|
FELSZÍNI VIZEK MENNYISÉGE
A 2004/2005. hidrológiai évben folytatódtak a Duna 1843 fkm szelvényében 1995. júniusában megvalósult ideiglenes fenékküszöb hatásterületén az 1995. évi szlovák-magyar közös Megállapodás szerint kijelölt felszíni víz észlelő állomásokon a Megállapodás Szabályzatában meghatározott vízszint észlelések és vízhozam mérések. A megfigyelő rendszer mérőhelyeinek helyszínrajza és az azonosításukra szolgáló EORT rendszerű földrajzi koordináták listája a Jelentés része. Határszelvényben átadott vízhozamok Az 1995. április 19-ei kormányközi megállapodás 2. mellékletében a Felek rögzítették a Duna vízkészletének az ideiglenes megosztását. Ez alapján a szlovák Fél a Duna pozsonyi szelvényébe érkező vízhozamok függvényében köteles az Öreg-Dunába a vízhozamot bevezetni. Átlagos pozsonyi éves vízhozamok esetében az Öreg-Dunába bevezetett vízhozamok éves átlagértéke 400 m³/s-nak kell lennie. Október 01. és március 31. között átvezetett vízhozam minimális értéke 250 m³/s-nál kevesebb nem lehet, illetve a vegetációs időszakban, április 01. és szeptember 30. között a minimálisan átvezetett értéknek legalább 400 m³/s-nak kell lennie. Az árhullámok esetében a 600 m³/s feletti vízmennyiséget, az éves átlagérték meghatározásánál nem lehet figyelembe venni. A tárgyi munkához felhasznált vízrajzi adatok az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2003. év folyamán az ISO 9001:2000 szabvány alapján bevezetett minőségirányítási rendszere szerint álltak elő. Duna főmeder A Dunai Albizottság által elfogadott vízhozammérési ütemterv alapján a két Fél közös vízhozam-méréseket hajtott végre a Dunán, illetve a Mosoni-Dunán és a Szivárgó csatornán. A főmederbe átadott vízhozamok meghatározása érdekében a rajkai szelvényben, a doborgazi és a helenai szelvényben végeztünk vízhozam-méréseket. A rajkai méréseket ellenőrző mérésként vettük figyelembe. A mérési eredmények alapján az átadott vízhozamok napi átlagos idősorát a szlovák Fél (SHMU) bevonásával állítottuk elő a doborgazi és helenai vízmércék idősorainak felhasználásával. A vízátadás havi jellemzőit a következő táblázat tartalmazza:
Az éves átlagérték 442 m³/s. A hidrológiai évben a maximális dévényi napi átlagos vízhozam 6545 m³/s volt (2005.07.13.). A szlovák Fél árvízkor nagyvízi vízhozam-megosztást 3 alkalommal végzett (2005.03.20-22., 2005. 07.11-15., illetve 2005.08.24-28.). A szigetközi hullámtéri vízpótlórendszer részleges elárasztása érdekében a Dunai Albizottság által elfogadott feltételek mellett a szlovák Fél 2005. 05.06 - 20. között 800 m3/s vízhozam átadását biztosította. A dévényi vízhozam éves átlaga 2147 m³/s volt, míg az átadott vízhozam éves átlaga 442 m³/s. A fentiek alapján a vízátadás éves átlagértéke, mérési hibahatárokat figyelembe véve megfelel a Megállapodásnak. A táblázatból, illetve a napi adatokból megállapítható, hogy a minimálisan átadandó vízmennyiségek esetében a Megállapodásban rögzített értékektől 2004. november-decemberben, illetve 2005. októberében kisebb elmaradás volt. A rajkai szelvény vízállás és vízhozam idősorát a melléklet tartalmazza. Mosoni-Duna vízpótlása Dunacsúnyi vízpótló műtárgyon történő vízátadás A Mosoni-Duna számára átadott vízhozamot két helyen mértük a szlovák Féllel közösen. Az egyik mérőszelvény közvetlenül a dunacsúnyi műtárgy alatt szlovák területen található, a másik magyar területen az I. zsilip felett. A vízmegosztás alapján a szlovák Fél a dunacsúnyi műtárgyon 40 m³/s vízhozamra átvezetését vállalta a műszaki és hidrológiai feltételek megléte esetén. Ettől való elmaradás csak előre bejelentett műszaki indokokkal alátámasztott esetben történt. A havi jellemzőket az alábbi táblázat tartalmazza:
Az átadott vízmennyiség éves átlagban 40,4 m³/s, ami pontosan megfelel a szerződésben rögzített értéknek. Szivárgó csatorna A Szivárgó csatornán a vízmegosztási Megállapodás 3 m³/s vízátadását rögzíti. Itt is két mérőszelvénynél történt közös vízhozammérés. A szlovák területen a dunacsúnyi műtárgyakkal egy szelvényben, a magyar területen a II. zsilip feletti szelvényben mértünk. A II. zsilipen érkezett vízhozamok hazai jellemzői a következők:
Éves átlagban az átadott vízmennyiség 2,22 m³/s, a maximális augusztusban 6,22 m³/s mellett. A Szivárgó csatornán érkező vízhozam az elmúlt években csökkenő tendenciáját mutatott, ami 2004. óta stabilizálódott. A Mosoni-Duna számára éves átlagban átadott vízhozam 42,62 m³/s, ami az előírt mennyiség 99 %-a. Magyar területen végrehajtott vízmegosztás A magyar területeken a vízmegosztás célja, hogy mind a hullámtér, mind a Mosoni-Duna és a mentett oldali területek vízellátása az üzemelési szabályzatban rögzítetteknek megfelelően folyamatosan biztosított legyen. A hullámtér vízellátása A magyar oldali hullámtérbe két helyről lehet vizet vezetni.
A Helenai szelvénynél a szlovák Féllel szintén közös vízhozamméréseket végeztünk, amelyeket egyeztettünk, és a közösen elfogadott mérések felhasználásával állítottuk elő a napi átlagos vízhozam idősort. Ezek havi jellemzői a következők voltak:
Az V. zsilipen keresztül bevezetett vízhozam:
Összesen a hullámtérre bejutó vízhozam havi jellemzői:
A Mosoni-Duna vízellátása a Szivárgó csatornából a VI. zsilipen keresztül lehetséges. Ennek a vízhozamnak a meghatározása a zsilip alatti mérőszelvénynél történik. A bevezetett vízhozam havi jellemzői:
A Mosoni-Duna vízellátása az ideiglenes üzemeltetési szabályzatban foglaltak szerint történik. A vízpótlás az érdekeltek igényeinek figyelembe vételével a Duna vízjárását követve történik, vegetációs időszakon kívül kisvízi állapot előállításával. Ebben az évben is kihasználtuk a vízkormányzás adta lehetőségeket: a Szivárgó csatornán érkező vizek egy részének a hullámtérbe történő bevezetésével tudtuk biztosítani a szükséges kisvízi állapotokat is. Felszíni vizek vízszintjeinek változása A Duna éves átlagos vízhozama - hidrológiai év - a pozsonyi szelvényben 2147 m³/s volt, míg a rajkai szelvényben árhullámokkal együtt 442 m³/s, tehát átlagosan a vízhozam 21 %-a érkezett a Rajka-Szap közötti közös Duna szakaszra. A Duna főmederre jellemző vízállásait a közös monitoring rendszerrel érintett területen a rajkai, a Dunakiliti duzzasztómű felvízszintje, a doborgazi, a dunaremetei, ásványrárói és a vámosszabadi vízmércék adataival lehet jellemezni. Ez a Duna-szakasz négy részre osztható.
Az egyes szakaszok jellemzése a./ Ezen a szakaszon lényegében a fenékküszöb megépítése óta a középvízi mederben maradó duzzasztás van. Ez a duzzasztott vízszint teszi lehetővé a hullámtér vízellátását és egyben limitálja a Felső-Szigetközben a hullámtéren maximálisan kialakítható vízszinteket. Itt a mellékágrendszer vízszintje van a főmeder vízszintje alatt. A mérések során ebben a szelvényben a szelvény-középsebesség 0,33-1,68 m/s között változott. Ebben a hidrológiai évben kisebb árvízi levezetés háromszor volt:
b./ Ezen a szakaszon a doborgazi vízmérce 10 éve működik. Az itt mért jellemző szelvény-középsebességek 0,74-1,83 m/s között változtak. Itt a főmeder és a hullámtér vízszintje között továbbra is átlagosan 3 m a szintkülönbség, a magasabb érték a hullámtérre jellemző. c./ A Dunaremete és a Szap közötti szakasz állapota egységesen nem jellemezhető. Alacsony vízhozam esetén a dunaremetei szelvény duzzasztás nélkülinek tekinthető. Magasabb (általában 2500 m³/s feletti medvei vízhozamnál) dunai vízhozam esetén az üzemvízcsatornán levezetett vízhozamok már ebben a szelvényben is befolyásolt állapotot teremtenek. A visszaduzzasztás határa a vízmegosztás mértékétől függően változik. A vízhozammérések során a dunaremetei szelvényben 0,91 - 1,58 m/s sebességet mértünk. A szakasz alsó határában Ásványráró-Szap között azonban a Bősi erőművön történő szakaszos vízátvezetés napon belüli különböző mértékű visszaduzzasztást eredményez. Ezen a szakaszon a bősi üzemtől függően esetenként visszaáramlás is megindulhat. d./ A Szap, Vámosszabadi, Komárom szelvény vízállásait a Bősi erőmű vízátvezetése, illetve az Öreg-Duna főmedrébe bevezetett vízhozam együttesen alakítja, de a meghatározó az erőművön átvezetett vízhozam. Ezen a szakaszon továbbra is jelentős napon belüli változások is kimutathatók, amely a bősi erőmű napon belüli szakaszos üzemét mutatja. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| tovább: felszíni vizek minősége |
| ||