|
BIOLÓGIAI MONITORING
A szigetközi biológiai monitoringban a közös megállapodás értelmében a kijelölt élőlénycsoportok megfigyelése a 2009. évben a korábbi évek rendjének megfelelően folytatódott. A mintavételi pontok felsorolását, a földrajzi koordinátáit a helyszínrajzon és a táblázatban közöljük. A 2009. évi megfigyelések adatait a Jelentés tartalmazza a szárazföldi növényzet (növénycönológia), vízi makrofitonok, planktonrákok, zooplankton, halak és a terrisztris fauna: puhatestűek, szitakötők, kérészek, tegzes élőlények csoportjaira vonatkozóan. A 2009. évi megfigyelések eredményeinek értékelése is ezt a sorrendet követi
Növénycönológia 2009-ben árvíz volt a szigetközi hullámtérben a társulástani felvételek előtt, ezért a botanikai mintavétel időpontja a szokásos július eleji időponthoz képes egy illetve két héttel későbbre került. A víz levonulása után a mintaterületeken jelentős nagyságú területeket borított iszap és uszadékfa, mely befedte az árvíz előtt kinőtt növényzetet. Emiatt a fajszámok és a tömegességi értékek is kisebbek voltak az előző években tapasztaltaknál. Feltételezhető, hogy a mintába került fajok számának csökkenése csak átmeneti, és annak tudható be hogy az árvíz közvetlenül a mintavétel előtt volt. A mentett oldalon található Derék-erdőben elöntés nem volt, a cserjeszint erősödése figyelhető meg az előző évekhez hasonlóan. A dunaremetei transzekt teljes hosszát érintette az árvíz. Az alsó, fehér füzek alkotta 30 méter széles sáv alja iszapos volt, nagyon kevés lágyszárú növénnyel. A transzekt felső részén levő zöld juharok (Acer negundo) által alkotott sáv tovább nőtt, a füzes és a kőrises sáv közötti magaskórós állomány szűkül. A magaskóróst alkotó fajok levelei az áradás után iszaposak, de a vizsgálat időpontjában a növények már felegyenesedtek és borításuk 100% volt. 2009-ben a vizsgált levélfelületekben jelentős változás egyetlen mintavételi hely kivételével nem volt tapasztalható. A fehér fűz (Salix alba) levélfelületekben a szokásos ingadozás mértékén belül maradtak a korábbi évekhez viszonyított eltérések.
Vízi makrofiton A vízi makrofiton állományok vizsgálatát a korábbi évekhez hasonlóan, a Szigetköz három jellemző víztér-típusában (Öreg-Duna, hullámtér, mentett oldal) 6 vizsgálati helyen (No. 2, 4, 6, 7, 8, 9) végeztük. Az akvatikus állományok kifejlődését, fajösszetételét és tömegviszonyait is elsősorban a tanulmányozott helyszínek vízellátása határozta meg. Az Öreg-Dunában nem folytatódott a korábban tapasztalt fajszám csökkenés, viszont a partvonal menti feliszapolódás továbbra is megfigyelhető. A fenékküszöb alatti mintavételi helyen (No. 2) nem jöttek létre jelentős vízi makrofiton állományok. Jelentősebb vízi vegetáció az Öreg-Dunától lefűződött, többnyire állóvizű mintavételi helyszínen (No. 7) volt megfigyelhető. A hullámtér (No. 4, 9) vízellátására a korábbi évekhez hasonló mennyiségben érkeztek a vízhozamok. Jellemzőek általában a mélyebb vizű termőhelyi körülmények, és ennek megfelelően stabilizálódott a növényzet fajösszetétele. A mentett oldal mintavételi helyein (No. 6, 8) a szabályozott vízjárásnak megfelelően az előző években tapasztaltakhoz hasonló tenyészviszonyok uralkodtak. A vízi makrofitonok átlagos fajszáma nem változott lényegesen.
Planktonrákok-Crustacea (Cladocera, Ostracoda, Copepoda) A 2009. évi hidrobiológiai monitoring keretében kilenc mintavételi helyről gyűjtött 9 planktonminta Crustacea fajegyütteseit vizsgáltuk. A mintákból összesen 31 Crustacea faj (19 Cladocera, 7 Copepoda, 5 Ostracoda) jelenlétét mutattuk ki. A Szigetközben 1991. óta végzett zooplankton vizsgálatok során eddig 114 Crustacea faj (75 Cladocera, 26 Copepoda, 13 Ostracoda) előfordulását mutattuk ki. A taxonszám 1991 óta 2009-ben volt a legkisebb, azonban idén csak egy mintavétel történt, júliusban. Ez évben minden évben előforduló, a területen gyakorinak számító kisrák fajok kerültek elő a Chydorus ovalis kivételével. A taxonszám idén is a Lipóti-morotvában volt a legnagyobb (13 faj), ezzel ellentétben a Csákányi-Dunából vett mintában nem voltak jelen kisrákok. Az egyedszám a júliusi mintavétel során a Schisler-holtágban volt a legnagyobb (1095 ind 50 l-1). 1991-2009. között a Schisler-holtágból 76 Crustacea faj (51 Cladocera, 19 Copepoda, 6 Ostracoda) jelenlétét mutattuk ki, az évenkénti taxonszám 9 és 29 között volt. Az 1991. óta tartó vizsgálati időszak során néhány régebben rendszeresen előforduló faj eltűnt a holtágból (pl. Alona guttata, Alona rectangula, Pleuroxus trigonellus, Simocephalus serrulatus, Ectocyclops phaleratus, Paracyclops fimbriatus), más fajok viszont megjelentek és elszaporodtak (pl. Ceriodaphnia quadrangula 2000-től, Daphnia cucullata 2000-től, Moina brachiata 1999-től). A fent említett változások jelentős része összefüggésbe hozható azzal, hogy a holtág 1998-ban a Csákányi-Dunán keresztül a vízpótlórendszerrrel összeköttetésbe került. 2009-ben a Schisler-holtágból 9 taxon előfordulását mutattuk ki. Az tavalyi évekhez hasonlóan, a holtágban egyébként rendszeresen előforduló növényállományokhoz kötődő taxonok (Acroperus, Pleuroxus, Sida, Simocephalus, Macrocyclops, Megacyclops) idén is csak csekély egyedszámban, vagy egyáltalán nem fordultak elő. Összehasonlítva a tavalyi évek nyári egyedszám maximumaival, az együttesek egyedszáma nagy (1095 50 l-1) volt az Acanthocyclops robustus és a Thermocyclops crassus) dominanciájával. A Zátonyi-Dunából mindössze 3 taxon jelenlétét mutattuk ki, csekély egyedszámban. A Zátonyi-Dunából 1993-2009. között 78 Crustacea (47 Cladocera, 22 Copepoda, 7 Ostracoda) faj jelenlétét mutattuk ki, a fajszám a 1993. óta folyamatosan ingadozott (5-41). A Zátonyi-Dunában 2004-ben megjelent a ritka előfordulású Alona rustica és Pleuroxus denticulatus, valamint az Eudiaptomus gracilis Copepoda és a Cyclocypris laevis kagylósrák faj, továbbá 2005-ben a Moina brachiata, Tretocephala ambigua és Cyclocypris ovum. E viszonylag ritka fajokon kívül 1993. óta több, ritka előfordulású, csak innen kimutatható Crustacea faj jelenlétét is észleltük (Acroperus elongatus, Monospilus dispar, Oxyurella tenuicaudis, Cryptocyclops bicolor, Eucyclops macruroides), amely az élőhelyek sokféleségét, stabilitását és a mintavételi hely viszonylagos elzártságát jelzi. 1993-2009. között a leggyakrabban előforduló fajok a Bosmina longirostris és Chydorus sphaericus mellett, növényállományokhoz kötődő, állóvizi élőhelyeket kedveli fajok voltak (Disparalona rostrata, Graptoleberis testudinaria, Pleuroxus aduncus, Pleuroxus truncatus, Scapholeberis mucronata, Simocephalus vetulus, Eucyclops serrulatus, Macrocyclops albidus), amelyek jelenléte szintén a mintavételi hely stabil, makrovegetációval borított élőhelyeit jelzi. 2009-ben azonban valószínűleg a növényállományok kisebb borítása miatt nem jelentek meg a Zátonyi-Dunában egyébként gyakori, fitofil fajok. Idén a Lipóti-morotvából 13 Crustacea (10 Cladocera, 2 Copepoda, 1 Ostracoda) taxon előfordulását mutattuk ki. 1993-2009. között a morotvából 98 (63 Cladocera, 23 Copepoda, 12 Ostracoda) faj jelenlétét mutattuk ki. A vizsgálati időszak tizenhárom évében a morotva leggyakrabban előforduló fajai az állóvizekben gyakori, növényállományokhoz kötődő fajok közül kerültek ki (Acroperus harpae, Alonella nana, Camptocercus spp., Ceriodaphnia pulchella, C. reticulata, Graptoleberis testudinaria, Pleuroxus aduncus, P. truncatus, Polyphemus pediculus, Sida crystallina, Simocephalus vetulus, Macrocyclops albidus). A morotva kiegyenlített ökológiai viszonyait jelzi, hogy a Crustacea fajok évenkénti száma stabilan 13 (2009, egy mintavétel) és 43 között volt, az együttesek összetételében azonban változások történtek (fajcsere, megtelepedés, néhány faj eltűnése). A Daphnia fajok száma és egyedszáma a morotvában jelentősen csökkent és 1999. után már csak a Daphnia cucullata és a Daphnia longispina néhány egyedét találtuk csak meg. A Camptocercus rectirostris (2001.), Moina brachiata (1999.) és Eucyclops macrurus (2000.) a morotva újonnan megtelepedő fajai, ugyanakkor a Ceriodaphnia dubia, Kurzia latissima, Megafenestra aurita, Oxyurella tenuicaudis, Pleuroxus laevis és P. trigonellus, Simocephalus exspinosus és S. serrulatus, valamint a Thermocyclops spp. fajok jelenlétét már több éve nem észleltük a morotvában. A Csákányi-Dunából vett mintában idén nem voltak kisrákok. A Csákányi-Dunából 1991-2009. között 59 Crustacea (37 Cladocera, 18 Copepoda, 4 Ostracoda) faj előfordulását mutattuk ki, az évenkénti fajszám 4 és 30 között ingadozott változott. Leggyakoribb fajok a Bosmina longirostris és a Chydorus sphaericus mellett a Pleuroxus truncatus, Sida crystallina, Eucyclops serrulatus és Mesocyclops leuckarti voltak. Az Alona rectangula, Diaphanosoma brachyurum, továbbá a főágban jellemző Acanthocyclops robustus és Eurytemora velox 1998. óta eltűnt a Csákányi-Dunából, ezzel ellentétesen az Alona intermedia (2001), Pleuroxus denticulatus (2003.) megjelent.
Zooplankton A 2009. évi hidrobiológiai monitoring keretében 10 mintavételi helyről gyűjtött planktonminta Rotatoria együtteseit vizsgáltuk. A mintákból összesen 17 kerekesféreg taxon jelenlétét mutattuk ki. A Szigetközben 2003. óta végzett zooplankton vizsgálatok során eddig 51 Rotatoria taxon előfordulását mutattuk ki. Szigetközi vizsgálataink során első alkalommal mutattuk ki a következő fajokat: Asplanchna brightwelli, Synchaeta pectinata, Testudinella patina. A Brachionus angularis angularis, Keratella cochlearis cochlearis, Keratella cochlearis tecta az előző évekhez hasonlóan idén is jelent volt a mintavételi helyeken. A teljes taxonszám alacsony, a 2005-2006-os eredményekhez hasonló, de a fajösszetételben némi átrendeződés figyelhető meg Az előző évekhez képest a Rotatoria taxonszám valamennyi mintavételi helyen jelentősen csökkent. A legnagyobb taxonszámot a hullámtéri Schisler-holtágban, a legalacsonyabbat általában a főági mintavételi helyeken tapasztaltuk. Feltűnő, hogy a Csákányi-Dunából nem tudtunk egyetlen fajt sem kimutatni. A legtöbb taxon a mentett oldalon került elő, de az egyes mintavételi helyeket külön kezelve, a 2008-as évhez hasonlóan, a legmagasabb taxonszámot újra a Schisler-holtágban találtuk. A denzitás adatok a taxonszámokhoz hasonlóképpen, igen kicsik. A legtöbb egyedet a Schisler-holtágból mutattuk ki, de az egyedszámok itt is igen alacsonyak. A Schisler-holtágból 6 Rotatoria taxont mutattunk ki, az eddig minden évben kimutatott három taxon (Brachionus angularis, Keratella cochlearis, Polyarthra dolichoptera) közül csak a Brachionus angularis került elő idén is. A taxonszám mindössze 6, az együttesek denzitása 175 egyed/10 Liter volt. Az együttesek Shannon-Wiener diverzitása viszonylag magas (1.75), dominanciája viszonylag alacsony (0.18) volt. A Zátonyi-Dunában a taxonszám 2, az együttesek abundanciája 75 egyed/10 liter volt. Az együttesek Shannon-Wiener diverzitása közepes (0.64) dominanciája viszonylag magas (0.56) volt. A Lipóti-morotvából kimutatott taxonok száma 5 volt. Az együttesek egyedszáma125 egyed/10 Liter volt. Az együttesek Shannon-Wiener diverzitása nagy (1.61), dominanciája kicsi (0.20) volt. A Csákányi-Dunából vett mintában egyetlen Rotatorian egyedet sem találtunk.
Makrogerinctelenek A rendszertani csoportoknak a teljes mintavételi területre vonatkoztatott előfordulási gyakoriságát vizsgálva a kétszárnyúak és a csigák fordultak elő a legtöbb helyen. A kétszárnyúakon belül a legnagyobb gyakorisággal az árvaszúnyogfélék, a csigák közül a közönséges vízicsiga és a jövevény hólyagcsiga volt jelen. Nagy gyakorisággal fordultak elő a hasadtlábú rákok valamint a kagylók, felemáslábú rákok, kérészek, poloskák és tegzesek. A soksertéjű gyűrűsférgek, a laposférgek, a mohaállatok a kevéssertéjű gyűrűsférgek és a nagyszárnyúak nadályok és a bogarak képviselői egyetlen alkalommal fordultak elő A 18 rendszertani csoportból 7 megtalálható volt mindhárom víztéren. A soksertéjű gyűrűsférgek és a nagyszárnyúak a hullámtéren, a nadályok és a bogarak csak a mentett oldalon fordultak csak elő. Fajokat tekintve a leggyakoribbak a pontusi tanúrák, a bolharákok és a Baëtis fajok voltak. Közepes gyakoriságúak voltak a csigák közül a közönséges vízicsiga, a tányércsiga, dunai rajzoscsiga, a jövevény hólyagcsiga, a lemezcsiga, a lapos kerekszájú csiga, a kavicscsiga, a pocsolyacsiga, a karcsú mocsári csiga és a mocsári csiga, a borsókagyló fajok, a pontusi víziászka, a szitakötők közül a Coenagrionidae és Platycnemidae fajok. A mintavételi helyek közül a Schisler-holtágban gyökerező hínárok közül és az üledékből, a Csákányi-Dunában kövekről és gyökerező hínárok közül történt a mintavétel. Az áramlás a Csákányi-Dunában közepes, ill. gyenge volt, a Schisler-holtág állóvíz volt. 2009. őszén a hullámtéren 15 rendszertani csoportból összesen 34 taxon fordult elő. A leggyakoribb taxonok az árvaszúnyogfélék, a szúnyogfélék, a bögölyfélék, a pontusi tanúrák és a jövevény hólyagcsiga (100-100%). A többi 29 taxon csak az egyik vagy a másik mintavételi helyen fordult elő. Mind a csoport-, mind a taxonszám a Schisler-holtágban volt magasabb. A mentett oldalon a Zátonyi-Duna hely kivételével a mintavétel növények közül történt. A Zátonyi-Dunánál a kövekről, il. a rajtuk lévő Cladophora bevonatból vettünk mintát. A Zátonyi-Duna helyet erős áramlás jellemezte. A leggyakoribb taxonok az árvaszúnyogfélék, a Baëtis fajok és a közönséges vízicsiga (100-100%), a gyászplanária, a pontusi tanúrák, a lemezcsiga, a mocsári csiga, a tányércsiga, az igazi szúnyog félék, a bögölyfélék, a Coenagrionidae és Platycnemidae fajok (75-75%). A mintavételi helyek felén fordult elő a karcsú mocsári csiga, a pocsolyacsiga, a hólyagcsiga, a peremes csiga, a borsókagylók, a közönséges víziászka és az acsafélék. A legalacsonyabb csoport- és taxonszámot számot a Zátonyi-Duna helyen tapasztaltuk.
Halak-Pisces A halállomány változásának tanulmányozása a szigetközi Duna-szakasz főágában, hullámterén és mentett oldali vízterein, 2-2 mintavételi helyszín szisztematikus felmérése alapján, tekintettel a bősi vízlépcső és a mesterséges vízpótlás környezeti hatásaira. Kutatási módszerek Felméréseink első időszakában (1992-1997) egy kis teljesítményű (80 W) hordozható elektromos halászgéppel végeztünk halbiológiai felméréseket, ami elsősorban a kisebb testű halfajok és a halivadék gyűjtésére volt alkalmas. A halivadék-állomány tanulmányozásához a nyárvégi és kora őszi időszak volt megfelelő. A halállomány összetételét pontosabban jellemző eredmények érdekében, 1998-tól módosítottuk mintavételi módszerünket. A korábbi mintavételi helyszíneken évi 2-4 alkalommal végeztünk felméréseket, továbbá áttértünk egy kevésbé szelektív, közepes teljesítményű (600 W) elektromos halászgép használatára. 2002-ben kísérleti jelleggel egy nagy teljesítményű (10.000 W) halászgépet is kipróbáltunk a Duna főágában, igen jó eredménnyel. A 2003-as mintavételeket a korábban használt közepes teljesítményű halászgéppel hajtottuk végre. 2004-től egy nagyobb teljesítményű (5.000 W), hatékonyabb halászgéppel végzünk felméréseket. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a vízfolyások halállományának hosszú távú monitorozásakor elsősorban a nyár végi és a kora őszi időszakban célszerű a felméréseket megvalósítani. Mintavételi helyek Duna főág
Hullámtér
Mentett oldal
Eredmények Helyszín: 11, Duna 1839 fkm, Duna főág Az 1839-es fkm-nél 2009, évben a vizsgálatok elmaradtak. Helyszín: 10, Duna 1833 fkm Duna főág Az 1833-as fkm-nél 2009-ben 9 faj jelenlétét igazoltuk egy felméréssel (1998-ban 14 faj/3 felm., 1999-ben 14 faj/4 felm., 2000-ben 13 faj/2 felm. 2001-ben 6 faj/1 felm., 2002-ben 11 faj/2 felm., 2003-ban 4 faj/2 felm., 2004-ben 4 faj/1 felm., 2005-ben 6 faj/1 felm., 2006-ban 6 faj/felm., 2007-ben 7 faj/felm, 2008-ban 7 faj/1 felm.). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest újabb halfaj nem került elő 2009-ben. Az évtizedes megfigyelési sorozat kezdetétől az évente igazoltan előforduló fajok számának csökkenő trendjét lokálisnak tekintjük, azt elsősorban a mintavételi körülmények változásával magyarázzuk, ezért a megfigyelési eredményeket nem kívánjuk általánosítani a Duna főágára. Az 1994. és 2009. közötti időszakban ezen a mintavételi helyszínen került elő a legtöbb halfaj (30 faj), ami egyértelműen jelzi a vízterület fajgazdagságát. Helyszín: 9, Csákányi-Duna öböl, hullámtér A Csákányi-Duna öblében 1 felméréssel összesen 15 halfaj előfordulását igazoltuk 2009-ben (1992-től 1997-ig összesen 17 faj, 1998-ban 14 faj/3 felm., 1999-ben 12 faj/3 felm., 2000-ben 7 faj/2 felm., 2001-ben 8 faj/3 felm., 2002-ben 7 faj/2 felm., 2003-ban 6 faj/2 felm, 2004-ben 13 faj/2 felm., 2005-ben 13 faj/2 felm., 2006-ban 12 faj/2 felm. 2007-ben 17 faj/2 felm., 2008-ban 17 faj/2 felm.). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest egy újabb faj nem került elő a mintavételi helyszínen 2009-ben Említésre méltó a Tinca tinca és a Vimba vimba ismételt felbukkanása. 1992-ig a mintavételi hely állandó dunai kapcsolatát jelezte a reofil halfajok ivadékának jelenléte. 1994-ben a halállomány reofil elemei nem voltak kimutathatóak és a vízi makrovegetáció előretörésével párhuzamosan korábban nem észlelt fitofil limnofil fajok jelentek meg (pl. Carassius gibelio, Lepomis gibbosus). 1995-től, a fenékküszöb üzembe helyezésével megvalósított nagyobb volumenű hullámtéri vízpótlást követően ismét megjelent néhány reofil faj, amelyek a Duna felől jutottak a területre (pl. Leuciscus leuciscus, Abramis ballerus, Gobio albipinnatus, Vimba vimba). A megfigyelési helyszín fajgazdagságát jelzi, hogy az 1994. óta kimutatott halfajok száma összesen 29. Az évente észlelt fajok száma átmeneti csökkenést mutatott a 2000-től 2003-ig terjedő időszakban. A csökkenést a mintavételi helyszín feliszapolódásával hoztuk összefüggésbe. Helyszín: 4, Schiesler-holtág, hullámtér A Schisler-holtágban 2009-ben 12 halfaj előfordulását mutattuk ki egy felméréssel (1992-ben 8 faj, 1994-ben 4 faj, 1995-ben 3 faj, 1996-ban 1 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 14 faj/2 felm., 1999-ben 14 faj/3 felm. 2000-ben 10 faj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 12 faj/2 felm., 2003-ban 10 faj/2 felm., 2004-ben 15 faj/2 felm., 2005-ben 15 faj/1 felm., 2006-ban 15 faj/2 felm., 2007-ben 10 faj/ felm., 2008-ban 14 faj/2 felm.). Az előző évek adataihoz képest 2009-ben nem került elő új halfaj. A bősi vízlépcső üzembe helyezését követően, 1992-93 telén a holtág gyakorlatilag kiszáradt. A hullámtér kezdeti vízpótlásakor, 1993-tól a talajvízen keresztül fokozatosan feltöltődött és 4 halfajt mutattuk ki a mintavételi helyszínen, amelyek közül külön említést érdemel a Leucaspius delineatus viszonylag nagy egyedszáma. A L. delineatus állománya viszont hamar megfogyatkozott, 1995-ben már csak egy példány került elő. Jellemző volt ugyanakkor a C. gibelio hirtelen előretörése és 1996-ig tartó dominanciája. (1996-ban kizárólag C. gibelio került elő, amelynek egyedeit rendkívül lassú növekedési sebesség jellemezte) A halállomány alakulása szempontjából jelentős beavatkozásnak tekintjük annak a mesterséges csatornának a létrehozását, amely 1997. óta összeköttetést teremt a holtág alsó vége és a Csákányi-Duna között. A csatorna építését követően a halak fajszámának ugrásszerű növekedését tapasztaltuk. Azóta holtág növényzettel sűrűn benőtt részén jellemző a fitofil limnofil fajok (Esox lucius, Scardinius erythrophthalmus, Tinca tinca, Misgurnus fossilis) előfordulása, míg a holtágat a Csákányi-Dunával összekötő csatornában (speciális pseudopotamon típusú élőhely) néhány reofil faj (L. leuciscus, G. albipinnatus, V. vimba) időszakos jelenléte igazolható. Az utóbbi évek felmérési eredményei alapján nem mutatható ki számottevő változás a holtág halállományának fajösszetételében. Az 1992-től észlelt halfajok száma összesen 25, ami jelentős fajgazdagságra utal. Helyszín: 12, Zátonyi-Duna 28.5 fkm, mentett oldal A Zátonyi (Gazfűi)-Dunában 2009-ben 10 halfaj jelenlétét igazoltuk 1 felméréssel. (1994-ben 6 faj, 1995-ben 9 faj, 1996-ban 10 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 13 faj/3 felm., 1999-ben 11 faj/3 felm., 2000-ben 11 faj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 10 faj/2 felm., 2003-ban 10 faj/2 felm., 2004-ben 12 faj/ felm., 2005-ben 16 faj/1 felm., 2006-ban 11 faj/2 felm., 2007-ben 11 faj/2 felm., 2008-ban 13 faj/2 felm). Az előző évek adataihoz képest 2009-ben új halfaj nem került elő a mintavételi helyszínen. A mentett oldali vízpótló rendszer üzemelése óta a Zátonyi-Dunában kialakult folyamatos vízáramlás megváltoztatta az 1980-as években jellemző hidrológiai és vízminőségi viszonyokat. A vízterület korábbi limnofil faunájának számos elemét kimutattuk 1994-ben, többek között az Umbra krameri (viszonylag gyakori volt 1992-ig) kifejlett példányainak szórványos előfordulását, de 1995 óta a faj jelenléte nem igazolható. Az 1990-es évek második felétől a limnofil fajok váltak meghatározóvá a vizsgált mederszakasz halállományában. 1998 óta nem tapasztaltunk lényeges változást, általában a mocsaras élőhelyekre jellemző fajok előfordulását tapasztaljuk minden évben. Említésre méltó a Carassius carassius, a S. erythrophthalmus és a T. tinca jelentős egyedsűrűsége, valamint a Misgurnus fossilis szórványos felbukkanása. Az utóbbi évek felmérési eredményei alapján nem mutatható ki számottevő változás a holtág halállományának fajösszetételében, a Cyprinus carpio nagyobb példányainak előfordulása stabilnak mutatkozik. Az 1994. és 2009. közötti időszakban észlelt halfajok száma 20, ami mérsékelt fajgazdagságra utal. Helyszín: 5, Lipóti-morotva, mentett oldal A Lipóti-morotva övcsatornájában 11 halfaj előfordulása igazolódott 2009-ben 1 felmérés eredményeként. (1994-ben 4 faj, 1995-ben 6 faj, 1996-ban 10 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 17 faj/3 felm., 1999-ben 13 faj/3 felm., 2000-ben 10 halfaj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 9 faj/2 felm., 2003-ban 12 faj/2 felm., 2004-ben 12 faj/1 felm., 2005-ben 9 faj/1 felm., 2006-ban 13 faj/2 felm., 2007-ben 7 faj/1 felm., 2008-ban 11 faj/1 felm.). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest nem került elő újabb halfaj a mintavételi helyszínen 2009-ben. A bősi vízlépcső üzembe helyezését követően a lipóti Holt-Duna medre teljesen kiszáradt. Vízpótlását a hullámtéri mellékágrendszerből biztosítják 1993. óta, és azóta fokozatosan benépesítették a tápláló vízzel besodródó halak. A vízpótlás hatékonyságának javítására a morotva DK-i peremén egy övcsatornát mélyítettek 1995-ben, amelyet lassú vízáramlás jellemez. A mintavételi helyszínen alkalmilag a tápláló vízzel besodródó reofil fajok is előkerültek (A. ballerus, V. vimba, L. leuciscus, Aspius, aspius, Lota lota, C. nasus). A 2007-es felmérés tapasztalatai nem térnek el alapvetően a korábbi évek megfigyelési eredményeitől. Az 1994. és 2009. közötti időszakban a kimutatott halfajok száma összesen 26, ami jelentős fajgazdagságra utal.
Terrisztris fauna Puhatestűek (Mollusca) A 2009. évhez hasonlóan a szárazföldi csigák mennyisége ingadozó ugyan, de romló tendenciát nem mutat és a fauna változatos. A mentett oldali száraz erdők (rajkai Felső-erdő) a csigafauna stabilitását mutatják. A mentett oldali vizes élőhelyeken (pl. Novák-puszta) a puhatestűek állományainak változatossága nem éri el az ártéren tapasztalt változatosságot. A Duna-part jelenlegi vonalában lévő erdősáv nagyon változatos, stabil malakofaunát tart el és szerepe lehet más területeken megfogyatkozott állományok regenerálásában. A vízicsigák jó kolonizáló képességét bizonyítja Ancylus fluviatilis, amely nagy tömegben szaporodott el az Öreg-Duna dunaremetei szakaszán.
Szitakötők 2009-ban két alkalommal történtek gyűjtések (június 10., szeptember 21.) a kijelölt mintavételi pontokon. Összesen 20 fajt mutattunk ki lárva és exuvium alakban. A különböző víztípusok fajegyüttesei eltérően alakultak az őket érintő beavatkozások hatására, tendenciaszerű lényeges változás a faunában nem történt. |
|
| tovább: függelék |
| ||