|
BIOLÓGIAI MONITORING
A szigetközi biológiai monitoringban a közös megállapodás értelmében a kijelölt élőlénycsoportok megfigyelése a 2010. évben a korábbi évek rendjének megfelelően folytatódott. A mintavételi pontok felsorolását, a földrajzi koordinátáit a helyszínrajzon és a táblázatban közöljük. A 2010. évi megfigyelések adatait a Jelentés tartalmazza a szárazföldi növényzet (növénycönológia), vízi makrofitonok, planktonrákok, zooplankton, halak és a terrisztris fauna: puhatestűek, szitakötők, kérészek, tegzes élőlények csoportjaira vonatkozóan. A 2010. évi megfigyelések eredményeinek értékelése is ezt a sorrendet követi
Növénycönológia 2010-ben a megelőző évhez hasonlóan árvíz volt a szigetközi hullámtérben a társulástani felvételek előtt, ezért a botanikai mintavétel időpontja a szokásos július eleji időponthoz képes egy héttel későbbre került. A víz levonulása után ismét a mintaterületeken jelentős nagyságú területeket borított iszap és uszadékfa. A négy cönológiailag vizsgált mintaterületen nagy fajszámváltozások a 2009-es és 2010-es nyári árvíz által leginkább érintett mintaterületen (Gombócos) volt. Feltételezésünk szerint ha az elkövetkező években nem lesznek ilyen intenzitású áradások a nyári mintavételt közvetlenül megelőző időkben, a fajszámok visszaállnak a 2009 előtti értéktartományba. A mentett oldalon található Derék-erdőben elöntés nem volt, az erősödő cserjeszint okozta a gyepalkotó fajok számának csökkenését. A dunaremetei transzekt teljes hosszát érintette az árvíz. Az utolsó 10 év fajszámváltozásait tekintve továbbra is az alsó harmadban levő füzes sávban figyelhető meg a legjelentősebb változás, de néhány felső kvadrátban is nagy fluktuáció tapasztalható. Viszonylag nagy a változás füzes és a magaskórós határzónájának környékén. A fajszámok tekintetében bizonyos kiegyenlítődés látszódik a magaskórós és a zöld juharos övezetekben, elsősorban az utóbbi csökkenő fajszáma miatt.
Vízi makrofiton A vízi makrofiton állományok vizsgálatát a korábbi évekhez hasonlóan, a Szigetköz három jellemző víztér-típusában (Öreg-Duna, hullámtér, mentett oldal) 6 vizsgálati helyen (No. 2, 4, 6, 7, 8, 9) végeztük. Az akvatikus állományok kifejlődését, fajösszetételét és tömegviszonyait is elsősorban a tanulmányozott helyszínek vízellátása határozta meg. Az Öreg-Dunában nem folytatódott a korábban tapasztalt fajszám csökkenés, viszont a partvonal menti feliszapolódás továbbra is megfigyelhető. A fenékküszöb alatti mintavételi helyen (No. 2) nem jöttek létre jelentős vízi makrofiton állományok. Jelentősebb vízi vegetáció az Öreg-Dunától lefűződött, többnyire állóvizű mintavételi helyszínen (No. 7) volt megfigyelhető. A hullámtér (No. 4, 9) vízellátására a korábbi évekhez hasonló mennyiségben érkeztek a vízhozamok. Jellemzőek általában a mélyebb vizű termőhelyi körülmények, és ennek megfelelően stabilizálódott a növényzet fajösszetétele. A mentett oldal mintavételi helyein (No. 6, 8) a szabályozott vízjárásnak megfelelően az előző években tapasztaltakhoz hasonló tenyészviszonyok uralkodtak. A vízi makrofitonok átlagos fajszáma nem változott lényegesen. Planktonrákok-Crustacea (Cladocera, Ostracoda, Copepoda) A 2010. évi hidrobiológiai monitoring keretében kilenc mintavételi helyről gyűjtött 9 planktonminta Crustacea fajegyütteseit vizsgáltuk. A mintákban összesen 33 Crustacea faj (22 Cladocera, 9 Copepoda, 2 Ostracoda) fodult elő. A Szigetközben 1991. óta végzett zooplankton vizsgálatok során eddig 114 Crustacea faj (75 Cladocera, 26 Copepoda, 13 Ostracoda) előfordulását mutattuk ki. A taxonszám (9) a tavalyihoz hasonló volt és 1991 óta a legkisebb, azonban ebben a két évben idén csak egy mintavétel történt, júliusban. Idén a terület néhány ritkán előfoduló faját (Iliocryptus sordidus, Leydigia leydigi, Pseudochydorus globosus, Ectocyclops phaleratus, Macrocyclops fuscus) is kimutattuk. A taxonszám hasonlóan a tavalyi évhez idén is a Lipóti-morotvában volt a legnagyobb (21 faj), ezzel ellentétben a Csákányi-Dunából vett mintában csak egy Copepoda példány volt. Ellentétben az előző évekkel az együttesek egyedsűrűsége nem a Schisler-holtágban, hanem a Lipóti-morotvában volt a legnagyobb (147 ind 50 l-1). 1991-2010. között a Schisler-holtágból 77 Crustacea faj (51 Cladocera, 19 Copepoda, 6 Ostracoda) jelenlétét mutattuk ki, az évenkénti taxonszám 9 és 29 között volt. Az 1991. óta tartó vizsgálati időszak során néhány régebben rendszeresen előforduló faj eltűnt a holtágból (pl. Alona guttata, Alona rectangula, Pleuroxus trigonellus, Simocephalus serrulatus, Ectocyclops phaleratus, Paracyclops fimbriatus), más fajok viszont megjelentek és elszaporodtak (pl. Ceriodaphnia quadrangula 2000-től, Daphnia cucullata 2000-től, Moina brachiata 1999-től). A fent említett változások jelentős része összefüggésbe hozható azzal, hogy a holtág 1998-ban a Csákányi-Dunán keresztül a vízpótlórendszerrel összeköttetésbe került. 2010-ben a Schisler-holtágból 9 taxon előfordulását mutattuk ki, a Cyclocypris ovum Ostracoda első alkalommal fordult elő a mintában. Az tavalyi évekhez hasonlóan, a holtágban egyébként rendszeresen előforduló, növényállományokhoz kötődő taxonok (Acroperus, Pleuroxus, Sida, Simocephalus, Macrocyclops, Megacyclops) idén is csak csekély egyedsűrűségben, vagy egyáltalán nem fordultak elő. Az együttesek denzitása csekély volt, mindössze 36 ind 50 l-1. A Zátonyi-Dunából mindössze 2 Cladocera taxon jelenlétét mutattuk ki, csekély egyedsűrűségben. A Zátonyi-Dunából 1993-2009. között 78 Crustacea (47 Cladocera, 22 Copepoda, 7 Ostracoda) faj jelenlétét mutattuk ki. A Zátonyi-Dunában 2004-ben megjelent a ritka előfordulású Alona rustica és Pleuroxus denticulatus, valamint az Eudiaptomus gracilis Copepoda és a Cyclocypris laevis kagylósrák faj, továbbá 2005-ben a Moina brachiata, Tretocephala ambigua és Cyclocypris ovum. E viszonylag ritka fajokon kívül 1993. óta több, ritka előfordulású, csak innen kimutatható Crustacea faj jelenlétét is észleltük (Acroperus elongatus, Monospilus dispar, Oxyurella tenuicaudis, Cryptocyclops bicolor, Eucyclops macruroides), amely az élőhelyek sokféleségét, stabilitását és a mintavételi hely viszonylagos elzártságát jelzi. A leggyakrabban előforduló fajok a Bosmina longirostris és Chydorus sphaericus mellett, növényállományokhoz kötődő, állóvizi élőhelyeket kedveli fajok voltak (Disparalona rostrata, Graptoleberis testudinaria, Pleuroxus aduncus, Pleuroxus truncatus, Scapholeberis mucronata, Simocephalus vetulus, Eucyclops serrulatus, Macrocyclops albidus), amelyek jelenléte szintén a mintavételi hely stabil, makrovegetációval borított élőhelyeit jelzi. 2009. és 2010. júliusában azonban valószínűleg a növényállományok kisebb borítása miatt nem jelentek meg a Zátonyi-Dunában egyébként gyakori, fitofil fajok. Idén a Lipóti-morotvából 21 Crustacea (13 Cladocera, 7 Copepoda, 1 Ostracoda) taxon előfordulását mutattuk ki. 1993-2010. között a morotvából 98 (63 Cladocera, 23 Copepoda, 12 Ostracoda) faj jelenlétét mutattuk ki. A vizsgálati időszak tizenhárom évében a morotva leggyakrabban előforduló fajai az állóvizekben gyakori, növényállományokhoz kötődő fajok közül kerültek ki (Acroperus harpae, Alonella nana, Camptocercus spp., Ceriodaphnia pulchella, C. reticulata, Graptoleberis testudinaria, Pleuroxus aduncus, P. truncatus, Polyphemus pediculus, Sida crystallina, Simocephalus vetulus, Macrocyclops albidus). A morotva kiegyenlített ökológiai viszonyait jelzi, hogy a Crustacea fajok évenkénti száma stabilan 13 (2009, egy mintavétel) és 43 között volt, az együttesek összetételében azonban változások történtek (fajcsere, megtelepedés, néhány faj eltűnése). A Daphnia fajok száma és egyedszáma a morotvában jelentősen csökkent és 1999. után már csak a Daphnia cucullata és a Daphnia longispina néhány egyedét találtuk csak meg. A Camptocercus rectirostris (2001.), Moina brachiata (1999.) és Eucyclops macrurus (2000.) a morotva újonnan megtelepedő fajai, ugyanakkor a Ceriodaphnia dubia, Kurzia latissima, Megafenestra aurita, Oxyurella tenuicaudis, Pleuroxus laevis és P. trigonellus, Simocephalus exspinosus és S. serrulatus, valamint a Thermocyclops spp. fajok jelenlétét már több éve nem észleltük a morotvában. A Csákányi-Dunából vett mintában az Ectocyclops phaleratus egyetlen példányát találtuk csak meg. A Csákányi-Dunából 1991-2010. között 59 Crustacea (37 Cladocera, 18 Copepoda, 4 Ostracoda) faj előfordulását mutattuk ki, az évenkénti fajszám 4 és 30 között ingadozott. Leggyakoribb fajok a Bosmina longirostris és a Chydorus sphaericus mellett a Pleuroxus truncatus, Sida crystallina, Eucyclops serrulatus és Mesocyclops leuckarti voltak. Az Alona rectangula, Diaphanosoma brachyurum, továbbá a főágban jellemző Acanthocyclops robustus és Eurytemora velox 1998. óta eltűnt a Csákányi-Dunából, ezzel ellentétesen az Alona intermedia (2001) és Pleuroxus denticulatus (2003.) megjelent.
Zooplankton A 2010. évi hidrobiológiai monitoring keretében 10 mintavételi helyről gyűjtött planktonminta Rotatoria együtteseit vizsgáltuk. A mintákból összesen 18 kerekesféreg taxon jelenlétét mutattuk ki. A Szigetközben 2003. óta végzett zooplankton vizsgálatok során eddig 55 Rotatoria taxon került elő. Szigetközi vizsgálataink során első alkalommal mutattuk ki a következő fajokat: Lecane bulla, Monommata longiseta, Squatinella rostrum. A Keratella cochlearis cochlearis, Keratella cochlearis tecta az előző évekhez hasonlóan idén is jelent volt a mintavételi helyeken. Az összesített taxonszám alacsony, a 2005-2006-2009. éviekhez hasonló, de a fajösszetételben és a diverzitási mintázatban ezekhez a vizsgálati évekhez képest némi átrendeződés figyelhető meg. A legnagyobb taxonszámot a mentett oldali Zátonyi-Dunában, a legalacsonyabbat általában a főági mintavételi helyeken tapasztaltuk. A legtöbb taxon a mentett oldalon került elő, az egyes mintavételi helyeket külön kezelve a legmagasabb taxonszámot a Zátonyi-Dunában tapasztaltuk. A denzitás adatok a taxonszámokhoz hasonlóképpen, kicsik. A legtöbb egyedet a Lipóti-morotvából mutattuk ki, de az egyedszámok más magyarországi vízterekkel összehasonlítva itt is alacsonynak mondhatók. A Schisler-holtágból 3 Rotatoria taxont mutattunk ki, ami az előző év adaqtainál jóval kisebb adat. A taxonszám tehát mindössze 3, az együttesek denzitása 150 egyed/10 Liter volt., ami szintén igen alacsonynak számít az eddigiekhez képest. Az együttesek Shannon-Wiener diverzitása viszonylag magas (1.33), dominanciája viszonylag alacsony (0.28) volt. A Zátonyi-Duna taxonszáma volt a 2010-es vizsgálatok legmagasabb adata (8). Az együttesek denzitása 300 egyed/10 liter volt. A Shannon-Wiener diverzitás értéke a magas taxonszámnak köszönhetően kifejezetten magas (2,02), a dominancia ennek megfelelően igen alacsony (0.14) volt. A Lipóti-morotvából kimutatott taxonok száma 7 volt, ami az idei eredmények között a második legmagasabbnak számít. Az együttesek egyedszáma 425 egyed/10 Liter, ez valamennyi mintavételi hely közül a legmagasabb. Az együttesek Shannon-Wiener diverzitása nagy (1.68), dominanciája kicsi (0.24) volt. A Csákányi-Dunából vett mintából szintén 3 Rotatoria taxont mutattunk ki, 75 egyed/10 Liter denzitással. Az együttesek Shannon-Wiener diverzitása a korábbi eredményekhez képest magas volt (1.10). A dominancia-érték 0.34, ami az alacsony taxonszámmal magyarázható.
Halak-Pisces A halállomány változásának tanulmányozása a szigetközi Duna-szakasz főágában, hullámterén és mentett oldali vízterein, 2-2 mintavételi helyszín szisztematikus felmérése alapján, tekintettel a bősi vízlépcső és a mesterséges vízpótlás környezeti hatásaira. Kutatási módszerek Felméréseink első időszakában (1992-1997) egy kis teljesítményű (80 W) hordozható elektromos halászgéppel végeztünk halbiológiai felméréseket, ami elsősorban a kisebb testű halfajok és a halivadék gyűjtésére volt alkalmas. A halivadék-állomány tanulmányozásához a nyárvégi és kora őszi időszak volt megfelelő. A halállomány összetételét pontosabban jellemző eredmények érdekében, 1998-tól módosítottuk mintavételi módszerünket. A korábbi mintavételi helyszíneken évi 2-4 alkalommal végeztünk felméréseket, továbbá áttértünk egy kevésbé szelektív, közepes teljesítményű (600 W) elektromos halászgép használatára. 2002-ben kísérleti jelleggel egy nagy teljesítményű (10.000 W) halászgépet is kipróbáltunk a Duna főágában, igen jó eredménnyel. A 2003-as mintavételeket a korábban használt közepes teljesítményű halászgéppel hajtottuk végre. 2004-től egy nagyobb teljesítményű (5.000 W), hatékonyabb halászgéppel végzünk felméréseket. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a vízfolyások halállományának hosszú távú monitorozásakor elsősorban a nyár végi és a kora őszi időszakban célszerű a felméréseket megvalósítani. Mintavételi helyek Duna főág
Hullámtér
Mentett oldal
Eredmények Helyszín: 11, Duna 1839 fkm, Duna főág Az 1839-es fkm-nél 2010-ben 9 halfaj előfordulását mutattuk ki egy felméréssel (1997-ben 12 faj/2 felm., 1998-ban 15 faj/2 felm., 1999-ben 12 faj/1 felm., 2000-ben 12 faj/1 felm., 2001-ben 10 faj/1 felm., 2002-ben 8 faj/1 felm., 2003-ban 6 faj/1 felm., 2004-ben 8 faj/1 felm., 2005-ben 7 faj/felm, 2006-ban 3 faj/felm, 2007-ben 14 faj/felm, 2008-ban 9 faj/felm). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest nem került elő újabb faj a mintavételi helyszínen 2010-ben. Az 1998-tól 2006-ig terjedő időszakban mérsékelten csökkenő trend jellemezte az évente kimutatott fajok számát, de az utóbbi évek tapasztalatai is igazolták, hogy a főág halállományának valódi összetételét jelentős mértékben alulreprezentálták a korábbi kevés fajt jelző mintavételek. Helyszín: 10, Duna 1833 fkm Duna főág Az 1833-as fkm-nél 2010-ben 9 faj jelenlétét igazoltuk egy felméréssel (1998-ban 14 faj/3 felm., 1999-ben 14 faj/4 felm., 2000-ben 13 faj/2 felm. 2001-ben 6 faj/1 felm., 2002-ben 11 faj/2 felm, 2003-ban 4 faj/2 felm., 2004-ben 4 faj/1 felm., 2005-ben 6 faj/1 felm., 2006-ban 6 faj/felm., 2007-ben 7 faj/felm, 2008-ban 7 faj/1 felm, 2009-ben 9 faj/1 felm.). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest újabb halfaj nem került elő 2010-ben. Az évtizedes megfigyelési sorozat kezdetétől az évente igazoltan előforduló fajok számának csökkenő trendjét lokálisnak tekintjük, azt elsősorban a mintavételi körülmények változásával magyarázzuk, ezért a megfigyelési eredményeket nem kívánjuk általánosítani a Duna főágára. Az 1994. és 2010. közötti időszakban ezen a mintavételi helyszínen került elő a legtöbb halfaj (30 faj), ami egyértelműen jelzi a vízterület fajgazdagságát. Helyszín: 9, Csákányi-Duna öböl, hullámtér A Csákányi-Duna öblében 1 felméréssel összesen 14 halfaj előfordulását igazoltuk 2010-ben (1992-től 1997-ig összesen 17 faj, 1998-ban 14 faj/3 felm., 1999-ben 12 faj/3 felm., 2000-ben 7 faj/2 felm., 2001-ben 8 faj/3 felm., 2002-ben 7 faj/2 felm., 2003-ban 6 faj/2 felm, 2004-ben 13 faj/2 felm., 2005-ben 13 faj/2 felm., 2006-ban 12 faj/2 felm. 2007-ben 17 faj/2 felm., 2008-ban 17 faj/2 felm., 2009-ben 15 faj/1 felm). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest egy újabb faj nem került elő a mintavételi helyszínen 2010-ben. Figyelemre méltó adat a Cyprinus carpio ivadékának előfordulása, ami a faj sikeres szaporodását jelzi. Ennek feltételei nem minden évben adottak. 1992-ig a mintavételi hely állandó dunai kapcsolatát jelezte a reofil halfajok ivadékának jelenléte. 1994-ben a halállomány reofil elemei nem voltak kimutathatóak és a vízi makrovegetáció előretörésével párhuzamosan korábban nem észlelt fitofil limnofil fajok jelentek meg (pl. Carassius gibelio, Lepomis gibbosus). 1995-től, a fenékküszöb üzembe helyezésével megvalósított nagyobb volumenű hullámtéri vízpótlást követően ismét megjelent néhány reofil faj, amelyek a Duna felől jutottak a területre (pl. Leuciscus leuciscus, Abramis ballerus, Gobio albipinnatus, Vimba vimba). A megfigyelési helyszín fajgazdagságát jelzi, hogy az 1994. óta kimutatott halfajok száma összesen 29. Az évente észlelt fajok száma átmeneti csökkenést mutatott a 2000-től 2003-ig terjedő időszakban. A csökkenést a mintavételi helyszín feliszapolódásával hoztuk összefüggésbe. Helyszín: 4, Schiesler-holtág, hullámtér A Schisler-holtágban 2010-ben 14 halfaj előfordulását mutattuk ki egy felméréssel (1992-ben 8 faj, 1994-ben 4 faj, 1995-ben 3 faj, 1996-ban 1 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 14 faj/2 felm., 1999-ben 14 faj/3 felm. 2000-ben 10 faj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 12 faj/2 felm., 2003-ban 10 faj/2 felm, 2004-ben 15 faj/2 felm., 2005-ben 15 faj/1 felm., 2006-ban 15 faj/2 felm., 2007-ben 10 faj/1 felm., 2008-ban 14 faj/2 felm., 2009-ben 12 faj/1 felm.). Az előző évek adataihoz képest 2010-ben nem került elő új halfaj. A bősi vízlépcső üzembe helyezését követően, 1992-93 telén a holtág gyakorlatilag kiszáradt. A hullámtér kezdeti vízpótlásakor, 1993-tól a talajvízen keresztül fokozatosan feltöltődött és 4 halfajt mutattuk ki a mintavételi helyszínen, amelyek közül külön említést érdemel a Leucaspius delineatus viszonylag nagy egyedszáma. A L. delineatus állománya viszont hamar megfogyatkozott, 1995-ben már csak egy példány került elő. Jellemző volt ugyanakkor a C. gibelio hirtelen előretörése és 1996-ig tartó dominanciája. (1996-ban kizárólag C. gibelio került elő, amelynek egyedeit rendkívül lassú növekedési sebesség jellemezte) A halállomány alakulása szempontjából jelentős beavatkozásnak tekintjük annak a mesterséges csatornának a létrehozását, amely 1997 óta összeköttetést teremt a holtág alsó vége és a Csákányi-Duna között. A csatorna építését követően a halak fajszámának ugrásszerű növekedését tapasztaltuk. Azóta holtág növényzettel sűrűn benőtt részén jellemző a fitofil limnofil fajok (Esox lucius, Scardinius erythrophthalmus, Tinca tinca, Misgurnus fossilis) előfordulása, míg a holtágat a Csákányi-Dunával összekötő csatornában (speciális pseudopotamon típusú élőhely) néhány reofil faj (L. leuciscus, G. albipinnatus, V. vimba) időszakos jelenléte igazolható. Az utóbbi évek felmérési eredményei alapján nem mutatható ki számottevő változás a holtág halállományának fajösszetételében. Az 1992-től észlelt halfajok száma összesen 25, ami jelentős fajgazdagságra utal. Helyszín: 12, Zátonyi-Duna 28.5 fkm, mentett oldal A Zátonyi (Gazfűi)-Dunában 2010-ben 13 halfaj jelenlétét igazoltuk 1 felméréssel. (1994-ben 6 faj, 1995-ben 9 faj, 1996-ban 10 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 13 faj/3 felm., 1999-ben 11 faj/3 felm., 2000-ben 11 faj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 10 faj/2 felm., 2003-ban 10 faj/2 felm., 2004-ben 12 faj/ felm., 2005-ben 16 faj/1 felm., 2006-ban 11 faj/2 felm., 2007-ben 11 faj/2 felm., 2008-ban 13 faj/2 felm., 2009-ben 10 faj/1 felm.). Az előző évek adataihoz képest 2010-ben egy új halfaj került elő a mintavételi helyszínen, az Ameiurus melas. A mentett oldali vízpótló rendszer üzemelése óta a Zátonyi-Dunában kialakult folyamatos vízáramlás megváltoztatta az 1980-as években jellemző hidrológiai és vízminőségi viszonyokat. A vízterület korábbi limnofil faunájának számos elemét kimutattuk 1994-ben, többek között az Umbra krameri (viszonylag gyakori volt 1992-ig) kifejlett példányainak szórványos előfordulását, de 1995 óta a faj jelenléte nem igazolható. Az 1990-es évek második felétől a limnofil fajok váltak meghatározóvá a vizsgált mederszakasz halállományában. 1998 óta nem tapasztaltunk lényeges változást, általában a mocsaras élőhelyekre jellemző fajok előfordulását tapasztaljuk minden évben. Említésre méltó a Carassius carassius, a S. erythrophthalmus és a T. tinca jelentős egyedsűrűsége, valamint a Misgurnus fossilis szórványos felbukkanása. Az utóbbi évek felmérési eredményei alapján nem mutatható ki számottevő változás a holtág halállományának fajösszetételében, a Cyprinus carpio nagyobb példányainak előfordulása stabilnak mutatkozik. Az 1994. és 2010. közötti időszakban észlelt halfajok száma 21, ami mérsékelt fajgazdagságra utal. Helyszín: 5, Lipóti-morotva, mentett oldal A Lipóti-morotva övcsatornájában 12 halfaj előfordulása igazolódott 2010-ben 1 felmérés eredményeként. (1994-ben 4 faj, 1995-ben 6 faj, 1996-ban 10 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 17 faj/3 felm., 1999-ben 13 faj/3 felm., 2000-ben 10 halfaj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 9 faj/2 felm., 2003-ban 12 faj/2 felm., 2004-ben 12 faj/1 felm., 2005-ben 9 faj/1 felm., 2006-ban 13 faj/2 felm., 2007-ben 7 faj/1 felm., 2008-ban 11 faj/1 felm., 2009-ben 11 faj/1 felm.). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest nem került elő újabb halfaj a mintavételi helyszínen 2010-ben. Ismételten igazolható volt az Ameiurus melas megtelepedése, valamint a Cobitis elongatoides előfordulása. Az utóbbi fajt 2001-ben észleltük utoljára. A bősi vízlépcső üzembe helyezését követően a lipóti Holt-Duna medre teljesen kiszáradt. Vízpótlását a hullámtéri mellékágrendszerből biztosítják 1993. óta, és azóta fokozatosan benépesítették a tápláló vízzel besodródó halak. A vízpótlás hatékonyságának javítására a morotva DK-i peremén egy övcsatornát mélyítettek 1995-ben, amelyet lassú vízáramlás jellemez. A mintavételi helyszínen alkalmilag a tápláló vízzel besodródó reofil fajok is előkerültek (A. ballerus, V. vimba, L. leuciscus, Aspius, aspius, Lota lota, C. nasus). A 2007-es felmérés tapasztalatai nem térnek el alapvetően a korábbi évek megfigyelési eredményeitől. Az 1994 és 2010 közötti időszakban a kimutatott halfajok száma összesen 26, ami jelentős fajgazdagságra utal.
Terrisztris fauna Puhatestűek (Mollusca) A 2010-ben végzett szigetközi malakológiai monitoring során a 2004 óta alkalmazott módon, standardizált eljárással végzett gyűjtéssel detektáltuk a puhatestűek jelenlétét a szokásos 5 megfigyelési ponton (Dunaremete, Pálfisziget; Rajka, Felső-erdő; Novákpuszta, égeres; Arak, Nagy-Kerek; Duna-part, 1824. fkm). A gyűjtött anyagban meghatároztuk a csigák, illetve kagylók egyedszámát és fajait, majd azokból kiszámítottuk az adott élőhelyen előforduló malakofauna diverzitási értékszámát a Shannon-Wiener-féle formula szerint. Ezt a számítást a korábbi 5-6 év gyűjtéseinek eredményein szintén elvégeztük és összehasonlítottuk az egyes évek gyűjtéseire kapott diverzitási indexeket. Az előző évhez hasonlóan megállapítható volt, hogy a régi ártéri erdő (1) szárazföldi csigáinak mennyisége ingadozó ugyan az egyes években, de romló tendenciát nem mutat, és a fauna folyamatosan elég változatos. Az erdőben végzett fakitermelés inkább veszélyezteti az ott élő malakofaunát, mint a talajvíz vagy csapadék mennyisége. A rajkai Felső-erdőben (2) kapott adatok alapján az ilyen típusú erdők csigafaunája állandónak látszik. A védett oldal vizes élőhelyein (3) (pl. Novákpuszta és Arak) élő molluszkák állományainak változatossága meghaladja a száraz erdők faunájának változatosságát, de nem éri el az ártéren tapasztalt változatosságot, és a helyi viszonyoktól függően nagyon ingatag. Ezeken az élőhelyeken élő fauna továbbra is sérülékeny. Novákpusztán a monitorozott élőhely még gyorsabb leromlása várható a fák kidőlése miatt. A Duna-part (4) jelenlegi vonalában lévő, keskeny, fiatal - erősen bokrosodó - erdősáv továbbra is nagyon változatos, stabil malakofaunát tart el, amelynek szerepe lehet a más területeken megfogyatkozott állományok regenerálásában az időszakosan bekövetkező áradások segítségével. A lipóti Termál-tó annak ellenére nagyon értékes élőhelynek bizonyult, hogy intenzíven kezelt vízterület és invazív fajok is megtelepedtek benne. A benne élő Planorbis carinatus csiga nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legritkább és legérdekesebb vízi csigája. A Semilimax rendkívüli gradációja váratlan populációs változásokra hívja fel a figyelmet. Megfigyeléseink folyamatosan azt támasztják alá, hogy a Szigetköz még jelenleg is nagy fajdiverzitással rendelkező, regenerációra képes terület, amelynek természet-közeli módon való kezelése további javulást hozhat a malakofauna állapotában is.
Szitakötők 2010-ben két alkalommal (2010. 07.06., 2010.09.02.) hat állandó és egy meghatározatlan alkalmanként monitorozott mintavételi ponton történtek gyűjtések. Összesen 19 fajt mutattunk ki lárva és exuvium alakban A szitakötőket tekintve a Szigetköz hazánk leghosszabb ideje évenként monitorozott területe (1992-2010). Eddigi munkánk alapján a Szigetközből 53 faj került elő (51 lárva/exuvim, 52 imágó). A különböző víztípusok fajegyüttesei eltérően alakultak az őket érintő beavatkozások hatására, tendenciaszerű lényeges változás a faunában nem történt. |
|
| tovább: függelék |
| ||