azzal ellentétben, a Duna nemzetközi jogi státusza miatt, Csehszlovákia magatartásának jogszerűtlensége nem korlátozódik pusztán "az ideiglenes megoldás üzembe helyezésére". Nem tudok egyetérteni azzal az elképzeléssel, mely szerint egy államot a területi szuverenitása arra jogosítana fel, hogy egyoldalúan szabja meg egy olyan nemzetközi folyó felhasználását, amelynek jogi rendszerét nemzetközi egyezmény szabályozza. Így tehát nem önmagában a műtárgyak egyik vagy másik Fél területén történő felépítése vagy fel nem építése és nem a Duna elterelése jelenti az 1977-es Szerződés megszegését. Egy országos szintű projekt, közös, nemzetközi beruházás helyén történő megvalósítása súlyosan megszegi a budapesti szerződés előírásait. A jogszerűtlenség szankcionálását a nemzetközi kötelezettségek megszegésének következményeire korlátozni, nem pedig magára a kötelezettségek megszegésére egy "a szerződéses kapcsolatokban és a pacta sunt servanda szabály sérthetetlenségében komoly zavarokat keltő precedens" (ld. a fentiekben 114. bek). Ezek a megfontolások magyarázzák a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete 25. cikke 1. bekezdésének javaslatát a folyamatos jogszerűtlenségek kodifikálásáról:

"Egy nemzetközi kötelezettségnek egy állam által történő folyamatos tényszerű megsértése akkor történik, amikor a cselekmény kezdetét veszi. Mindazonáltal, a megszegés elkövetése kiterjed annak az időtartamnak az egészére, amelynek során ez a tény folytatódik és a nemzetközi kötelezettségnek továbbra sem felel meg."

Végül pedig, hogyan lehetne igazolást találni a C variáns jogszerűtlenségére a puszta üzembehelyezéssel, amikor az ítélet szerint ennek a megoldásnak az 1977-es szerződés értelmében nincs jogi alapja, miután a Bíróság elutasította a megközelítő megvalósítás elvét, a károk korlátozásának elvét, valamint egy magyar fél által elkövetett jogszerűtlenség és e variáns üzembe helyezése közötti arányos összehasonlítást.

(aláírás) Raymond RANJEVA