ODA BÍRÓ ELTÉRŐ VÉLEMÉNYE

Bevezetés

1. Az ítélet 1 C ítélkező bekezdése (155. bekezdés) ellen szavaztam, miután teljes mértékben képtelen vagyok egyetérteni azzal a következtetéssel, hogy egyrészt "Csehszlovákiának jogában állt 1991. novemberében továbblépni az 'ideiglenes megoldás' irányába", más részről viszont, hogy "Csehszlovákiának nem állt jogában 1992. októberében üzembe helyezni az ideiglenes megoldást", és nem tudom helyben hagyni az ítéletben ezeket a következtetéseket magyarázó okokat.

Úgyszintén a 2 D ítélkező bekezdés ellen is szavaztam (155.bekezdés). Azért tettem így, mert kérésem és más bírák kérése a bekezdés két részre bontására úgy, hogy azokra külön-külön lehessen szavazni, nem talált meghallgatásra mégpedig általam érthetetlen okoknál fogva. Ezért aztán az egész bekezdés ellen kellett egységesen szavaznom, annak noha első felét támogatni szerettem volna.

Egyetértek a Bíróságnak azzal a következtetésével, amelyre az ítélet ítélkező bekezdéseiben jutott. Ám annak ellenére, hogy vannak olyan pontok, amelyeket támogatok, az ítélet megokolásával kapcsolatban más véleményen vagyok. Szeretnék a jelen ügyről alkotott általános véleményem rövid bemutatásának keretében rámutatni több olyan pontra, ahol nézetem eltér az ítéletben megfogalmazottól.

I. A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerre vonatkozó 1977-es szerződés és a Közös Egyezményes Terv

2. (A beruházás) A Bíróság elé tárt ügy egy, a Duna vízgazdálkodási elképzeléseivel kapcsolatos beruházáshoz kapcsolódik annak Pozsony és Budapest közötti szakaszán, melyet a Magyarország és Csehszlovákia szolgálatában álló valamint a két államnak a kelet-európai szocialista rendszer gyakorlatának megfelelően irányított vállalatainál alkalmazott nagyszámú szakember a Szovjetunió vezetésével már a II. világháborútól fogva hosszú időn keresztül tervezett.

Azt mondják, hogy Magyarország már a kommunista rendszer kialakulása előtt javaslatot tett egy nagymarosi erőmű építésére magyar területen. Ám a szocialista együttműködése keretében szovjet vezetéssel a Duna vízgazdálkodási elképzeléseinek irányítását Pozsony és Budapest között Csehszlovákia, a kiviteli terveket a KGST keretében működő műszaki csoport vette át.

A beruházás (i) egy, a magyar területen építendő Dunakiliti duzzasztómű által elterelt vizet befogadó oldalcsatorna, és (ii) két erőmű építésével járt volna együtt, egyik az üzemvíz csatornán helyezkedett volna el Bősnél, csehszlovák területen, a másik Nagymarosnál, magyar területen. Könnyen előfordulhat, hogy az oldalcsatornára egyébként is szükség lett volna előbb-utóbb a Duna későbbi vízgazdálkodási feladatainak, különösen a Pozsony és Budapest közötti szakasz árvízvédelmének és hajózási feltételeinek biztosítása céljából. Az oldalcsatornát azonban elsődlegesen azonban a csehszlovák területen működő bősi erőmű üzemvíz csatornájának tekintették, és a magyar területen lévő dunakiliti duzzasztómű elengedhetetlen feltétele volt az oldalcsatorna feltöltésének és működtetésének, míg a nagymarosi vízlépcső építésének kifejezett szándéka a Nagymarosnál termelt elektromos energia lett volna és részben a bősi erőmű csúcsüzemmódjának lehetővé tétele.

Az egész beruházást "közös beruházásként" kellett volna megvalósítani, amelynek célja egy "egységes és oszthatatlan működési egység" létrehozása (az 1977-es szerződés, 1. cikk, 1. bekezdés).

3. (Az 1977-es szerződés) A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer terveit mindkét ország hivatalnokai és technokratái készítették elő és megvalósításuk vezetett 1977. szeptember 16-án a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítéséről és üzemeltetéséről szóló szerződés megkötéséhez. A továbbiakban ezt a szerződést nevezem az 1977-es szerződésnek.

Az 1977-es szerződést a két állam kormányfője írta alá (Csehszlovákia esetében a miniszterelnök, Magyarország esetében a Minisztertanács elnöke) és azt nyilvántartásba vétették az Egyesült Nemzetek Szövetségének titkárságán (UNTS, 236. kötet, 241. oldal). Egy részről (az építkezés egyes részleteinek leírásával) általános képet adott a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről, (amely azonban lényegileg a helyhatósági szabályrendelet értelmében "társulást" hozott létre) (lásd az 1977-es szerződés I-IV. fejezetét), míg másik oldalról mint rendes nemzetközi szerződés, eszközként működött a két fél jogai és kötelezettségei tekintetében a Duna jövőbeni vízgazdálkodási hasznosítása érdekében (lásd az 1977-es államközi szerződés V-XI. fejezetét)

Az 1977-es szerződésben leírt tervek szerint a "közös beruházás" költségeit a két fél közösen viseli és a kivitelezés terheit, beleértve az anyagi és munkaerő költségeit, úgyszintén (1977-es szerződés, 5. cikk). A dunakiliti duzzasztó, az oldalcsatorna, a bősi vízlépcső és a nagymarosi vízlépcső tulajdonjoga is közös lett volna (az 1977-es szerződés 8. cikke), és a felek közös felelősséget viseltek a létesítmények kivitelezéséért. Konkrétan a Duna vizének Dunakilitinél történő eltereléséhez és az oldalcsatornába történő bevezetéséhez, szükséges gátak és duzzasztóművek, valamint a bősi és nagymarosi erőművek megépítésének költségeit közösen fedezték volna. A két erőmű által termelt elektromos energia pedig egyenlő arányban oszlott volna meg közöttük (az 1977-es szerződés 9. cikke).

Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az 1977-es szerződésnek látszólag nem állt szándékában a kiviteli tervek részletes leírása, ezt a felek által megfogalmazandó Közös Egyezményes Tervre hagyták. Bár az 1977-es szerződés I-IV. fejezetének egyes előírásai valóban megfelelnek a Közös Egyezményes Tervbe később bevett rendelkezéseknek, az 1977-es szerződés preambuluma csupán annak megállapítására szorítkozik, hogy "[Magyarország és Csehszlovákia] elhatározta egy, a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítéséről és üzemeltetéséről szóló megállapodás megkötését." Az 1977-es szerződés nem tartalmazza azt a megfogalmazást, ami a legtöbb nemzetközi szerződésben benne van és ami általában azt jelzi, hogy a felek megállapodtak az alábbi szövegben (ez a szöveg rendszerint a szerződés legnagyobb részét kitevő szöveg). Ez a tény még inkább megerősíti azt a nézetet, hogy az 1977-es szerződés igazából csak a beruházás alapvető kivitelezési tervét szándékozott megjelölni és a részletes kiviteli terveket a Közös Egyezményes Tervre mint különálló okmányra hagyta.

4. (A Közös Egyezményes Terv) A Közös Egyezményes Terv tervezete már 1976. május 6-án körvonalazódott a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer Közös Egyezményes Tervének kidolgozásáról szóló megállapodásban (a továbbiakban az 1976-os megállapodás), amelyet miniszterhelyettesi szintű teljhatalmú kormánybiztosok írtak alá. Ennek magyar fordítása a bevezetőben azt állítja, hogy

Mint azt fentebb kijelentettük, az 1976-os megállapodást annak érdekében hozták létre, hogy elősegítse a beruházás tervezését és az 1977-es szerződés némi útmutatást adott a Közös Egyezményes Tervben foglalt előírásokra vonatkozóan, amelynek részletes kidolgozását a két állam képviselői és a beruházásban érdekelt vállalkozások végezték. A kiviteli tervek megvalósításának ütemtervét később az 1977. szeptember 16-án, az 1977-es szerződéssel egy napon megkötött A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítése során fennálló kölcsönös segítségnyújtásról szóló egyezmény keretében fektették le (a továbbiakban az 1977-es megállapodás). Nem világos, hogy vajon ez a két egyezmény maga a Közös Egyezményes Terv, vagy pedig a Közös Egyezményes Tervet ezek alapján kell még kidolgozni.

Valójában a Közös Egyezményes Terv szövege külön anyagként kellett hogy létezzen, de azt teljes és tényleges formájában egyik fél sem szolgáltatta be a Bíróságnak. Egy 1977-ben kelt Összefoglalót Magyarország beadott a Közös Egyezményes Tervről (Magyar kereset, 3. kötet, 298. oldal), míg Szlovákia "összefoglaló jelentést" prezentált a "Közös Egyezményes Terv összefoglaló dokumentációjának" részeként (Szl-K, 2. kötet, 33. oldal). Ezen iratok egyike sem tartalmazta a teljes szöveget, csupán annak kivonataiból volt összeállítva. Egyik irat sem jelölte meg a készítés pontos dátumát. Mi több, nem lehetünk benne bizonyosak, hogy a két fél által bemutatott anyag valójában egymással azonos. Az ítélet egyértelműen a Magyarország által az egyik bírónak az 1997. április 15-én zajlott szóbeli meghallgatás során elhangzott kérdésére válaszul beadott és 1997. április 28-án nyilvántartásba vett dokumentációra támaszkodik. Ez az irat, amely A Közös Egyezményes Terv átmeneti üzemeltetési szabályai és fenntartási módja címet viseli, csupán rendkívül töredékes előírásokat tartalmaz. Feltételezem, hogy a Bíróságnak végig hiányzott a kellő ismerete a Közös Egyezményes Terv végleges formájáról.

5. (A Közös Egyezményes Terv módosítása) Szeretném megismételni, hogy a Közös Egyezményes Terv egy nagyszabású terv, amely mindkét fél részéről nagyszámú vállalat és külföldi vállalkozók bevonását tartalmazza, és hogy a Közös Egyezményes Terv mint az egész beruházásra vonatkozó részletes kiviteli tervdokumentáció nem tekinthető azonos szinten állónak magával az 1977-es szerződéssel, amely azonban szintén lefektetett bizonyos előírásokat a beruházás részletes tervezésével kapcsolatban. Mint az minden hosszú időn át nyúló társulás esetében tapasztalható, a Közös Egyezményes Terv általában módosításokra, változtatásokra szorulhatott és szorult is, melyeket a felek munkatárgyalásokon kellett egyeztessenek, és ahol ez szükségessé vált, igen rugalmasan kellett hogy hozzáálljanak az építkezések során, anélkül, hogy az 1977-es szerződés módosításának kényelmetlenségeit magukra idézték volna. Más szóval a Közös Egyezményes Tervben megtestesülő részletes kiviteli tervdokumentáció előírásait amelyek a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer beruházásának az 1977-es szerződésben foglaltak szerinti megvalósítását célozták, az 1977-es szerződéstől különállónak kell tekinteni.

6. (A Közös Egyezményes Terv nem tartalmaz előírást a vitás kérdések rendezésére) Feltehetjük a kérdést, hogyan rendezték a felek a tervek módosítása vagy az építkezés tervezése során a két állam között felmerülő nézeteltéréseket. A tervek változtatását vagy módosítását csakis a két fél teljes egyetértésével lehetett volna végbevinni, ám az 1976-os megállapodás, amely az első volt a Közös Egyezményes Terv majdani kidolgozására létrehozott megállapodások közül, alig-alig vette tekintetbe annak a lehetőségét, hogy a két fél nem lesz képes ezzel kapcsolatban egyezségre jutni. Az 1976-os megállapodás azt jelenti ki, hogy amennyiben a beruházási és tervezési szervezetek nem tudnak megegyezésre jutni az együttműködési munkacsoporton belül felmerült vitás kérdésekben, a beruházók kötelesek az államközi bizottságnak jelentést tenni és megoldást kérni. Nem volt azonban előírás arra azt esetre, ha az államközi bizottság nem lenne képes a felek közti nézeteltérések rendezésére. A háttérben az a feltételezés állt, hogy az államközi bizottságnál olyan magasabb fórum nem létezik, amely képes lenne a terv különféle érdemeit és azoknak javasolt változtatásait szakszerűen elbírálni.

Annak a ténynek a fényében, hogy a beruházást a KGST keretén belül szovjet vezetéssel kellett volna kivitelezni, hallgatólagosan úgy értékelte mindenki, hogy semmiféle vita erre a szintre nem juthat el. Abban az esetben, ha az államközi bizottságban sem sikerült volna dűlőre jutni, valamelyik félnek mindenképpen egyoldalú megoldáshoz kellett volna folyamodnia. Ám az ilyen módosítást nem lehetett volna minden további nélkül bevezetni, hanem a javaslat mögött álló törvényes indokokat tárgyaló nyilatkozatnak kellett volna követnie.

7. (Az 1977-es szerződés és a Közös Egyezményes Terv) Éppen ezért az a következtetésem, hogy egyrészről az 1977-es szerződés Magyarország és Csehszlovákia között nem csupán a Duna folyó vízgazdálkodási rendszerének egymás közötti viszonyait szabályozó jogokat és kötelezettségeket előíró általános jogi keretet adott meg (az 1977-es szerződés V-XI. fejezete), hanem kötelezte a feleket arra is, hogy közösen indítsák meg a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítményeinek ((i) a Dunakiliti duzzasztómű, amely a vizet az üzemvízcsatornába terelhette volna, a (ii) bősi gát és erőmű, valamint (iii) a nagymarosi gát és erőmű) építését. A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése társulási kapcsolatot jelenthetett volna, amelyet a Közös Egyezményes Tervnek kellett volna gyakorlatba ültetnie (az 1977-es szerződés I-IV. fejezete).

Más részről a Közös Egyezményes Tervet úgy képzelték el, hogy az a részletes technológiai műszaki leírásokon túl azok módosítására és újraértékelésére tartalmaz előírásokat és nem feltétlenül bír azonos jogerővel mint az 1977-es szerződés, amely egy nemzetközi szerződés volt.

Vagyis a két okiratot, az 1977-es szerződést és a Közös Egyezményes Tervet (melyet 1977-et követően állítottak össze és többször módosítottak) egymástól el kell választani és jogilag különböző erejűnek kell tekinteni.

II. A munkálatok Magyarország által történő felfüggesztése és ezt követő leállítása 1989-ben
(Különmegállapodás, 2. cikk, 1.(a) bekezdés; 2. cikk, 2. bekezdés)

1. Különmegállapodás, 2. cikk, 1.(a) bekezdés

8. A Külön-megállapodás szerződéses feltételei alapján a Bíróságnak az alábbi kérdésre kell választ adnia:

9. (A tényleges helyzet a nyolcvanas évek végén) A Külön-megállapodásban feltett fenti kérdést véleményem szerint sokkal pontosabban kellett volna megfogalmazni ahhoz, hogy az 1989-ben fennálló helyzetet tükrözze. A bősi erőműn végzett munkálatok erre az időre majdnem befejeződtek; a nagymarosi munkák még kezdeti stádiumban voltak, vagyis a vízlépcsőnek magának az építése tulajdonképpen még meg sem kezdődött.

Magyarország 1989-es lépéseit az alábbiakban foglalhatjuk össze: előbb 1989. május 13-án Magyarország úgy döntött, felfüggeszti a nagymarosi munkálatokat addig, amíg különböző környezetvédelmi tanulmányok el nem készülnek. Majd Magyarország egyrészt 1989. október 27-én úgy határozott, hogy leállítja a nagymarosi beruházást, másrészt fenntartja a pillanatnyi helyzetet a dunakiliti duzzasztóműnél, lehetetlenné téve ezzel a Dunának ezen a ponton az oldalcsatornába terelését. Magyarország mindazonáltal világossá tette kormánymeghatalmazottak egyik, 1989 júniusi megbeszélésén, hogy folytatni fogja a bősi szakaszon végzett munkát, vagyis magának a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszernek a megépítése 1989-ben még nem volt kérdéses Magyarország számára. A magyar lépések időrendi felsorolása az ítéletben részletesen szerepel.

10. (A szerződés megsértése) Bármi volt is a helyzet 1989-ben a Magyarország által elvégzendő munkálatoknál és annak a ténynek a fényében, hogy a dunakiliti duzzasztómű és annak járulékos berendezései nem készültek el (melyek egyetlen célja a víznek az oldalcsatornába juttatása volt), amelynek következtében az egész Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer "egységes és oszthatatlan működési rendszerként" való üzemeltetése nem vált lehetségessé (az 1977-es szerződés 1. cikk, 1. bekezdése), Magyarországot mindenképpen úgy kellett volna tekinteni, mint aki nemzetközi felelősséggel tartozik a neki szabott munkák kivitelezésének elmulasztásáért, és ezzel megszegte az 1977-es szerződést. Megjegyzendő, hogy ebben a szakaszban Magyarország még nem vetette fel az 1977-es szerződés felmondását, mindössze felfüggesztette vagy elhagyta azokat a munkálatokat, amelyekért felelősséggel tartozott.

Magyarország Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos lépéseinek fényében kétség nem férhet hozzá, hogy Magyarország 1989-ben megszegte az 1977-es szerződést. A kérdés azonban továbbra is fennáll, hogy jogosan sértette-e meg szerződéses kötelezettségeit. Teljes mértékben osztom a Bíróság véleményét, amikor kijelenti, hogy "Magyarország nem volt feljogosítva felfüggeszteni, majd ezt követően leállítani a nagymarosi beruházást és a bősi beruházás azon részeit, amelyeket az 1977-es szerződés Magyarország feladatául jelölt meg". (Ítélet, 155. ítélkező bekezdés 1 A pontja), és hogy Magyarország törvénytelenül cselekedett amely semmilyen módon nem igazolható.

Engedtessék meg, hogy a helyzetet kicsit részletesebben elemezzem. Magyarország a dunakiliti duzzasztóművel és a Duna vizének az oldalcsatornába történő elterelésével kapcsolatban a Szigetköz és térsége környezetének pusztulására hivatkozik, melyet a régi Duna mederben rendelkezésre álló csökkent vízmennyiség idézne elő. Véleményem szerint azonban a régi mederbe folyó víz mennyiségének csökkenése a Duna vizének az oldalcsatornába vezetésének eredményeként az egész terv kikerülhetetlen következménye lett volna az 1977-es szerződés szerint.

11. (Magyarország rosszul alátámasztott hivatkozása az ökológiai szükséghelyzetre) A Szigetközre gyakorolt egyes hatások világosan várhatóak és ismertek voltak Magyarországon már a beruházás tervezésének kezdeti szakaszában is. Nem volt továbbá semmi oka sem Magyarországnak azt hinni, hogy egy, az 1980-as években elvégzett környezetvédelmi hatásvizsgálat más eredményre jutna, mint az 1977-ben nyert megállapítások, és az egész beruházás elhagyását írná elő.

Semmi kétségem nincs afelől, hogy a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszert a hetvenes években a térség környezetére gyakorolt várható hatásának teljes mértékű figyelembe vételével készítették elő és tervezték meg, amit az a tény is világosan mutat, hogy maga az 1977-es szerződés is belevette ezt az elképzelést 19. cikkébe (amelynek címe A természet védelme), és nem hiszem, hogy ez a hetvenes években végzett vizsgálat lényegesen eltérő lett volna egy tíz évvel később végzett ökológiai felméréstől, más szóval a nyolcvanas években. Tény, hogy a nyolcvanas években végzett ökológiai vizsgálatok nem győzték meg a csehszlovák tudósokat.

Különösen jónak tartom a Bíróságnak azt a nézetét, amellyel elveti Magyarországnak az érvelését, hogy az ökológiai szükséghelyzet nem igazolhatja a nagymarosi gát megépítésének elmulasztását és hogy Magyarország nem volt képes eléggé meggyőző alapokat felmutatni e mulasztás igazolására azzal, hogy a nagymarosi gát szerinte károsan érintette volna a víz minőségét alvízi szakaszon, melyből a Szentendrei sziget mentén elhelyezett és Budapestnek ivóvizet szállító parti szűrésű kutak táplálkoznak (Ítélet, 40. bekezdés).

12. (A Duna folyó környezete) Maga az 1977-es szerződés is beszél a vízminőségvédelem fontosságáról, a Duna medrének karbantartásáról és a természetvédelmi kérdésekről (15.,16.,19. cikk), és az egész Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer szerkezete minden bizonnyal a környezetvédelmi kérdések fontosságának teljes tudatában került megalapozásra. Nem mondható el, hogy akár az 1977-es szerződésnek vagy a Közös Egyezményes Tervnek az írói elmulasztották volna a környezeti kérdéseket figyelembe venni. Ráadásul nem volt semmilyen különös körülmény, ami 1989-ben a Magyarország által szükségesnek tartott vizsgálatok vagy kutatások elvégzését szükségessé tette volna, és amelyek elvégzésére több évet kellett volna várni. Ha a környezetvédelmi csoportok nem indítanak tömegmozgalmat, szilárd meggyőződésem szerint a beruházás ment volna tovább a maga útján.

Mi több, Magyarországnak 1989-ben még nem állt szándékában visszavonulni a bősi erőműben vállalt szerepétől. Nehéz megérteni, hogyan gondolhatta Magyarország, hogy a bősi erőmű és az üzemvíz csatorna működtetése, amely ellen akkortájt Magyarország még nem emelt kifogást, hogyan lett volna lehetséges a dunakiliti duzzasztómű munkálatainak befejezése nélkül.

13. (Ökológiai szükségszerűség és az állam felelőssége). Szeretnék még egy pontot említeni, amely az 1977-es szerződés környezetvédelmi vonatkozásait érinti. A szerződés kötelezettségeinek teljesítése természetesen Magyarország és Csehszlovákia közös felelőssége volt. Ha az 1977-es szerződés és a Közös Egyezményes Terv alapjául szolgáló elvek ellentétesek lettek volna a nemzetközi jog általános normáival, és különösen a környezetvédelmi joggal, a két állam, mely egyezségre jutott az egész beruházás közös megvalósításáról, közösen kellett volna felelősséget vállaljon ezért a helyzetért és közösen kellett volna a nemzetközi közösség elé állnia. Ez a tény nem jelenti azt, hogy az egyik fél (Csehszlovákia vagy később Szlovákia) felelősséget kellene viseljen a másikkal szemben (Magyarország).

Mi több, ha a környezetvédelmi kérdések valamelyest szigorúbban vett kezelésére lett volna szükség, azt természetesen a Közös Egyezményes Terv technikai természetű eszközeinek javításával kellett volna elérni, ami az egész Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer konkrét tervezésével és működtetésével foglalkozik, nem pedig az 1977-es államközi szerződést előhozni. Ebben a tekintetben nem látom be, hogy a Magyarország által szerződéses kötelezettségeinek elmulasztására (és ebből következően a szerződésnek a dunakiliti duzzasztómű meg nem építésével elkövetett megsértésére) indokul felhozott bármely ok hogyan tarthatott volna számot az "ökológiai szükséghelyzet" megjelölésre.

14. (Általános környezetvédelmi észrevételek) Ha megengedik, hogy a környezeti kérdésekről vallott nézeteimet kifejtsem, a magam részéről teljes mértékben tudatában vagyok, milyen gyors előrenyomulás volt tapasztalható a környezetvédelem részéről a nemzetközi jog terén, és hogy egy sor kétoldalú vagy többoldalú szerződés és egyezmény létrejöttére került sor, különösen az 1972-ben elfogadott Nyilatkozat az ember környezetéről óta, amelyet a stockholmi nyilatkozat után 20 évvel fogalmazott riói nyilatkozat 1992-ben csak megerősített.

Az egész emberiséget érintő közös ügy a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem többé-kevésbé egymásnak ellentmondó kérdései között egyensúlyt találni, ezzel megteremtve a fenntartható fejlődés fogalmát. A gazdasági fejlődést elősegítő bármely építkezés szükségszerűen beavatkozik valamilyen mértékben a természeti környezetbe, ám a modern technológia, bizonyos vagyok ebben, képes lesz valamilyen elfogadható módot találni a kétféle ellentétes érdek kiegyeztetésére.

2. Különmegállapodás, 2. cikk, 2 bekezdés

15. A Külön-megállapodás szerződéses feltételei alapján a Bíróságnak az alábbi kérdésre kell választ adnia:

16. (Magyarország felelőssége) Elvben Magyarországnak kártérítést kell fizetnie Szlovákia számára azért " a kárért, amely Csehszlovákiát, később pedig Szlovákiát érte azon munkálatok felfüggesztése és leállítása miatt, amelyeket Magyarországnak kellett volna elvégeznie. "Én az ítélet 155. ítélkező bekezdésének 2 D pontjánál az első rész mellett foglaltam állást. Mint azt említettem, kénytelen voltam mégis az egész 155. ítélkező bekezdés 2 D pontja ellen szavazni, miután ezt az első részt nem tették meg külön szavazás tárgyává.

17. (A bősi és a nagymarosi beruházás közti különbség) Amikor a Magyarország felelősségének jogi következményeit firtatjuk, amelyeket azon az alapon szerzett, hogy nem teljesítette Csehszlovákiával szemben az 1977-es államközi szerződés és a Közös Egyezményes Terv nyomán fennálló kötelezettségeit, számomra úgy tűnik, szükséges lenne további megkülönböztetést tenni (i) a dunakiliti duzzasztómű a víz oldalcsatornába terelését célzó munkálatainak felfüggesztése, amely a bősi erőmű működését lehetetlenné tette, és (ii) a nagymarosi beruházás teljes elhagyása között, melyek teljesen eltérő jellegű lépések.

18. (A dunakiliti duzzasztómű és a bősi erőmű) A dunakiliti duzzasztómű és az oldalcsatorna megépítése, melyet csakis a Duna ezen a ponton való elterelése útján lehetett volna feltölteni, az egész beruházás sarokkövét képezik. A dunakiliti duzzasztómű nélkül az egész beruházás nem létezhetett eredeti formájában. A dunakiliti duzzasztómű munkálatainak elhagyása azt jelentette, hogy az üzemvíz-csatorna használhatatlanná válik és a bősi erőmű nem működtethető. Magyarországnak ezért teljes felelősséget kell vállalnia a dunakiliti duzzasztómű munkálatainak felfüggesztéséért és az 1977-es szerződés megsértéséért.

A Magyarország által eme mulasztásért az 1977-es szerződés szerint Szlovákiának fizetendő kártérítést a jelen vélemény következő részében tárgyalom, a Csehszlovákia által megépített csúnyi duzzasztóval együtt, amely a víznek az üzemvíz-csatornába tereléséhez a dunakiliti duzzasztómű szerepét vette át (lásd a 34. bekezdést lentebb).

19. ( A nagymarosi gát - I) A nagymarosi gáttal kapcsolatban Magyarország nem menekülhet meg a felelősségtől amiért elhagyta az egész beruházás egyik lényeges részét. Ám ez a kérdés eléggé különbözik a bősi erőmű ügyétől. Valójában az a helyszín, ahol a nagymarosi létesítménynek meg kellett volna épülnie, teljes mértékben magyar területen van. Bár az erőmű ugyanúgy adott volna áramot Csehszlovákiának, mint ahogy a bősi erőmű adott volna hasonlóképpen áramot Magyarországnak, a bősi erőmű által termelt villamos energia sokkal több, mint a nagymarosi lett volna.

Magyarország 1989-ben szemmel láthatóan rájött, hogy a nagymarosi erőmű már nem szükséges saját érdekeinek kielégítéséhez. Ha a nagymarosi mű kezdetben az egész beruházás szerves részeként szerepelt, ez azért volt így, mert a nagymarosi erőműből a termelt villamos áram egyenlő mennyiségét szavatolta volna Csehszlovákia számára a bősi erőműből Magyarország által kapott hasonlóan egyenlő arányú elosztásért cserébe. A nagymarosi erőműből származó áram kimaradásáért tárgyalási alap lehetett volna a Magyarországnak a bősi erőműből adandó villamos energia. A nagymarosi gát ezen kívül főként azért lett volna szükséges, hogy a bősi erőmű csúcsüzemben működhessen, és ezért lényegében nem igazán volt létfontosságú a mű egésze szempontjából.

20. ( A nagymarosi gát - II) A nagymarosi erőműből Csehszlovákia számára szavatolt villamos energia egyenlő arányú elosztásának ügye és a bősi erőmű üzemeltetésének megvalósíthatósága csúcsüzem nélkül a Közös Egyezményes Terv végrehajtási módozatainak tárgyalási alapjául szolgálhatott volna, még a nagymarosi erőmű elhagyása esetén is, hiszen a műszaki kérdésekre a Közös Egyezményes Terv keretében kellett sort keríteni, anélkül, hogy a nagymarosi gát elhagyása okán feltétlenül fel kellett volna a Magyarország által Csehszlovákiának fizetendő kártérítés kérdése.

Nem kétséges, hogy a nagymarosi vízlépcső megépítése jelentős láncszem volt a csehszlovák területen épült bősi vízlépcső szempontjából az egész beruházás számára. Mindazonáltal a nagymarosi lépcső megépítése lényegileg Magyarország kizárólagos hatáskörébe tartozott, miután saját területéről volt szó. A nyolcvanas évek végére Magyarország már nem látta szükségét, hogy saját területén a nagymarosi erőműben elektromos áramot termeljen, és a nagymarosi erőmű elhagyása valójában nem okozhatott Csehszlovákia számára komoly veszteséget, és nem jelenthette azoknak az érdekeknek a károsodását, amelyeket Csehszlovákia egyébként védett.

Ebben az összefüggésben hozzá kell tennem, hogy a nemzetközi jog a szerződéses jogról szóló 1969-es bécsi egyezmény rendelkezései alapján megengedte volna Csehszlovákiának, hogy felmondja az 1977-es szerződést azon az alapon, hogy Magyarország nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit. Valójában azonban Csehszlovákia nem ezt tette, hanem az 1977-es szerződésnek Magyarország együttműködése nélkül történő megvalósítását választotta, mert a beruházásnak az 1977-es szerződésben megálmodott beteljesülése nagymértékben hasznára vált.

Így tehát, bár Magyarország felelősséggel tartozik a nagymarosi gát elhagyásáért mint a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer közös vállalkozásának szerves részéért, az ezért Magyarország által a mai Szlovákiának fizetendő kártérítés minimális (lásd a 34. bekezdés lejjebb).

III. A C-változat Csehszlovákia által történő megvalósítása (a dunacsúnyi duzzasztás)
(Külön-megállapodás, 2. cikk, 1.(b) bekezdés; 2. cikk, 2. bekezdés)

1. Külön-megállapodás, 2. cikk, 1.(b) bekezdés

21. A Külön-megállapodás szerződéses feltételei alapján a Bíróságnak az alábbi kérdésre kell választ adnia:

22. (ideiglenes megoldás = C-változat) Miután Magyarország felfüggesztette a bősi erőműrendszer egy részén végzett munkálatait, pontosabban a dunakiliti duzzasztómű építését, ezzel lehetetlenné téve a víznek az üzemvíz-csatornába történő terelését, az egész beruházás befejezése, amely pedig 70 %-ban készen állt, lehetetlenné vált.

Annak érdekében, hogy az 1977-es szerződést teljesítse, Csehszlovákia, a szerződő felek egyike, kényszerítve érezte magát olyan műtárgyak megépítésére, amelyek lehetővé tették a víznek az üzemvíz-csatornába történő kormányzását saját területén. Ez volt 1991. novemberében a kezdete az úgynevezett ideiglenes megoldásnak, más néven C-változatnak. Csehszlovákia előzetesen világossá tette Magyarország számára, hogy ha az egyoldalúan abbahagyja a dunakiliti duzzasztómű építését, mely az egész beruházás alapját képezte a két állam között, akkor alternatív megoldáshoz lesz kénytelen folyamodni az eredeti, közösen elfogadott terv megvalósítása érdekében. A C-változatot Csehszlovákia azért tervezte meg, mert nem állt előtt más lehetőség az egész beruházás életre lehelésére.

Miután Magyarország az egész, az 1977-es szerződésben foglalt beruházás sorsát veszélyeztette, és miután minden haszon, melyet Csehszlovákia a bősi erőmű révén élvezhetett volna és a nemzetközi hajózástól a vízgazdálkodásig (ideértve az árvízvédelmet is) a folyó minden haszna amely mindkét államot illette volna, ezáltal veszélybe került, megengedhetővé vált és nem volt törvényellenes Csehszlovákia számára a C-változat építésének megkezdése (a dunacsúnyi duzzasztómű építése). Ennek az eredeti 1977-es szerződéshez hasonló eredménye lett volna, vagyis a víz elterelése az üzemvíz-csatornába. Magyarország a maga részéről kezdettől fogva teljes mértékű hozzájárulását adta a Duna vizének eltereléséhez saját területen a dunakiliti duzzasztómű segítségével.

23. (A C-változat megépítésének és üzemeltetésének törvényes és jogszerű volta) A Bíróság úgy találta, hogy "Csehszlovákia az 1977-es szerződés alapján jogosan kezdte meg az előkészületeket 1991. novemberében az 'ideiglenes megoldás' megépítéséhez" (Ítélet, 155. bekezdés, 1 B pont), mely "társulást" hozott létre egy nagyszerű beruházás megépítésére, ám "nem volt jogában 1992. októberében ezt az 'ideiglenes megoldást' üzembe helyezni" (Ítélet, Ítélet, 155. bekezdés, 1 C pont), vagyis a Dunát Dunacsúnynál elterelni. Az ideiglenes megoldást azért hozták létre, hogy Csehszlovákia érvényesíteni tudja jogait és teljesítse az 1977-es szerződés alapján fennálló kötelezettségeit. Lépései semmi mást nem jelentettek, mint az eredeti terv megvalósítását. Csehszlovákia azt állítja, hogy a csúnyi duzzasztó megépítése igazolható, mint a Magyarország törvénytelen cselekedetére (vagyis a dunakiliti duzzasztómű elhagyására) tett válaszlépés, ám én úgy gondolom, hogy a csúnyi gát nem volt semmi más, mint Csehszlovákia által az eredeti tervnek a Közös Egyezményes Terv keretében alternatív eszközzel történő megvalósítása.

Szeretném megismételni, hogy nem tudok egyetérteni az ítélettel, amikor az azt állítja, mint azt korábban az első bekezdésben kimutattam, hogy "Csehszlovákia jogosan kezdte meg az előkészületeket az 'ideiglenes megoldás' megépítéséhez", de "nem volt jogában ... az 'ideiglenes megoldást' üzembe helyezni" (Ítélet, 79. bekezdés is). Tisztelettel kérdem, hogy a Bíróság tényleg azon a véleményen van, miszerint egy beruházás kivitelezése megengedhető akkor, ha a létesítmény végül is esetleg soha nem lesz használatba véve?" A Duna vizének az üzemvíz-csatornába terelése, ahol a bősi erőmű elhelyezkedik, az egész terv magja volt, amellyel Magyarország teljes mértékben egyetértett.

Az ítélet azt állítja, hogy a Duna elterelése az üzemvíz-csatornába nem volt arányos azzal a sérelemmel, amelyet Csehszlovákia Magyarország törvénytelen lépése miatt elszenvedett (Ítélet, 85. bekezdés). Ám az én szilárd meggyőződésem szerint, miután Magyarország nem tett semmit annak érdekében, hogy a Dunát Dunakilitinél elterelje és így elmulasztotta szerződéses kötelezettségét teljesíteni, Csehszlovákiának szükségszerűen neki kellett fognia a C-változat, vagyis a dunacsúnyi gát építéséhez, és a Dunának ezen a ponton a Közös Egyezményes Tervnek szerinti eltereléséhez, bár ezt az 1977-es szerződés nem engedi meg kifejezetten. Ez jó ok lehetett volna a Közös Egyezményes Tervnek az 1977-es szerződés megvalósításával kapcsolatos felülvizsgálatára, noha Magyarország beleegyezését ehhez a megoldáshoz nem kérték ki. Csehszlovákiának jogában állt ezt a lépést megtennie.

24. (Az elterelt víz mennyisége) Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a csúnyi gátat egyszerűen a dunakiliti duzzasztómű helyettesítésére szánták -, míg a Duna vizének irányítása, mint azt az 1977-es államközi szerződés V-XI. fejezete tárgyalja, egészen más lapra tartozik, mint azt fentebb a harmadik bekezdésben említettem. Az ítélet úgy tűnik azt sugallja, hogy Csehszlovákia jogellenesen járt el amikor egyoldalúan a Duna vizének aránytalanul nagy tömegét terelte az üzemvíz-csatornába, ám a víz megosztásának ügye nem következik egyenesen a C-változat megépítésének és üzemeltetésének kérdéséből. (Kíváncsi vagyok, vajon a víz megosztásának vezérlése vajon Magyarország kizárólagos fennhatósága alá esett volna-e, ha a dunakiliti duzzasztómű megépül.)

A csúnyi gát, amely a dunakiliti duzzasztóművet helyettesítette, állítólag a rendelkezésre álló víz mennyiségének 90 %-t tereli el az üzemvíz-csatornába csehszlovák területen. Ez a vízmegosztási arány a felek eredeti elképzeléseit feltételezhetően nem tükrözi, miután mindkettő egyenlő arányban kívánt volna részesedni a vízből, amelynek ésszerű mennyiségét kellett volna a Duna régi medrébe és hasonlóképpen ésszerű mennyiségét az üzemvíz-csatornára engedni. Ám az, hogy a víz ténylegesen hogyan oszlik meg, nem annyira egy gát megépítéséből ered, akár Dunakilitinél, akár Csúnynál, hanem a víz eltérítése Csúnynál valójában Csehszlovákia üzemeltetése mellett történik, teljes mértékben saját felelősségi körben.

Az üzemvíz-csatorna és a régi Duna meder közti vízmegosztás kérdése mindössze egy a rendszer üzemeltetési kérdései közül, melyeket a Közös Egyezményes Terv alkalmazásának kísérleteként a két állam egymás közti egyeztetéssel oldhatott volna meg. Olyan kevés víznek a régi mederbe engedése, mint amennyi jelenleg oda kerül, alkalmasint ellentmond az eredeti tervnek és ezért teljes mértékben Csehszlovákia tartozik felelősséggel.

Ezt a dolgot azonban könnyedén helyre lehetett volna hozni pár kölcsönösen elfogadható megállapodással. Minden további nélkül megoldható a vízmegosztás Csúnynál zsilipkapuk alkalmazásával vagy a csúnyi tározó vízelválasztó terelőgátjának módosításával. Nem a vízmegosztás a C-változat lényege, és azt sokkal rugalmasabb módon is lehet intézni, ha a Közös Egyezményes Terv ide vonatkozó részeit felülvizsgálják vagy újraírják.

2. Különmegállapodás, 2. cikk, 2. bekezdés

25. A Külön-megállapodás szerződéses feltételei alapján a Bíróságnak az alábbi kérdésre kell választ adnia:

26. (A C-változat jogszerűsége) A C-változat megépítése nem volt jogszerűtlen és Szlovákia semmilyen felelősséggel ezért nem tartozik Magyarország felé, kivéve azt, hogy a mód révén, ahogyan a csúnyi gát üzemel, Csehszlovákia úgy látszik, tisztességtelen vízmegosztást alkalmazott a régi Duna meder és az üzemvíz-csatorna között. Szlovákiának jogában áll pénzügyi követelést behajtani Magyarországon a Csehszlovákia által egyedül finanszírozott csúnyi gát költségeinek egy részét fedezendő, miután Magyarország elmulasztotta teljesíteni a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítésével kapcsolatos szerződéses kötelezettségeit. A csúnyi gát és az azzal kapcsolatos létesítmények építési költségeit részben Magyarországnak kell viselnie, ám ennek fejében társtulajdonlást kell felajánlani neki. Más részről ha a csúnyi gát üzemelése során a víz elterelése a régi Duna mederből bármilyen tárgyi kárt okozott Magyarországnak, Szlovákia felelősséggel tartozik a vízmegosztás káros kezeléséért. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az egész beruházás tervezéséből következően (különösen az üzemvíz-csatorna miatt) a régi mederben folyó víz mennyisége nem lehet ugyanannyi, mint a beruházás üzembe helyezése előtt.

IV. az 1977-es szerződés megyszüntetése Magyarország részéről
(Külön-megállapodás, 2. cikk, 1.(c) bekezdés; 2. cikk, 2. bekezdés)

1. Külön-megállapodás, 2. cikk, 1.(c) bekezdés

27. A Külön-megállapodás szerződéses feltételei alapján a Bíróságnak az alábbi kérdésre kell választ adnia:

28. (Magyarország bejelentése az 1977-es szerződés megszüntetéséről) Ez a kérdés nem mást jelent, mint a szerződéses jog értelmezését, mint azt az ítélet helyesen sugalmazza. Az 1977-es szerződés megszüntetése különbözik a Közös Egyezményes Terv módosításától. Magyarország szerint, miután a C-változat ellentmondásban áll a tervvel és ezért törvényellenes cselekedetet képez, az 1977-es szerződést fel lehetett mondani Csehszlovákia állítólagos szerződésszegése miatt.

Egyetértek az ítélettel, amikor azt hangoztatja, hogy az 1977-es szerződésnek Magyarország részéről történt felmondása a szerződéses jogról szóló bécsi egyezménynek a szerződés felmondásához fűződő egyik feltételét sem teljesíti, ami pedig a nemzetközi szokásjognak felel meg. Osztom a Bíróság nézeté, miszerint az 1977-es szerződés érvényben maradt, miután Magyarország bejelentése 1992-ben a szerződés megszüntetéséről nem bír jogerővel (Ítélet, 155. bekezdés, 1 D pont).

2. Külön-megállapodás, 2. cikk, 2. bekezdés

29. A Bíróság ítéletében erre vonatkozóan semmilyen jogi következmény nem keletkezik, miután Magyarország bejelentése 1992-ben a szerződés megszüntetéséről nem bír jogerővel.

V. A végleges rendezés
(Külön-megállapodás, 5. cikk)

30. Magyarország és Szlovákia a Külön-megállapodás 5. cikkében megegyeztek abban, hogy

31. (Tárgyalások a Külön-megállapodás 5. cikke alapján) Mint azt már korábban említettem, nézetem eltér az ítéletben kifejtett állásponttól, amennyiben úgy hiszem, Csehszlovákia joggal folytatta az ideiglenes megoldás alkalmazását, nevezetesen nem csupán a csúnyi gát megépítését, de annak 1992. novemberében a víznek az üzemvíz-csatornába való juttatása érdekében történő üzembe helyezését is. Szerintem Csehszlovákia nem szegte meg az 1977-es szerződést. Véleményem szerint a Külön-megállapodás 5. cikkében vázolt "tárgyalásokat" Magyarország és Szlovákia között erre az értelmezésre kell alapozni, és nem pedig arra a ténymegállapításra, amit az ítélet 155. bekezdés, 1C és 2 D pontja tartalmaz.

32. (A Közös Egyezményes Terv módosítása) A C-változat Csehszlovákia által történt megvalósítása ( a dunacsúnyi gát megépítése és segítségével a víznek az üzemvíz-csatornába juttatása) a felek által eredetileg egyeztetett Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer terveinek végrehajtására szolgáló eszköz volt. A C-változat megvalósítása a jövőben nem lesz ideiglenes megoldás, hanem a Közös Egyezményes Terv részévé válik.

A bősi erőmű üzemeltetésének módját a javított Közös Egyezményes Tervben pontosan meg kell határozni, hogy a csúcsüzem szükségességét el lehessen kerülni, miután arról a felek már önként lemondtak, és ezért nem szükséges tárgyalni róla.

A vízmegosztás módjáról Csúnynál az eredeti terv megtartása érdekében kell tárgyalni, vagyis a víz egyenlő jogú megosztását kell szorgalmazni - és ezt a Közös Egyezményes Terv bármely javított vagy módosított változata tartalmazza. A víz egyenlő jogú megosztásának el kell oszlatnia Magyarországnak a Szigetköz térségének környezetével kapcsolatos aggályait és a bősi erőmű kielégítő működését is lehetővé kell tennie Szlovákiában. Ezzel együtt árvízvédelmi és a hajózási feltételek javítása érdekében fenn kell tartani az üzemvíz-csatornát . Azt javasolnám, hogy a Külön-megállapodás 5. cikkében vázolt tárgyalások során a Közös Egyezményes Tervet vizsgálják felül vagy egy új változatot terjesszenek elő, hogy az átvegye az általam a fentiekben kifejtett módozatokat.

33. (A környezeti hatás újraértékelése) Noha jelenleg az egész Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer beruházás üzemben van, formája módosult (vagyis a dunakiliti duzzasztómű helyett a csúnyi gát tereli a vizet az üzemvíz-csatornába és a nagymarosi gát illetve erőmű elmaradt), a felek az 1977-es szerződés 15., 16. és 19. cikke értelmében kölcsönösen kötelezettségekkel viseltetnek egymás iránt és talán harmadik felek iránt is, amely a környezetvédelmi jog általános kötelezettsége, hogy megóvják a Duna folyó térségében a környezet épségét.

A feleknek folytatnia kellene az egész térség környezetvédelmi hatásvizsgálatát, és műszaki megoldásokat kellene keresniük azokra a környezetvédelmi gondokra, amelyeket az új beruházás okozhat.

34. (Jóvátétel) Azok a kérdések, amelyekkel a feleknek a külön-megállapodás 5. cikkében vázolt tárgyalások során foglalkozniuk kell, csupán a Magyarország által Szlovákiának fizetendő kártérítésről kell folyjanak, mert megszegte az 1977-es szerződést és nem hajtotta végre a bősi és nagymarosi beruházást. E szerződésszegések jogi következményei különböző jellegűek, attól függően, hogy a terv egyik vagy másik részével kapcsolatosak-e. Magyarország azért vált felelőssé Csehszlovákia (majd később Szlovákia) irányában, mert felfüggesztette a bősi beruházást és mert Csehszlovákiának egyedül kellett a csúnyi gátat megépítenie. Ráadásul Csehszlovákiának jogában áll Magyarországtól kártérítést követelni a dunakiliti duzzasztóműnél jelentkező költségeiért, amely ily módon a továbbiakban feleslegessé vált (lásd a 17. és 18. bekezdést).

Ami a nagymarosi gát elhagyását illeti, ezért Magyarország elvileg nem tartozik kártérítéssel Szlovákiának, miután ez a tett nem okozott lényegi kárt Szlovákia számára (lásd a 19. bekezdést). Van egy pont, amin nem szabad átsiklanunk, mégpedig, hogy a nagymarosi gát és erőmű, mint azt Szlovákia is elismeri, már nem része az egész beruházásnak, és hogy az üzemvíz-csatorna Csúnytól való megépítése jórészt Szlovákia érdekeit szolgálja és Magyarországnak nem válik hasznára.

Az egész beruházás haszna tehát most főként Szlovákiban jelentkezik, kivéve az árvízvédelmi intézkedéseket és a hajózási lehetőségek javítását, mely utóbbiakat mindkét állam élvezi. Ezt figyelembe kell venni, amikor a Magyarország által Szlovákiának fizetendő kártérítés egészét tekintjük.

A fenti megállapítások alapján az a szilárd meggyőződésem, hogy a Magyarország által Szlovákiának fizetendő kártérítés módozatait a két állam között tartandó tárgyalások során kell meghatározni.

(Aláírás) Shigeru ODA