|
ÖSSZEFOGLALÁS
1.) Előzmények Egyes ideiglenes műszaki intézkedésekről és a Dunába, Mosoni-Dunába lévő vízhozamok pótlásáról a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között MEGÁLLAPODÁS jött létre 1995. április 19-én. Az ehhez kapcsolódó környezeti megfigyelőrendszer működtetésével megbízott képviselők tevékenységét, a monitoring kiterjesztését az 1995. május 29-én Bősön kétoldalúan aláírt ún. SZABÁLYZAT rögzíti. A Megállapodás időbeli hatályának meghosszabbításáról a magyar kormány 2412/1997. (XII.17.) Korm. határozata rendelkezik, amely szerint a Megállapodás időbeli hatálya a Bős-Nagymarosi Vízlépcső ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság által hozott ítélet végrehajtásának módozatairól szóló kétoldalú megállapodás megkötéséig meghosszabbodik . Ezt követően a 139/1998. (VIII.25.) Kormányrendelet és a 1093/1998. (VII.23.) ill. a 1110/1998. (VIII.25.), 1122/2003 (XII.11.) valamint a 1139/2004 (XII.11.) Kormányhatározatok érintik közvetve a közös szlovák-magyar Megállapodás szerinti monitoring tevékenységet. A Megállapodás 1-3 szakaszaiban felsorolt környezeti hatások felmérésére működtetett közös monitoring műszaki és technikai előírásait - a hatásterületet, a mintavételi és mérési helyeket, a mintavételi és mérési gyakoriságot, az adatcsere körét és gyakoriságát - a Megállapodás Szabályzata és a közösen felvett jegyzőkönyvek írják le. Az 1995. évi Megállapodás Alapszabály, a vizsgálati helyek, a megfigyelt mutatók valamint a mérési gyakoriság módosítására a 2007. április 25.-én Győrben tartott tárgyalás jegyzőkönyvében foglaltak alapján került sor (Appendix). A Szabályzat 3. cikke szerint évente Nemzeti Jelentést kell készíteni, melyekben a közös monitoring keretében mért értékek táblázatos formában való feltüntetésén kívül grafikonok, térképek és rövid értékelő magyarázatok szerepelnek. Jelen dokumentum a fenti előírásoknak megfelelően készített 2007. évi magyar Nemzeti jelentés a tizenharmadik teljes hidrológiai évet átfogó környezeti értékelés, amely az 1995. április 19-i magyar-szlovák kormányközi megállapodás, valamint a 2007. április 25.-én tartott tárgyaláson született megállapodás alapján készült. 2.) A közös monitoring célkitűzése A közös monitoring fő célja az, hogy kölcsönösen rögzítse és értékelje a hatásterület felszíni és felszín alatti víztereinek vízháztartásában bekövetkező mennyiségi és minőségi változásokat, ezekhez kapcsolódóan a talajnedvességben, az erdőkben és az egyes főbb biológiai indikációs paraméterekben történő változásokat. A közös szlovák-magyar ún. fenékküszöb monitoring keretén belül történő adatcsere célja az, hogy a két Fél kölcsönösen tájékoztassa egymást a mérési eredményekről, a monitorozásba bevont paraméterek alakulásán keresztül a környezeti állapot alakulásáról úgy, hogy előzetesen egyeztetett, azonos illetve egymáshoz illeszkedő mérési és értékelési módszert alkalmaznak. A fenékküszöb és a vízpótlás környezetre gyakorolt hatásának megítéléséhez kerültek közösen kiválasztásra a vizsgálandó fizikai, kémiai, biológiai paraméterek és ehhez lett alárendelve a közös monitoring tevékenység felépítése és teljes technikai spektruma, ami 2007. évben az előző évekhez viszonyítva lényegében nem változott. 3.) A közös monitoring tevékenysége 2007. évben A 2006/2007. hidrológiai év közös szlovák-magyar monitoring tevékenységet változatlanul a
A 2006. évi "Joint Annual Report of the Environment Monitoring According to the Agreement" kölcsönös aláírása és kicserélése Győrben, 2007. december 17.-én történt meg, amely jegyzőkönyven került rögzítésre (Appendix). A 2006. évi Közös Éves Jelentés ajánlásának megfelelően a vízminőségi mérési adatok egyeztetésével kapcsolatban a szlovák és magyar szakértők a Magyar-Szlovák HVB Vízminőségvédelmi Albizottság keretén belül folytatták a tárgyalásokat. Ugyancsak az elmúlt évi közös jelentés ajánlása szerint a felszíni- és felszín alatti vizek vízminőségi mérései kapcsán a kormány meghatalmazottak szóbeli megállapodásának megfelelően Pozsonyban, 2007. június 5.-én a közös monitoring 2005/2006 hidrológiai évben képződött adatai kölcsönös kicserélésre kerültek (Appendix). A mederüledék eredmények értékeléséhez "Canadian Council of Ministers of the Environment" (1999) által kiadott "Canadian Sediment Quality Guidelines for the Protection of Aqatic Life" irányelvnek az ún. "kanadai lista" 2002.-ben módosított változatát használják (Appendix). A 2007. évi vízkémiai adatok értékelésénél az albizottság 78. tárgyalásáról készült Jegyzőkönyv (Szlovákia, Selmecbánya, 2003. december 8-12.) 2. sz. mellékletét képező Szabályzat vízminőségi határértékrendszere, a fitoplankton és fitobentosz értékeléséhez a Vízkeretirányelv végrehajtásához készült hazai módszertani útmutató határértékrendszere lett figyelembe véve. A hidrológiai évet értékelő Nemzeti Jelentés összeállítása az előző évek gyakorlatának megfelelően történt: Az 1999 évi Közös Jelentés Ajánlásai 1.) pont figyelembe vételével a 2007. évi vízminőségi értékelést valamennyi talajvíz figyelőkút esetében az u.n hosszú idejű, 1992-2007. közötti vizsgálati adatsorok felhasználásával végeztük el. A hidrológiai év vízminőségi adatainak értékelését előkészítő részfeladatok megoldására a számítógépes adatbázisok egységes grafikus interpretálása miatt a "Grapher 4." Golden Software Inc., U.S.A. software került alkalmazásra. 4.) A Nemzeti Jelentés felépítése A 2007. évi magyar Nemzeti Jelentés a Szabályzat mellékletében lévő sorrend szerinti szakterületek egymásra épüléséből áll össze. Minden témakör rövid, átfogó szöveges ismertetővel kezdődik. Ezt követi a mérő és megfigyelőhelyeket feltüntető térképvázlat és a megfigyelőhelyek felsorolását, földrajzi koordinátáit tartalmazó táblázat, majd az értékelést segítő táblázatok, ábrák. Az adatcserébe bevont és a Jelentésben nem szereplő adatokat táblázatos illetve grafikus formában a két külön kötetben foglalt I. és II. számú mellékletek tartalmazzák. A mérési adatok időbeni és térbeni alakulásának értelmezését az előző évek gyakorlatának megfelelően grafikonok és ábrák segítik. 5.) A Nemzeti Jelentés összefoglaló főbb megállapításai 5.1 Felszíni vizek mennyisége A 2006/2007. hidrológiai évben folytatódtak a Duna 1843 fkm szelvényében 1995. júniusában megvalósult ideiglenes fenékküszöb hatásterületén az 1995. évi szlovák-magyar közös Megállapodás szerint kijelölt felszíni víz észlelő állomásokon a Megállapodás Szabályzatában meghatározott vízszint észlelések és vízhozam mérések. Határszelvényben átadott vízhozamok Az 1995. április 19-ei kormányközi megállapodás 2. mellékletében a Felek rögzítették a Duna vízkészletének az ideiglenes megosztását. Ez alapján a szlovák Fél a Duna pozsonyi szelvényébe érkező vízhozamok függvényében köteles az Öreg-Dunába meghatározott rend szerint vízhozamot bevezetni. Átlagos pozsonyi éves vízhozamok esetében az Öreg-Dunába bevezetett vízhozamok éves átlagértéke 400 m³/s-nak kell lennie. Október 01. és március 31. között átvezetett vízhozam minimális értéke 250 m³/s-nál kevesebb nem lehet, a vegetációs időszakban, április 01. és szeptember 30. között pedig a minimálisan átvezetett értéknek legalább 400 m³/s-nak kell lennie. Az árhullámok esetében a 600 m³/s feletti vízmennyiséget, az éves átlagérték meghatározásánál nem lehet figyelembe venni. Duna főmeder A 2007. évi átlagérték, az árhullámok levonulásakor történt többletvíz átadást nem figyelembe véve 385 m³/s. A hidrológiai évben a maximális dévényi napi átlagos vízhozam 7310 m³/s volt (2007.09.09.). A szlovák Fél árhullám levonulása miatt nagyvízi vízhozam-megosztást ennek az árhullámnak az alkalmával, 10 napon keresztül végzett, 2007.09.04-09.14.-ig. A szigetközi jobboldali hullámtéri vízpótlórendszer részleges elárasztására 2007-ben, a kedvező hidrometeorológiai feltételek elmaradása miatt nem került sor. A dévényi vízhozam éves átlaga 1795 m³/s, az átadott vízhozam éves átlaga pedig az érkező vízhozam 21,4 %-a, 385 m³/s volt. A fentiek alapján a vízátadás mértéke kis mértékben elmarad Megállapodásban rögzített 400 m³/s-tól. A táblázatból, illetve a napi adatokból megállapítható, hogy a minimálisan átadandó vízmennyiségek a 2007-es hidrológiai évben szintén mutatja ezt a kismértékű elmaradást, 2006. november-decemberben, 2007. január-február között, valamint 2007. áprilisában és októberében a minimális vízátadás 10-36 m³/s-al elmaradt a Megállapodásban rögzített minimális értéktől. Mosoni-Duna vízpótlása Dunacsúnyi vízpótló műtárgyon történő vízátadás A Mosoni-Duna számára átadott vízhozamot két helyen mértük a szlovák Féllel közösen. Az egyik mérőszelvény közvetlenül a dunacsúnyi műtárgy alatt szlovák területen található, a másik magyar területen az I. zsilip felett. A vízmegosztás alapján a szlovák Fél a dunacsúnyi műtárgyon 40 m³/s vízhozamra átvezetését vállalta a műszaki és hidrológiai feltételek megléte esetén. Ettől való elmaradás csak előre bejelentett műszaki indokokkal alátámasztott esetben történt. Az átadott vízmennyiség éves átlagban 37,4 m³/s. A megállapodás szerinti értéktől való elmaradás részben annak tudható be, hogy 2006. december - 2007. február között hullámtéri kisvízi helyreállítási munkálatok idejére a magyar fél kérte a szlovák felet a csökkentett vízátadásra. Szintén a magyar fél kérésére történt eltérés a Megállapodástól 2007. szeptemberében, amikor a Lajtán és a Dunán egyszerre érkező árhullám miatt volt szükséges az átadott vízhozam mennyiségének csökkentésére. Ezen kívül további négy alkalommal volt hol jelentősebb, hol kevésbé jelentős eltérés a rögzített értéktől, ezek a dunacsúnyi műtárgy üzemeltetésével hozható kapcsolatba. Szivárgó csatorna A Szivárgó csatornán a vízmegosztási Megállapodás 3 m³/s vízátadását rögzíti. Itt is két mérőszelvénynél történt közös vízhozammérés. A szlovák területen a dunacsúnyi műtárgyakkal egy szelvényben, a magyar területen a II. zsilip feletti szelvényben mértünk. Éves átlagban az átadott vízmennyiség 2,24 m³/s volt, a legnagyobb vízmennyiség (5,44 m³/s) a szeptemberi árhullám idején érkezett. Összegezve a fenti eredményeket, a tavalyi évben a Mosoni-Duna számára átlagosan átadott vízhozam 39,66 m³/s volt, ami a Megállapodásban rögzített mennyiség (43 m³/s) 92 %-a. A hullámtér vízellátása A magyar oldali hullámtér vízpótlás két irányból történhet: a./ a Fenékküszöb és a dunakiliti duzzasztómű által előállított vízszint segítségével a főmederből 3 db töltőbukón keresztül. b./ a Szivárgó csatornából az V. zsilipen keresztül. A Mosoni-Duna vízellátása A Mosoni-Duna vízellátása a hullámtérhez hasonlóan az ideiglenes üzemeltetési szabályzatban foglaltak szerint történik. A vízpótlás az érdekeltek igényeinek figyelembe vételével a Duna vízjárását követi, figyelembe véve az évszakos változásokat is. Ebben az évben (december közepétől február közepéig) a kisvízi állapotokat előállítására - a hullámtéri helyreállítási munkálatok miatt - a Mosoni-Duna számára átadott vízmennyiség csökkentésével vált lehetővé. Egyéb kisvizes időszakokban az üzemrend szerinti vízbetáplálás a többletvíz hullámtérbe kormányzásával történt. Magyar területen végrehajtott vízmegosztás Az Európai Unió Víz Keretirányelvének értelmében a Nemzeti jelentés hatáskörébe 7 víztest tartozik. Ezek a Duna szigetközi szakaszát, a Mosoni-Dunát, a Mentett Oldali Vízpótlórendszert, és a Szivárgó-csatornát fedik le. A magyar területeken történő vízmegosztás célja, hogy mind a Duna jobb parti hullámterének, mind a Mosoni-Duna és a mentett oldali területek vízellátása az üzemelési szabályzatban rögzítetteknek megfelelően folyamatosan biztosított legyen. Az üzemelési szabályzat megfogalmazott értékek a jobb parti mellékágrendszer vízpótlásának tervezésekor meghatározott igények kielégítését célozza meg. A 90-es évek végén, az érintettek bevonásával, a különböző igények figyelembe vételével meghatározott referencia-állapot az 1950-es évek vízjárását tükrözi. A dévényi szelvényben érkező vízhozam függvényében a vízpótlással a hullámtéri ágakban az érkező vízhozam mellett az 50-es években jellemző vízszintek előállítását célozzák meg. Ebben az időszakban a Szigetköz környezeti állapota még leginkább hasonlít egy, a folyószakaszon hosszútávon fenntartható jellemző állapotához, valamint megfelelő mennyiségű medermorfológiai, illetve vízrajzi információval szolgál a referenciaállapot meghatározásához. Az üzemrend meghatározásának ez a módja teljes mértékben megfelel a Víz Keretirányelv ajánlásainak, a vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés célkitűzéseinek. Az üzemrendben meghatározott mindenkori célértékeket a Duna, még zavartalannak tekinthető dévényi szelvényének vízjárása határozza meg. A folyó éves átlagos vízhozama a tavalyi évben - hidrológiai év - a pozsonyi szelvényben 1795 m³/s volt, míg a rajkai szelvényben átadott vízhozam átlaga az árhullámok nélkül 385 m³/s. Ennek alapján a 2006-2007-os hidrológiai évben a folyó vízhozamának átlagosan 21,4 %-a érkezett a Rajka-Szap közötti közös Duna szakaszra. 5.2 Felszíni vizek minősége Az alapvető fizikai és kémiai paraméterek értékeinek alakulása a Dunában és a főággal kapcsolatban lévő vízterületeken évszakos jellegű volt és a vízhozam változásokkal is összefüggést mutatott. Ezektől a területektől eltérő sajátosságot mutatott a tározó alatt átszivárgó víz és a Mosoni-Duna Vének szelvénye a Győrnél beömlő egyéb vízfolyások és a város tisztított szennyvizének hatása miatt. A Duna főág lebegőanyag tartalmának változásait elemezve megállapítható volt, hogy az elterelés előtti 4 évben mért átlagos lebegőanyag tartalomhoz képest jelentősen lecsökkent az utolsó években mért átlagos koncentráció, ami feltehetően a Csúnyi tározó ülepítő hatásaként értelmezhető. A növényi tápanyagok vizsgálati eredményei alapján megállapítható, hogy a vízterületek ásványi nitrogén spektrumában az ammónium- és nitrit-nitrogén formák kis mennyiségben fordultak elő és a nitrát-nitrogén dominált. A nitrogénformák szezonális koncentráció változásai a vízhőmérséklettől függő biokémiai folyamatok következménye. A foszforformák koncentrációnak csökkenése szintén a melegebb tavaszi hónapoktól volt kimutatható valamennyi mintavételi helyen. A vizsgált dunai és szigetközi vízterek minősége az oldott oxigén tartalom alapján 2007. évben az I. osztályba volt sorolható. Kizárólag a Szivárgó I. és II. zsilipnél fordultak elő szórványosan II. osztályba tartozó értékek. A Mosoni-Duna Vének szelvényben mért oldott oxigén koncentrációk alapján oxigénhiányos állapot nem alakult ki. A vízterek szerves anyag tartalma a korábbi évek szintjén maradt, csak a téli áradások okoztak kisebb mértékű emelkedést. A szerves anyag szennyezettség tekintetében továbbra is legtisztábbnak a szűrt vizű szivárgó víz, és legszennyezettebbnek továbbra is a győri szennyvizekkel terhelt Mosoni-Duna torkolati szakasz minősült. A szennyvíztelepen végrehajtott vízminőség javító beruházás révén az előző évekhez viszonyítva jelentősen javult a vízminőség. 2007. hidrológiai évben a kijelölt mintavételi helyek vas, mangán szennyezettsége eltérő volt. Mennyiségüket a vízjárási viszonyok mindenkor befolyásolták. A vizsgálati évben az adatok elemzése szerint a nehézfémek mennyisége az előző évekhez hasonlóan alacsony szinten maradt a Duna főágban és a Mosoni-Dunában. A vízterekben az előző évekhez hasonlóan relatíve legnagyobb koncentrációban a cink volt jelen, ezt követően a réz, majd a nikkel, króm, a kadmium arzén, higany, fordult elő. Mederüledék vizsgálatok A szervetlen mikroszennyezők közül hét nehézfémet (cink, higany, kadmium, króm, nikkel, ólom, réz) elemeztek. A vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy 2007. évben is a nehézfémek közül higany esetében mért koncentráció haladta meg a "valószínűsíthető szennyezettségi szintet" (PEL) értéket. A mederüledék nehézfém koncentráció adataiból látszik, hogy a mérési időpontokban nehézfém dúsulást a Mosoni-Duna Véneki szelvényében mérték. Az üledékekben mért szerves mikroszennyező koncentráció értékekből látszik, hogy a vizsgált vízterek PAH szennyezettségi szintje sehol nem haladta meg az un. "kanadai lista" "valószínűsíthető szennyezettségi szintjét". A vizsgált vízterek mederanyagának összes foszfor tartalma a mintavétel során 268 mg/kg (Szivárgó csatorna II. zsilip) és 1540 mg/kg (Mosoni-Duna Vének) között változott. A mederanyag minták összes nitrogén tartalma az Ásványi-ágban (3850 mg/kg) és a Mosoni-Duna Véneki szelvényében (3863 mg/kg) volt a legmagasabb. 5.3 Felszín alatti vizek szintje A 2006/2007. hidrológiai évben folytatódtak a Duna 1843 fkm szelvényében 1995. júniusában megvalósult ideiglenes fenékküszöb hatásterületén lévő talajvízfigyelő kutakban a vízszintészlelések. A hidrológiai év elején azt tapasztalható, hogy a kis dunai vízhozamok (800-900 m3/s körül, Dévény) következtében a hidrológiai év elején tartós kisvizes állapot alakult ki. A talajvízszintek február végéig szinte mindenhol alacsonyak, majd márciustól indulnak emelkedésnek. Márciusban még végig az átlagos érték körüli mennyiség érkezik a Dunán A legmagasabb talajvízszintek az elmúlt évtől eltérően 2007-ben szeptember-október folyamán alakultak. A dévényi vízhozamokat tekintve nagyvizes időszak szeptemberben tapasztalható, amikor mintegy 7310 m3/s érkezik. Ez a mennyiség nem érte el a tavalyi maximumot, talán ennek köszönhetően a talajvízszintek maximuma is kisebb a kutakban. Az egész Szigetköz területére elmondható, hogy az előző évhez képest a talajvízszintek alacsonyabbak. A Felső-Szigetközben átlag 10 cm-rel van alacsonyabban a talajvízszint, a Szigetköz középső részén 20-40 cm-rel, míg az Alsó-Szigetközben kb. 60 cm-rel alacsonyabb az átlag vízszint az előző hidrológiai évhez képest. Megfigyelhető továbbra is, hogy a kutakban mért talajvízszintben a távolságok függvényében késleltetve jelentkezik a hatás. A talajvízszint éven belüli ingadozása az egyes kutakban az Alsó-Szigetközben kisebb az előző évinél, mintegy 60cm-rel, legalábbis a folyótól távol eső kutakban. A Középső-Szigetközben, Ásványráró környékén 30 cm-rel kisebb ingadozás figyelhető meg. A Felső-Szigetközben a folyótól, illetve a tározótól távolabb levő kutakon is csökkent kissé az ingadozás, de nem olyan mértékben, mint a délebbi területeken. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a vízpótló rendszer tompítja a hatást, hiszen itt az ingadozás mértéke a vízpótló üzembe helyezése óta mindig kisebb volt, mint az Alsó-Szigetközben. A kiemelt kutak idősorát a 1993-as hidrológiai év idősorával összehasonlítva látható, hogy a 2007 évi vízszintek általában továbbra is magasabban vannak. A talajvízszint térképek alapján megállapítható, hogy a talajvízáramlás fő iránya a Felső-Szigetköz felől az Alsó-Szigetköz felé mutat. A nagyvizes időszakban a Duna felől a talajvíztartó felé történik a szivárgás az egész területen, de a felső szakaszon ennek hatása csak a folyóhoz közeli sávban jelentős, betápláló hatása markánsan az Alsó-Szigetközben érzékelhető. A Felső-Szigetközben a felszín alatti víz fő áramlási iránya továbbra is a Szigetköz alsó része felé mutat, az alsó szakaszon viszont jelentősen változik az áramlási irány és a Duna felől lép be a víz a talajvíztartó összletbe. A differencia térképek azt mutatják, hogy az 1993-as évi állapothoz képest szinte az egész Szigetköz területén talajvízszint emelkedés tapasztalható. Közepes dunai vízállapotok esetén a Felső-Szigetközben nagyobb mértékben, a nagyvizes időszakok vízszintjei kevésbé különböznek ugyan, de azok is magasabbak. Még kisvizes időszakban is a terület legnagyobb részén magasabb a talajvízszint a 93-ashoz képest. Mindegyik differencia térképen érzékelhető, hogy a folyóhoz közel eső sávban, és főleg Ásványráró-Szap közti szakaszon erőteljesebb a változás, sűrűbbek a szintvonalak. Összességében megállapítható, hogy a talajvízszint általában növekedett a vízpótló üzembe helyezése előtti időhöz képest. A mérések feldolgozása most is igazolja, hogy a vízpótló rendszernek jelentős szerepe van a felszín alatti víz Szigetközben tartásában, valamint a talajvízszint ingadozás mérséklésében. A főmederben levő víz mennyiségére, illetve szintjére a legérzékenyebben a meder és a hullámtéri vízpótló közti terület talajvize reagál. 5.4 Felszín alatti vízminőség Az 1995. évi közös "Megállapodás" szerint a Szigetközben 16 db talajvíz minőség megfigyelő kút és 8 db ivóvíztermelő kút került kijelölésre a magyar-szlovák felszín alatti vízminőségi monitoring rendszerben. Összefoglalóan megállapítható a 16 db talajvíz figyelőkút hosszúidejű vizsgálati eredményei alapján, hogy jellemzően vasas, mangános a Szigetköz talajvízbázisa. A kutak többségénél a vas és mangán koncentráció tartósan határérték feletti. Általánosságban elmondható, hogy a lokális - mezőgazdasági eredetű, illetve esetenként szennyvízszikkasztásból származó - szennyezéseket jelző komponensek, mint a nitrogénformák, a szervesanyagot jelző KOI általában csökkent, illetve az előző évhez képest nem változott a vizsgált kutak vizében Lokális jellegű szennyezés hatását mutatja az Ásványráró belterületén lemélyített 9458-as kút vízminőségi alakulása, ahol nitrát- és nitrit-ion fokozatos növekedése figyelhető meg. A kút környezetében lévő korszerűtlen szarvasmarha tartási technológia és trágyakezelés felszámolásra került. Friss szennyezésre utaló nyom nincs, az ammónium-ion koncentrációja határérték alatti. Az Ásványráró 9456-os és a Rajka 9379-es jelű kutak vizében az ammónium-ion koncentrációja határérték feletti, ill. fokozatosan növekszik, mely háttérszennyezésnek tekinthető, mezőgazdasági tevékenységből is származhat. A Mosonmagyaróvár 9418-as kút vízében a nitrátion koncentrációjának jelentős ingadozása figyelhető meg, mely háttérszennyezésből származhat. A Rajka 9368-as kút vízminőségi alakulására jellemző, hogy a monitoringkút közvetlen közelében egy korszerűtlen sertéstelep üzemel, melynek technológiája és trágyakezelése a hatályos előírásoknak nem felel meg, ezért felülvizsgálata folyamatban van. A rajkai és ásványrárói kút esetében elmondható, hogy a szennyezőforrások közelsége, a kútnak a talajvíz áramlási irányába való elhelyezkedése miatt jól és érzékenyen lehet figyelemmel kísérni az állattartással összefüggő vízminőségi változásokat. Az ivóvíz kutak a közel összefüggő, néhány száz méteres kavics összlet mélyebb rétegeiben található felszín alatti vízkészletre települtek. A mérési adatokat elemezve kitűnik, hogy a Győr térségi víztermelő kutakban jellemzően magasabb az ammónia és a szervesanyag tartalom, mint a többi kútban, valamint ezen kutak esetén a vas és mangán koncentrációja határérték feletti, vagy annak közelében van. A Győr-Révfalu vízbázis termelőkútjainak vizében a sótartalom, a vas és mangánszennyezés jellemzően magasabb, mint a szőgyei nagyobb mélységben szűrőzött kutak esetén. A Dunakiliti I., a Feketeerdői T2 és a Darnózseli I. kutakban a termelt víz kifogástalan minőségű, és a vízminőséget nagyfokú stabilitás jellemzi. Összességében az ivóvíztermelő kutak vízminősége - esetenként előkezelés után - ivóvíz felhasználás céljára megfelelő. 5.5 Talajnedvesség 2007-ben a vegetációs időn kívüli csapadékhiány miatt a talajok induló nedvességkészlete alacsony volt. A március végi méréskor a csapadéktevékenység hatására a felső talajrétegekben mindenütt növekedést mértünk. Ahol a kis árhullám elérte a fedőréteget vagy abban magasabbra emelkedett, ott a mély talajrétegek nedvességtartalma is nőtt. Áprilisban a felső talajrétegek nedvességtartalma csökkent. A mély talajrétegeké a nedvességmérő hely helyzetétől függően változott de kiegyenlítettnek volt tekinthető. A nedvesség fogyását a május végére a csapadéktevékenység megfordította, majd erős fogyás indult meg június második feléig, mikor ismét sok eső hullott. A mély talajrétegek nedvességtartalmát a májusi árhullám megemelte majd nagyon eltérő mértékű nedvességfogyás indult el. Június végétől augusztus végéig erős fogyást mértünk, mely a mélyebb rétegekbe is lehatolt. A szeptember eleji árhullám és a bőséges őszi csapadék a nedvességkészletek újrafeltöltődését idézte elő. A tavalyit meghaladó csapadéktevékenység ellenére a nagy hőség és az elmaradó árhullámok miatt a talajok nedvességkészlete alacsonyabb volt mint 2006-ban. 5.6 Erdészeti megfigyelések Megfigyelési területeink adatértékelését az elmúlt években igen sokrétűen és több-szempontúan végeztük el. Faállományok és fafajok összfatermését és növekedésmenetét vizsgáltuk, különböző területeken és összességükben. Vizsgáltuk a száradék mennyiségét az egyes fafajok esetében és annak időbeli változását, stb. Az eltelt húsz év változásairól egészen kivételes és páratlan képünk van a gyűjtött adatoknak köszönhetően. Idei jelentésünkben a folyónövedék alakulását vizsgáljuk meg közelebbről, a következő kérdésre keresve a választ: Hogyan változott a térségben legjelentősebb fafajok növekedési erélye az elmúlt 20 évben, és hogyan függhet ez össze az ökológiai feltételekkel? Az erdőállományok folyónövedék értéke tulajdonképpen a növekedés ütemét jellemző érték, és azt mutatja meg, hogy az erdőterületünk faállománya az éves méretváltozása révén mekkora fatérfogat többletet ér el az egyes vegetációs időszakok alatt. Ennek az értéknek a vizsgálatát a nagyszámban jelen lévő, meghatározó fafajok esetében célszerű elvégezni. Esetünkben ilyen meghatározó fafajok a nyárak, melyek több klónnal képviseltetik magukat; a fehérfűz; illetve a kocsányostölgy, mely a keményfás ligeterdők meghatározó fafaja. A továbbiakban ezekre a fafajokra rövidítések formájában is hivatkozunk, ezért e rövidítéseket tömören összefoglaljuk. A nyárak közül itt vizsgált fajták a következők: az óriás nyár (ONY), az olasznyár (I-214), a Pannónia nyár (PANY), illetve az Agathe-F fajta (OP-229). A fehérfűz rövidítése FFU, míg a kocsányostölggyé KST. Ha ezeknek a fafajoknak a folyónövedék alakulását távolabbi szemszögből vizsgáljuk, először érdemes áttekinteni, hogy az adatok alapján, hosszabb időtartamot vizsgálva hogyan változott a faállományok növekedése egészében. Első megközelítésben nem külön-külön a fafajokról, hanem azok összességéről az erdőkről beszélve vizsgáljuk, hogyan változott azok növekedési erélye a monitoring időszakában. A faállományok növekedésének vizsgálata során arra az eredményre jutottunk, hogy a Szigetközben jelentős fafajok jelenleg mérhető növekedési erélye mind korosztályonként, mind fafajonként, mind pedig az erdőállományok egészében véve is jelentősen elmarad az elterelés előtti időszakok hasonló adatához képest. A vegetációs időszakok elterelés előtti és elterelés utáni vízállásainak a Szigetközben szoros kapcsolata van a faállományok növekedésének menetével. Kimutatható, hogy a jelentősen lecsökkent vízállások és ezzel összefüggő vízhozamok nyomán a térség faállományainak folyónövedéke körülbelül a harmadával csökkent. Ezt a kedvezőtlen hatást a mai napig nem sikerült ellenpontozni. 5.7 Biológiai mutatók Klorofill-a A klorofill-a komponens mérési adatai algák mennyiségére utal, és a vízterek eutrofikus állapotáról ad információt. A 2007. évi klorofill-a mérési eredmények alapján a Duna és a főággal kapcsolatban lévő vízterületek algásodásának mértéke a III. osztályba tartozó - mértékadó maximum értékek miatt "mérsékelt" minőségűnek ítélhető (egy esetben, az Ásványi ágban mértek II. osztályú értéket). A klorofill-a értékek mezo-eutrófikus, mezotrófikus állapotot mutatnak, ez csekély romlást mutat az előző évekhez képest. Májustól júliusig a vízjárási viszonyok kedvezőek voltak az algaszaporodás szempontjából, ezért a gazdag fitoplankton állományok ekkor alakultak ki. Júniustól csökkent a klorofill-a-val mért alga biomassza tömege és szeptembertől már algásodási maximum értékek nem fordultak elő, így az év nagy részében a vízterek I.-II. osztályúnak minősültek. A Mosoni-Duna alsó, torkolati szakaszán a klorofill-a koncentrációk egészen szeptemberig az előző évinél magasabb értékeket mutatnak. Fitoplankton, fitobentosz A 2006/2007. hidrológiai évben a kijelölt felszíni víztereken 4 alkalommal gyűjtöttek mintákat fitoplankton vizsgálatokra és algaszám meghatározásokra. Az algológiai minták alapján legsűrűbb fitoplankton állomány tavasszal alakult ki a Centrales kovaalga fajok tömegessége miatt. Az összes algaszám értékek az előző évhez képest hasonló képet mutattak, mint az előző év hasonló időszakában. A hullámtérben júniusban volt kimutatható nagyobb mértékű algaszaporodás a Szigeti ág és az Ásványi ágon, a legnagyobb értékek. A Mosoni-Duna részére átadott víz fitoplankton állományának mennyiségi viszonyai a főág vizének változásait követte, míg a Győr alatti Vének szelvényben az algásodás mértékét részben a felső szakasztól eltérő hidromorfológiai sajátosságok és a Győrnél betorkolló vízfolyások által szállított- és szennyvizekkel bejutó tápanyag bőség befolyásolta. A Csúnyi tározó melletti szivárgó vízben (Rajka, II. zsilip, I. zsilip,) az előző évekhez hasonlóan egész évben kis egyedsűrűség maradt a jellemző, Rajka, II. zsilip mindig magasabb értékeket mutatott. Nyáron a víz felmelegedésével nőtt a melegvíz kedvelő Scelotonema potamos Centrales kovaalga egyedszáma, melynek egyedsűrűsége ebben az évben áprilisban érte el a maximumát. A Mosoni-Duna részére átadott vízben (I. zsilip) az alga állomány változása a főágét követte. A hullámtéri vízterületeken általánosságban a fitoplanktont alkotó domináns fajok a főágéval megegyezők voltak, de nagyobb fajdiverzitás jellemző. A Mosoni-Duna Győr alatti szakaszán az eutróf vizeket kedvelő fajok voltak gyakoribbak, míg a szivárgó víz (Rajka, II. zsilip) algaösszetétele faj- és egyedszám tekintetében a legszegényebb volt. A Duna Fenékküszöb feletti és alatti szakaszán a víz fitoplankton állományának mennyiségi és minőségi paraméterei alapján IV. és V. osztályúnak minősíthető. A szlovák-magyar Duna-szakaszon a közös határvíz-vizsgálatok során mindkét alkalommal közepesen nagy vízállás volt. A mintavételt megelőző erős áradás nem biztosított kedvező feltételeket a stabil bevonatlakó közösség kialakulásához, ez magyarázza a szokásosnál kisebb taxon-számokat az egyes dunai szelvényekben. A 2006/2007. hidrológiai évben a kijelölt felszíni víztereken 2 alkalommal gyűjtöttek mintákat fitobenton vizsgálatokra. Az eredmények alapján jó ökológiai állapotot mutatnak a vizsgált víztestek. 5.8 Egyéb biológiai paraméterek Növénycönológia 2007.-ben a szigetközi hullámtérben árvíz nem volt. Az enyhe tél után a növények fejlődése szempontjából fontos tavaszi hónapokban - április kivételével - elegendő csapadék hullott. A mintaterületek átlagos fajszáma gyakorlatilag nem változott az előző évekhez képest, a különbség nem szignifikáns. Az összborítás értékek kismértékű növekedése a lágyszárú ragadós galajnak (Galium aparine) tulajdonítható. A négy mintaterület közül háromban jelentős mértékű vadrágás figyelhető meg a cserjeszintben. Planktonikus Crustaceák A 2007. évi hidrobiológiai monitoring keretében 11 mintavételi helyről gyűjtött 33 plankton minta Crustacea fajegyütteseit vizsgáltuk. A mintákból összesen 36 Crustacea taxon (21 Cladocera, 10 Copepoda, 5 Ostracoda) jelenlétét mutattuk ki. A Szigetközben 1991. óta végzett zooplankton vizsgálatok során eddig 113 Crustacea faj (74 Cladocera, 26 Copepoda, 13 Ostracoda) előfordulását mutattuk ki. Ebben az évben új fajok nem jelentek meg a mintavételi helyeken, de kimutattunk néhány fajt, amelyek már több éve nem kerültek elő a területről (Eurycercus lamellatus (2000), Iliocryptus sordidus (1999), Cyclops vicinus (2003), Eucyclops macrurus (2003)). Ezzel ellentétben nem került elő több olyan faj is (Alona intermedia, Diaphanosoma brachyurum, Moina brachiata, Scapholeberis mucronata), amelyek minden évben megjelentek a mintavételi helyeken. A tavalyi évhez képest a taxonszám csökkent elsősorban a Schisler-holtágban (2006.: 24, 2007.: 12 taxon). Ellentétben a tavalyi évvel az összesített taxonszám a Zátonyi-Dunában volt a legnagyobb (15 faj). Az egyedszám maximum, mint az elmúlt években a Schisler-holtágban alakult ki (446 ind 50/l), de a maximum értéke jelentősen kisebb volt, mint az elmúlt években. Puhatestűek (Mollusca) A mintavételek alapján megállapítható, hogy a régi ártéri erdő szárazföldi csigáinak mennyisége ingadozó ugyan az egyes években, de romló tendenciát nem mutat, és a fauna folyamatosan elég változatos. A védett oldali, száraz erdők reprezentánsában, a rajkai Felső-erdőben kapott adatok az ilyen erdők csigafaunájának stabilitását mutatják. A védett oldal vizes élőhelyein élő mollusca állományok változatossága meghaladja a száraz erdők faunájának változatosságát, de nem éri el az ártéren tapasztalt változatosságot, és a helyi viszonyoktól függően ingatag. Ez a tény összefüggésben lehet az ilyen széttagolt földrajzi helyzetben lévő élőhelyek viszonylag kis területével, ezért az ilyen élőhelyeken lévő fauna sérülékeny. Végül a Duna-part jelenlegi vonalában lévő, keskeny, fiatal erdősáv nagyon változatos, stabil malakofaunát tart el, amelynek szerepe lehet a más területeken megfogyatkozott állományok regenerálásában, az időszakosan bekövetkező áradások segítségével. Szitakötők 2007-ben két alkalommal történtek gyűjtések a kijelölt mintavételi pontokon. Összesen 16 fajt mutattunk ki lárva és exuvium alakban. Tendenciaszerű lényeges változás a faunában nem történt. Az araki mintavételi helyet a lassan áramló víz és a gazdag vízi növényzet miatt a Szigetköz fajokban leggazdagabb élőhelyeként tartjuk számon. Vizi makrofitonok A vízi makrofiton állományok vizsgálatát a korábbi évekhez hasonlóan, a Szigetköz három jellemző víztér-típusában (Öreg-Duna, hullámtér, mentett oldal) 6 vizsgálati helyen (No. 2, 4, 6, 7, 8, 9) végeztük. Az akvatikus állományok kifejlődését, fajösszetételét és tömegviszonyait is elsősorban a tanulmányozott helyszínek vízellátása határozta meg. Az Öreg-Dunában nem folytatódott a korábban tapasztalt fajszám csökkenés, viszont a partvonal menti feliszapolódás továbbra is megfigyelhető. A fenékküszöb alatti mintavételi helyen (No. 2) nem jöttek létre jelentős vízi makrofiton állományok. Jelentősebb vízi vegetáció az Öreg-Dunától lefűződött, többnyire állóvízű mintavételi helyszínen (No. 7) volt megfigyelhető. A hullámtér vízellátására a korábbi évekhez hasonló mennyiségben érkeztek a vízhozamok. Jellemzőek általában a mélyebb vizű termőhelyi körülmények, és ennek megfelelően stabilizálódott a növényzet fajösszetétele. A mentett oldal mintavételi helyein (No. 6, 8) a szabályozott vízjárásnak megfelelően az előző években tapasztaltakhoz hasonló tenyészviszonyok uralkodtak. A vízi makrofitonok átlagos fajszáma nem változott lényegesen. Halak A halállomány változásának tanulmányozása a szigetközi Duna-szakasz főágában, hullámterén és mentett oldali vízterein, 2-2 mintavételi helyszín szisztematikus felmérése alapján történik, tekintettel a bősi vízlépcső és a mesterséges vízpótlás környezeti hatásaira. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a vízfolyások halállományának hosszú távú monitorozásakor elsősorban a nyár végi és a kora őszi időszakban célszerű a felméréseket megvalósítani. A 2007-es megfigyeléseket júliusban és októberben és részben augusztusban hajtottuk végre. Az 1839-es fkm-nél 2007-ben 14 halfaj előfordulását mutattuk ki egy felméréssel (1997-ben 12 faj/2 felm., 1998-ban 15 faj/2 felm., 1999-ben 12 faj/1 felm., 2000-ben 12 faj/1 felm., 2001-ben 10 faj/1 felm., 2002-ben 8 faj/1 felm., 2003-ban 6 faj/1 felm., 2004-ben 8 faj/1 felm., 2005-ben 7 faj/felm, 2006-ban 3 faj/felm.). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest két újabb faj, a Neogobius gymnotrachelus és a Rutilus pigus került elő a mintavételi helyszínen 2007-ben. Az 1833-as fkm-nél 2007-ben 7 faj jelenlétét igazoltuk egy felméréssel (1998-ban 14 faj/3 felm., 1999-ben 14 faj/4 felm., 2000-ben 13 faj/2 felm. 2001-ben 6 faj/1 felm., 2002-ben 11 faj/2 felm, 2003-ban 4 faj/2 felm., 2004-ben 4 faj/1 felm., 2005-ben 6 faj/1 felm., 2006-ban 6 faj/felm.,). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest újabb halfaj nem került elő 2007-ben. A Csákányi-Duna öblében 2 felméréssel összesen 17 halfaj előfordulását igazoltuk 2007-ben (1992-től 1997-ig összesen 17 faj, 1998-ban 14 faj/3 felm., 1999-ben 12 faj/3 felm., 2000-ben 7 faj/2 felm., 2001-ben 8 faj/3 felm., 2002-ben 7 faj/2 felm., 2003-ban 6 faj/2 felm, 2004-ben 13 faj/2 felm., 2005-ben 13 faj/2 felm., 2006-ban 12 faj/2 felm). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest egy újabb faj, az Ameiurus melas került elő a mintavételi helyszínen 2007-ben. Említésre méltó továbbá a Cyprinus carpio és a Vimba vimba felbukkanása, mivel az előbbi fajt 1994-ben, az utóbbit 1997-ben észleltük utoljára a mintavételi helyszínen. A Schiesler-holtágban 2007-ben 10 halfaj előfordulását mutattuk ki egy felméréssel (1992-ben 8 faj, 1994-ben 4 faj, 1995-ben 3 faj, 1996-ban 1 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 14 faj/2 felm., 1999-ben 14 faj/3 felm. 2000-ben 10 faj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 12 faj/2 felm., 2003-ban 10 faj/2 felm, 2004-ben 15 faj/2 felm., 2005-ben 15 faj/1 felm., 2006-ban 15 faj/2 felm.). Az előző évek adataihoz képest 2007-ben nem került elő új halfaj. A bősi vízlépcső üzembe helyezését követően, 1992-93 telén a holtág gyakorlatilag kiszáradt. A hullámtér kezdeti vízpótlásakor, 1993-tól a talajvízen keresztül fokozatosan feltöltődött és 4 halfajt mutattuk ki a mintavételi helyszínen, amelyek közül külön említést érdemel a Leucaspius delineatus viszonylag nagy egyedszáma. A L. delineatus állománya viszont hamar megfogyatkozott, 1995-ben már csak egy példány került elő. Jellemző volt ugyanakkor a C. gibelio hirtelen előretörése és 1996-ig tartó dominanciája. (1996-ban kizárólag C. gibelio került elő, amelynek egyedeit rendkívül lassú növekedési sebesség jellemezte) A halállomány alakulása szempontjából jelentős beavatkozásnak tekintjük annak a mesterséges csatornának a létrehozását, amely 1997 óta összeköttetést teremt a holtág alsó vége és a Csákányi-Duna között. A csatorna építését követően a halak fajszámának ugrásszerű növekedését tapasztaltuk. Azóta holtág növényzettel sűrűn benőtt részén jellemző a fitofil limnofil fajok (Esox lucius, Scardinius erythrophthalmus, Tinca tinca, Misgurnus fossilis) előfordulása, míg a holtágat a Csákányi-Dunával összekötő csatornában (speciális pseudopotamon típusú élőhely) néhány reofil faj (L. leuciscus, G. albipinnatus, V. vimba) időszakos jelenléte igazolható. Az utóbbi évek felmérési eredményei alapján nem mutatható ki számottevő változás a holtág halállományának fajösszetételében. Az 1992-től észlelt halfajok száma összesen 25, ami jelentős fajgazdagságra utal. A Zátonyi (Gazfűi)-Dunában 2007-ben 11 halfaj jelenlétét igazoltuk 2 felméréssel. (1994-ben 6 faj, 1995-ben 9 faj, 1996-ban 10 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 13 faj/3 felm., 1999-ben 11 faj/3 felm., 2000-ben 11 faj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 10 faj/2 felm., 2003-ban 10 faj/2 felm., 2004-ben 12 faj/ felm., 2005-ben 16 faj/1 felm., 2006-ban 11 faj/2 felm.). Az előző évek adataihoz képest 2007-ben nem került elő új halfaj. A Lipóti-morotva övcsatornájában 7 halfaj előfordulása igazolódott 2007-ben 1 felmérés eredményeként. (1994-ben 4 faj, 1995-ben 6 faj, 1996-ban 10 faj, 1997-ben 11 faj, 1998-ban 17 faj/3 felm., 1999-ben 13 faj/3 felm., 2000-ben 10 halfaj/2 felm., 2001-ben 12 faj/3 felm., 2002-ben 9 faj/2 felm., 2003-ban 12 faj/2 felm., 2004-ben 12 faj/1 felm., 2005-ben 9 faj/1 felm., 2006-ban 13 faj/2 felm.). A korábbi évek felmérési eredményeihez képest két újabb faj, a Chondrostoma nasus és a Sander lucioperca került elő. Felhasznált hivatkozás: 1. Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között egyes ideiglenes műszaki intézkedésekről és vízhozamokról a Dunában és a Mosoni-Dunában, kelt Budapesten, 1995. április 19-én. 2. Szabályzat az 1995. április 19-én kelt magyar-szlovák megállapodás szerinti egyes műszaki intézkedések és a Dunában és a Mosoni-Dunában lévő vízhozamok megfigyelőrendszerének működtetésével megbízott képviselők tevékenységéről, kelt Bősön, 1995. május 29-én. 3. 2412/1997.(XII.17.) Kormányhatározat az 1995. április 19-én aláírt Megállapodás időbeli hatályának meghosszabbításáról. 4. Az 1995. évi Megállapodás Alapszabály valamint a vizsgálati helyek, a megfigyelt mutatók valamint a mérési gyakoriság módosításáról készült jegyzőkönyv, kelt Győrben, 2007. április 25-én | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| tovább: felszíni vizek mennyisége |
| ||