NÖVÉNYCÖNOLÓGIA
A cönológiai felvételezés és minősítés módszere (minden pontnál azonos):
A botanikai megfigyelések során évente nyár közepén végeztünk cönológiai felvételezéseket, melynek során mintaterületenként becsültük a 25x25m-es kvadrát növényfajainak borítását az egyes fajok tömegességének megállapítására. 2004-ben először, a mintavétel pontosságának növelése céljából az eddig alkalmazott A-D skála helyett százalékban adtuk meg a borítás értékeket.
A társulások vízindikációját a Zólyomi-Précsényi által kidolgozott és a hazai flórára adaptált TVR rendszer W értékei felhasználásával végezzük. A W érték skála 0-11 terjedő értékekkel jellemzett 11 kategóriába osztja a hazai edényes flóra fajait. A két szélsőséget az igen száraz, rossz vízellátottságú termőhelyeken gyakori fajok (0), ill. a vízi növények(11) képezik.
A természetvédelmi érték besorolás empirikus kategóriái Simon szerint a következők: unikális fajok (U), kiemelten ill. fokozottan védett fajok (KV); védett fajok (V); természetes állományalkotók (E), természetes, eredeti fajok (K); természetes pionírok (TP), természetes zavarástűrők (TZ);gyomnövények (Gy); gazdasági, ipari, nem honos növények (G); terjedő, kultúrhatást jelző adventív fajok (A). Ha egy fajnak nincs megállapított W vagy TV értéke, azt a táblázat megfelelő cellájában egy pont helyettesíti. A táblázatban a fajnév után szereplő "J" (j=juvenilis) arra utal, hogy fiatal, gyepszintben előforduló fásszárú példányokról van szó, a "CS" rövidítés a cserje termetre utal.
A mérőhely száma: B-02 (régi szám: 28)

Helyszín: Dunasziget, mezofil rét
 (Cirsio cani-Festucetum pratensis)
A felvételezés időpontja: 2006. 07. 18.

A növényzet borítása 100%-os. A kaszálás hiánya miatt a fásszárú újulat tömegessége növekszik, magasságuk helyenként eléri a két métert. 2006-ban megjelent a varjútövis (Rhamnus catharticus) is. A fásszárúak és a magas lágyszárúak (Solidago, Cirsium, Urtica) takarása miatt az alacsonyabb fajok visszaszorulnak. A sásos foltban a növényzet magassága 80-100 cm, a magas aranyvessző (Solidago gigantea) által dominált többi részen 180-200 cm magas. A növényzet sűrűsége olyan nagy, hogy a haladás benne komoly erőkifejtést igényel.
N é v % W TV
Acer negundo J 3 5 TZ
Achillea millefolium + 3 TZ
Achillea ptarmica + 7 K
Agropyron repens 1 3 GY
Agrostis stolonifera + 8 E
Allium scorodoprasum + 2 K
Alopecurus pratensis 2 8 E
Arctium lappa + 6 GY
Aster lanceolatus 0.5 7 A
Calystegia sepium + 9 K
Carex riparia 25 10 E
Carex tomentosa + 4 K
Carduus crispus + 4 K
Cirsium arvense 10 4 GY
Cucubalus baccifer + 7 K
Dactylis glomerata + 6 TZ
Dipsacus fullonum + 7 GY
Equisetum arvense + 8 GY
Equisetum palustre + 9 K
Festuca pratensis + 8 TZ
Fraxinus excelsior J + 5 K
Fraxinus pennsylvanica J + . .
Galeopsis pubescens 2 5 TZ
Galium aparine 3 7 GY
Galium mollugo + 2 K
Humulus lupulus 5 7 TZ
Impatiens glandulifera 2 8 A
Lactuca serriola + 2 GY
Lathyrus pratensis + 7 TZ
Lathyrus tuberosus + 3 GY
Lysimachia vulgaris + 9 K
Lythrum salicaria + 9 K
Myosoton aquaticum + 8 GY
Pastinaca sativa + 6 TZ
Phragmites australis + 10 E
Pimpinella major + 6 K
Poa pratensis + 6 K
Potentilla anserina + 7 GY
Potentilla reptans + 6 GY
Pyrus pyraster J + 3 K
Rhamnus catharticus + 3 K
Rorippa austriaca + 8 GY
Rorippa sylvestris + 6 GY
Rubus caesius 1 8 TZ
Senecio sarracenicus + 8 K
Solidago gigantea 90 8 K
Stenactis annua + 8 TZ
Symphytum officinale 1 8 K
Urtica dioica 5 5 TZ
Vicia cracca 1 4 TZ
A mérőhely száma: B-01 (régi szám: 28)

Helyszín: Dunasziget, erdő hamvas égeres keményfaliget
 (Fraxino pannonicae-Ulmetum)
A felvételezés időpontja: 2006. 07. 18.

A tavaszi nyár eleji árvíz hatására szegényes az aljnövényzet. Az előző évhez képest a gyepszintben leginkább az a kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) és a nagy csalán (Urtica dioica) mennyisége csökkent (20-ról 5, illetve 3 százalékra). A talajon sok uszadékfa található. A gyepszint borítása csak 40%, maximális magassága a csalános foltokban 70 cm. A talajon vaddisznótúrás nyomai látszanak.
N é v % W TV
Acer negundo 5 5 GY
Acer negundo J + 5 GY
Acer pseudoplatanus 20 6 K
Acer pseudoplatanus J 1 6 K
Alnus glutinosa 20 10 E
Angelica sylvestris + 8 K
Aster lanceolatus + 7 A
Brachypodium sylvaticum 2 5 K
Carex remota 1 8 K
Carduus crispus + 4 K
Circaea lutetiana 0.5 5 K
Crataegus monogyna 2 4 K
Cucubalus baccifer + 7 K
Euonymus europaeus J + 5 K
Fraxinus excelsior 30 5 K
Fraxinus excelsior J+CS 15 5 K
Galium aparine + 7 GY
Geum urbanum + 4 K
Glechoma hederacum + 6 K
Humulus lupulus + 7 TZ
Impatiens noli-tangere + 6 K
Impatiens parviflora 5 6 A
Lamium maculatum + 6 TZ
Lysimachia nummularia + 8 K
Oxalis stricta + 6 GY
Padus avium J + 6 K
Prunella vulgaris 0.5 6 TZ
Prunus spinosa J - 3 TZ
Quercus robur 40 6 E
Rhamnus catharticus 3 3 K
Rubus caesius + 8 TZ
Sambucus nigra 2 5 GY
Solidago gigantea + 8 K
Torilis japonica + 3 TZ
Urtica dioica 3 5 TZ
A mérőhely száma: B-04 (régi szám: 30)

Helyszín: Lipót, Gombócos, ültetett nyáras
 (Populus italica)
A felvételezés időpontja: 2006. 07. 19.

Az aljnövényzet magas és sűrű. A csalán (Urtica dioica) átlagos magassága 2 méter, ebből szigetszerűen kiemelkednek a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) foltjai, melyek magasabbak a csalánnál. A ragadós galaj (Galium aparine) a mintavételkor már elszáradóban volt.
N é v % W TV
Acer negundo 2 5 TZ
Agropyron caninum + 6 K
Agrostis stolonifera + 8 E
Angelica sylvestris + 8 K
Arctium lappa + 6 TZ
Aster lanceolatus + 7 A
Carduus crispus + 4 K
Carex riparia + 10 E
Cornus sanguinea 5 4 K
Festuca gigantea 3 7 K
Galeopsis tetrahit + 4 GY
Galium aparine 10 7 GY
Glechoma hederacea 30 6 K
Humulus lupulus + 7 TZ
Impatiens glandulifera 40 8 A
Impatiens parviflora + 6 A
Lamium maculatum + 6 TZ
Phalaroides arundinacea + 9 K
Phragmites australis + 10 E
Populus euramericana 75 9 G
Rubus caesius 2 8 TZ
Symphytum officinale 1 8 K
Urtica dioica 70 5 TZ
A mérőhely száma: B-03 (régi szám: 31)

Helyszín: Halászi, Derék erdő, gyertyános tölgyes
 (Querco-Carpinetum)
A felvételezés időpontja: 2006. 07. 19.

A kidőlt fák helyén kialakult világos lékben cserjeszintet ért el a fás újulat. Legtömegesebb a mezei juhar (Acer campestre) és a magas kőris (Fraxinus excelsior). A cserjéket, az újulatokat a vad erősen visszarágta. Az előző évi hernyórágás óta a lombkorona regenerálódott. Az aljnövényzet borítása 90%. A lombkorona borítása 75%.
N é v % W TV
Acer campestre 10 4 K
Acer campestre J 60 4 K
Acer platanoides 10 5 K
Acer platanoides J 3 5 K
Actaea spicata + 6 K
Aegopodium podagraria 2 7 K
Asarum europaeum 0.5 6 K
Asperula odorata 0.5 5 K
Berberis vulgaris 0.5 3 K
Brachypodium sylvaticum 1 5 K
Bromus ramosus + 4 K
Buglossoides purpureo-coeruleum 1 3 K
Campanula trachelium + 6 K
Carduus acanthoides + 3 GY
Carex alba 50 4 K
Carpinus betulus 5 5 E
Carpinus betulus J + 5 E
Clematis vitalba 3 5 K
Convallaria majalis 10 4 K
Cornus mas 2 3 K
Corylus avellana + 5 K
Crataegus monogyna + 4 K
Crataegus monogyna J + 4 K
Euonymus europaeus + 5 K
Euonymus verrucosus + 4 K
Fraxinus excelsior 40 5 K
Fraxinus excelsiorj 15 5 K
Gleditsia triacanthos J + . G
Hedera helix 2 5 K
Heracleum sphondylium + 6 K
Impatiens parviflora + 6 A
Ligustrum vulgare 1 4 E
Lonicera xylosteum 1 5 K
Majanthemum bifolium + 4 K
Melica nutans 5 5 K
Parietaria officinalis + 7 TZ
Physalis alkekengi 0.5 5 K
Polygonatum latifolium 1 5 K
Polygonatum multiflorum + 5 K
Prunus spinosa + 3 TZ
Prunus spinosa J + 3 TZ
Quercus robur 20 6 E
Rhamnus catharticus J + 3 K
Tilia cordataj 0.5 5 K
Tilia platyphyllos + 4 K
Tilia platyphyllos J + 4 K
Torilis japonica + 3 TZ
Ulmus scabra + 7 K
Ulmus scabraj 1 7 K
Verbascum thapsus + 3 TZ
Viburnum lantana + 4 K
Viburnum lantana CS 1 4 K
Viola hirta + 3 K
Viola mirabilis 1 5 K
Viola odorata + 4 K