|
FELSZÍNI VIZEK MENNYISÉGE
A 2006/2007. hidrológiai évben folytatódtak a Duna 1843 fkm szelvényében 1995. júniusában megvalósult ideiglenes fenékküszöb hatásterületén az 1995. évi szlovák-magyar közös Megállapodás szerint kijelölt felszíni víz észlelő állomásokon a Megállapodás Szabályzatában meghatározott vízszint észlelések és vízhozam mérések. A megfigyelő rendszer mérőhelyeinek helyszínrajza és az azonosításukra szolgáló EORT rendszerű földrajzi koordináták listája a Jelentés része. Határszelvényben átadott vízhozamok Az 1995. április 19-ei kormányközi megállapodás 2. mellékletében a Felek rögzítették a Duna vízkészletének az ideiglenes megosztását. Ez alapján a szlovák Fél a Duna pozsonyi szelvényébe érkező vízhozamok függvényében köteles az Öreg-Dunába vízhozamot bevezetni. Átlagos pozsonyi éves vízhozamok esetében az Öreg-Dunába bevezetett vízhozamok éves átlagértéke 400 m³/s-nak kell lennie. Október 01. és március 31. között átvezetett vízhozam minimális értéke 250 m³/s-nál kevesebb nem lehet, a vegetációs időszakban, április 01. és szeptember 30. között pedig a minimálisan átvezetett értéknek legalább 400 m³/s-nak kell lennie. Az árhullámok esetében a 600 m³/s feletti vízmennyiséget, az éves átlagérték meghatározásánál nem lehet figyelembe venni. A tárgyi munkához felhasznált vízrajzi adatok az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2003. év folyamán az ISO 9001:2000 szabvány alapján bevezetett minőségirányítási rendszere szerint álltak elő. Duna főmeder A Dunai Albizottság által elfogadott vízhozammérési ütemterv alapján a két Fél közös vízhozam-méréseket hajtott végre a Dunán, a Mosoni-Dunán és a Szivárgó csatornán. A főmederbe átadott vízhozamok meghatározása érdekében a rajkai szelvényben, a doborgazi és a helenai szelvényben végeztünk vízhozam-méréseket. A rajkai méréseket ellenőrző mérésként vettük figyelembe. A mérési eredmények alapján az átadott vízhozamok napi átlagos idősorát a szlovák Fél (SHMU) bevonásával állítottuk elő a doborgazi és helenai vízmércék idősorainak felhasználásával. A vízátadás havi jellemzőit a következő táblázat tartalmazza:
Az éves átlagérték, az árhullámok levonulásakor történt többletvíz átadást nem figyelembe véve 385 m³/s. A hidrológiai évben a maximális dévényi napi átlagos vízhozam 7310 m³/s volt (2007.09.09.). A szlovák Fél árhullám levonulása miatt nagyvízi vízhozam-megosztást ennek az árhullámnak az alkalmával, 10 napon keresztül végzett, 2007.09.04-09.14.-ig. A szigetközi jobboldali hullámtéri vízpótlórendszer részleges elárasztására 2007-ben, a kedvező hidro-meteorológiai feltételek elmaradása miatt nem került sor. A dévényi vízhozam éves átlaga 1795 m³/s, az átadott vízhozam éves átlaga pedig az érkező vízhozam 21,4 %-a, 385 m³/s volt. A fentiek alapján a vízátadás mértéke kis mértékben elmarad Megállapodásban rögzített 400 m³/s-tól. A táblázatból, illetve a napi adatokból megállapítható, hogy a minimálisan átadandó vízmennyiségek a 2007-es hidrológiai évben szintén mutatja ezt a kismértékű elmaradást, 2006. november-decemberben, 2007. január-február között, valamint 2007. áprilisában és októberében a minimális vízátadás 10-36 m³/s-al elmaradt a Megállapodásban rögzített minimális értéktől. A rajkai szelvény vízállás és vízhozam idősorát a melléklet tartalmazza. Mosoni-Duna vízpótlása Dunacsúnyi vízpótló műtárgyon történő vízátadás A Mosoni-Duna számára átadott vízhozamot két helyen mértük a szlovák Féllel közösen. Az egyik mérőszelvény közvetlenül a dunacsúnyi műtárgy alatt szlovák területen található, a másik magyar területen az I. zsilip felett. A vízmegosztás alapján a szlovák Fél a dunacsúnyi műtárgyon 40 m³/s vízhozamra átvezetését vállalta a műszaki és hidrológiai feltételek megléte esetén. Ettől való elmaradás csak előre bejelentett műszaki indokokkal alátámasztott esetben történt. A havi jellemzőket az alábbi táblázat tartalmazza:
Az átadott vízmennyiség éves átlagban 37,4 m³/s. A megállapodás szerinti értéktől való elmaradás részben annak köszönhető, hogy 2006. december - 2007. február között hullámtéri kisvízi helyreállítási munkálatok idejére a magyar fél kérte a szlovák felet a csökkentett vízátadásra. Szintén a magyar fél kérésére történt eltérés a Megállapodástól 2007. szeptemberében, amikor a Lajtán és a Dunán egyszerre érkező árhullám miatt volt szükséges az átadott vízhozam mennyiségének csökkentésére. Ezen kívül további négy alkalommal volt hol jelentősebb, hol kevésbé jelentős eltérés a rögzített értéktől, ezek a dunacsúnyi műtárgy üzemeltetésével hozható kapcsolatba. Szivárgó csatorna A Szivárgó csatornán a vízmegosztási Megállapodás 3 m³/s vízátadását rögzíti. Itt is két mérőszelvénynél történt közös vízhozammérés. A szlovák területen a dunacsúnyi műtárgyakkal egy szelvényben, a magyar területen a II. zsilip feletti szelvényben mértünk. A II. zsilipen érkezett vízhozamok hazai jellemzői a következők:
Éves átlagban az átadott vízmennyiség 2,24 m³/s volt, a legnagyobb vízmennyiség (5,44 m³/s) a szeptemberi árhullám idején érkezett. Összegezve a fenti eredményeket, a tavalyi évben a Mosoni-Duna számára átlagosan átadott vízhozam 39,66 m³/s volt, ami a Megállapodásban rögzített mennyiség (43 m³/s) 92 %-a. Magyar területen végrehajtott vízmegosztás Az Európai Unió Víz Keretirányelvének értelmében a Nemzeti jelentés hatáskörébe 7 víztest tartozik. Ezek a Duna szigetközi szakaszát, a Mosoni-Dunát, a Mentett Oldali Vízpótlórendszert, és a Szivárgó-csatornát fedik le. A magyar területeken történő vízmegosztás célja, hogy mind a Duna jobb parti hullámterének, mind a Mosoni-Duna és a mentett oldali területek vízellátása az üzemelési szabályzatban rögzítetteknek megfelelően folyamatosan biztosított legyen. Az üzemelési szabályzat megfogalmazott értékek a jobb parti mellékágrendszer vízpótlásának tervezésekor meghatározott igények kielégítését célozza meg. A 90-es évek végén, az érintettek bevonásával, a különböző igények figyelembe vételével meghatározott referencia-állapot az 1950-es évek vízjárását tükrözi. A dévényi szelvényben érkező vízhozam függvényében a vízpótlással a hullámtéri ágakban az érkező vízhozam mellett az 50-es években jellemző vízszintek előállítását célozzák meg. Ebben az időszakban a Szigetköz környezeti állapota még leginkább hasonlít egy, a folyószakaszon hosszútávon fenntartható jellemző állapotához, valamint megfelelő mennyiségű medermorfológiai, illetve vízrajzi információval szolgál a referenciaállapot meghatározásához. Az üzemrend meghatározásának ez a módja teljes mértékben megfelel a Víz Keretirányelv ajánlásainak, a vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés célkitűzéseinek. Az üzemrendben meghatározott mindenkori célértékeket a Duna, még zavartalannak tekinthető dévényi szelvényének vízjárása határozza meg. A folyó éves átlagos vízhozama a tavalyi évben - hidrológiai év - a pozsonyi szelvényben 1795 m³/s volt, míg a rajkai szelvényben átadott vízhozam átlaga az árhullámok nélkül 385 m³/s. Ennek alapján a 2006-2007-os hidrológiai évben a folyó vízhozamának átlagosan 21,4 %-a érkezett a Rajka-Szap közötti közös Duna szakaszra. Az átadott vízmennyiségek felhasználásával a szigetközi vízpótlás a következőképpen alakult: A hullámtér vízellátása A magyar oldali hullámtér vízpótlás két irányból történhet:
A töltőbukókon érkező teljes vízmennyiséget a helenai mérőszelvénynél lehet meghatározni. Ebben a szelvényben is történnek a szlovák Féllel közös vízhozamméréseket. Az egyeztetett, közösen elfogadott mérések felhasználásával állítottuk elő a napi átlagos vízhozam idősort. Ezek havi jellemzői a következők voltak:
Az V. zsilipen keresztül bevezetett vízhozam:
Összesen a hullámtérre bejutó vízhozam havi jellemzői:
A betáplált vízhozam hatására a mellékágrendszer felső részén a Tejfaluszigeti és a Cikolai ágrendszerben, valamint a Szigetelt csatorna térségében a referencia állapotnak megfelelő vízszintek alakultak ki.
A Bodaki mellékágrendszerben az észlelt vízállások kis mértékben meghaladják a referencia állapothoz tartozó célértékeket, de tendenciájuk jól követi azt. Az Ásványi mellékágrendszerben kialakult vízszintek szintén magasabbak a referenciaállapothoz tartozó értékektől, itt az észlelt adatok a vízállás-vízhozam összefüggés alakját sem követik kielégítően. A kívánt állapot elmaradásában jelentős szerepet játszik az alsóbb területek vízpótlásának hiánya is.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a vízpótlással a jobb parti mellékágrendszerben kis- és középvizes időszakokban elég jól teljesülnek a referencia feltételek, a főmederben azonban az átadott vízhozam mennyisége nem teszi ezt lehetővé. A mindegyik érintett víztest vonatkozásában elmondható, hogy a hidromorfológiai kockázata továbbra is fennáll. A hullámtéri mellékágak és a főmeder között, valamint a Szivárgócsatorna és a Mosoni-Duna, Mentett oldali vízpótló közötti keresztirányú átjárhatóság továbbra se biztosított. A Mosoni-Duna vízellátása A Mosoni-Duna vízellátása a Szivárgó csatornából a VI, zsilipen keresztül lehetséges, Ennek a vízhozamnak a meghatározása a zsilip alatti mérőszelvénynél történik. A bevezetett vízhozam havi jellemzői:
A Mosoni-Duna vízellátása a hullámtérhez hasonlóan az ideiglenes üzemeltetési szabályzatban foglaltak szerint történik. A vízpótlás az érdekeltek igényeinek figyelembe vételével a Duna vízjárását követi, figyelembe véve az évszakos változásokat is. Ebben az évben (december közepétől február közepéig) a kisvízi állapotokat előállítására - a hullámtéri helyreállítási munkálatok miatt - a Mosoni-Duna számára átadott vízmennyiség csökkentésével vált lehetővé. Egyéb kisvizes időszakokban az üzemrend szerinti vízbetáplálás a többletvíz hullámtérbe kormányzásával történt. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| tovább: felszíni vizek minősége |
| ||