BIOLÓGIAI MONITORING

 

A szigetközi biológiai monitoringban a közös megállapodás értelmében a kijelölt élőlénycsoportok megfigyelése a korábbi évek rendjének megfelelően 2001. évben is folytatódott.

A mintavételi pontok felsorolását és koordinátáit a helyszínrajzon és a táblázatban közöljük.

A 2001. évi megfigyelések adatait az II. sz. melléklet tartalmazza a következő élőlény csoportokra vonatkozóan: szárazföldi növényzet (növénycönológia), vízi makrofitonok, planktonrákok, halak és a terresztris fauna: puhatestűek, szitakötők, kérészek, tegzesek.

A 2001. évi megfigyelések eredményeinek értékelése is ezt a sorrendet követi.

Növénycönológia

A biológiai monitoringban kijelölt mintavételi helyek szárazföldi növényzetének 2001. évi elemzési adatait a II. Melléklet táblázatai tartalmazzák.

Az 2001-es év vegetációs periódusa a csapadékviszonyok szempontjából átlagos volt. A 2000-es év extrém száraz nyarát a növényzet kiheverte.

Lágyszárú növényzet helyzete

Azokon a mentett oldali területeken, ahol az előző években az aljnövényzet borítása és magassága jelentős mértékben csökkent, a lágyszárú szint a magasabbra nőtt és borítása is magasabb volt, mint 2000-ben. 2001-ben a több felvehető víz azokon a területeken éreztette erőteljesebben hatását, melyeken az eltereléssel kapcsolatos talajvízszint csökkenés kisebb mértékű volt.

A hullámtéri területeken azonban az elmúlt évek tendenciájának megfelelően a lágyszárúak biomasszája csökkent. Az elterelés előtti állapothoz képest kisebb növénymennyiségben a nedvességigényes fajok részesedése csökkent, a termőhelyek jellegtelenedését okozó gyomjellegű növények aránya pedig növekedett.

Fás növényzet helyzete

A mentett oldali keményfaligetekben a magvakból kikelt csemeték növekedése zavartalan.

A hullámtéren több helyen puhafa erdőket vágtak ki.

A mederben kialakult növényzeti zónák állandósultak, az elmúlt évhez képest lényegi változás nem történt, csak a fák magassága növekedett. A vízpartot szegélyező fiatal füzes magassága körülbelül 7-8 méter. A kiürült meder szárazabb részein a fás szárú növények egyelőre csak cserje termetűek, de a nagyobb fákkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az eredeti meder vízlevezető képessége mintegy 10%-kal csökkent. A régi vízparton álló öreg fehér füzek közül, mivel elszáradásuk nagymértékű volt, sokat kivágtak már.

A kontrollterületnek számító kisbajcsi nádas állapota lényegesen nem változott az elmúlt években, így 2001-ben sem.

A lipóti morotvató melletti nádas, amióta a vízpótlás magas vízborítást biztosít, meg tudta őrizni homogén nádas jellegét. Az alsó szintben hínárnövényzet található. A parti szegély viszonylag fajgazdag, számos természetes mocsári kísérőfaj jelenik meg benne. A hajtásmagasság és a tőszám ebben a nádasban a legmagasabb a vizsgált területek közül.

Az araki Malomszer általunk vizsgált nádas állománya egy csatornában található, amelyben az utóbbi években mindig találtunk vizet. A nádas tősűrűsége ebben az évben a megelőző évek átlagos tősűrűség-adatait meghaladta.

A cikolaszigeti Cvek-laposnádasának széli része teljesen kiszáradt, vizet már nem találni benne. Emiatt ott a szárazföldi növényzet vált uralkodóvá, sűrű csalánossal.

A dunakiliti nádas mintaterületet nem tudtuk vizsgálni, mert feltehetően a mellette lévő ártéri rét területének megnövelése céljából ezt a nádas részt felégették és beszántották.

Vízi makrofitonok

A vízi makrofiton állományok vizsgálatát a korábbi évekhez hasonlóan, a Szigetköz 3 jellemző vízterében (Öreg-Duna, hullámtér, mentett oldal) 6 mérőhelyen (No. 2, 4, 6, 7, 8, 9) végeztük, melynek eredményeit a II. Melléklet táblázataiban tüntettük fel.

Az állományok kifejlődését, fajösszetételét és tömegviszonyait vizsgálatunk évében is legfőképpen a mintavételi helyek szabályozott vízellátása határozta meg, de fontos környezeti tényezőnek bizonyultak - különösen a hullámtér és mentett oldal mérőhelyein - a vegetációs időszakra jellemző időjárási körülmények is.

Az Öreg-Dunában a nyári időszakban árhullám levezetésére nem került sor, így a vegetációs periódusban a vízhozamok egyenletesen, az utóbbi évekkel azonos mennyiségben (600 m³/sec) érkeztek.

Az Öreg-Dunával közvetlen kapcsolatban levő mérőhelyen (No. 2) ez a vízhozam mennyiség a vízi makrofitonok számára kedvezőtlen életfeltételeket jelent (nagyobb vízmélység, változó áramlási sebesség, hordalékosság), így a vízi növények kifejlődése akárcsak az előző években (1999-2000), 2001-ben is elmaradt.

Az Öreg-Dunától már lefűződött mintavételi helyen (No. 7) környezeti változásokat tapasztaltunk. A mintavételi hely a parti fás növényzet (Salicetum triandrae) erőteljes növekedése miatt, a közvetlen hullámtéri vízpótlástól csaknem teljesen elzáródott, a nyílt víztükör a felére csökkent (20 m). A feltöltődési folyamat gyorsulását a sekély, iszapos vízben nagy tömegben elszaporodó adventiv vízi makrofiton (Elodea canadensis) és a mocsári fajok (Phragmites australis, Typha angustifolia) mind nagyobb térfoglalása jelezte.

A hullámtér vízellátására szintén egyenletes eloszlásban, a korábbi évekhez hasonló mennyiségben érkeztek a vízhozamok. Monitoring helyeinken (No. 4, 9) továbbra is a nagyobb vízmélység (220 cm) volt jellemző.

Az egyenletes, viharoktól mentes időjárás és az előző évnél kedvezőbb fényviszonyok hatására a Csákányi-Duna mintavételi helyén (No. 9) növekedett a fajszám és a Potamogeton fajok (Potamogeton lucens, Potamogeton pectinatus) tömegértéke.

A Schisler-holtágban (No. 4) a nagyobb vízmélység és a magasabb vízhőmérséklet (25°C) ez évben is csak az algaprodukció kialakulásának kedvezett, a vízi makrofitonok elterjedési területe, a fajok tömegértéke változatlanul jelentéktelen maradt.

A mentett oldal mintavételi helyein (No. 6, 8) a vízpótlás az előző évekkel megegyező volt, így a hidrológiai viszonyok nem változtak. Néhány növény kifejlődését és tömegértékének alakulását az időjárási körülmények befolyásolták.

A mélyebb vizű Zátonyi-Dunában (No. 8) a domináns úszólevelű (Nymphaea alba) és submers (Ceratophyllum demersum, Potamogeton lucens) fajok tömegértékei elérték a 2000. évi szintet (Kohler-index: 3), a melegkedvelő Hydrocharis morsus-ranae azonban a víztömeg lassúbb felmelegedése miatt az előző évnél kisebb mennyiségben (Kohler-index: 1) fordult elő. A fajszám csökkenést (2000: 11, 2001: 8), a jelentéktelenebb fajok (Lemna minor, Ranunculus circinatus, Spirodela polyrhiza) kifejlődésének elmaradása okozta.

A sekélyebb vizű Lipóti morotvában (No. 6) az eredeti vegetációt képviselő Nymphaea alba terjedését figyeltük meg, ami florisztikai szempontból kedvező változás. A Duna elterelése előtt jellemző lebegő növényeket (ap, mp) azonban változatlanul csak kis területen és csekély tömegértékben állapítottuk meg. Pionír vízi makrofitonok (Butomus umbellatus var. submersus, Potamogeton lucens) jelentek meg ugyanakkor a mintavételi hely kotort szakaszán, ami e területek feliszapolódásának kezdetét jelzi.

Planktonrákok - Crustacea (Cladocera, Ostracoda, Copepoda)

A 2001. évi szigetközi biológiai monitoring keretében 10 mintavételi helyről gyűjtött 40 minta planktonikus Crustacea fajegyütteseit vizsgáltuk. A mintákból összesen 49 Crustacea taxon (27 Cladocera, 16 Copepoda, 6 Ostracoda) jelenlétét mutattuk ki az 1991. óta előkerült 104 közül. A mintavételi helyek 2001. évi vizsgálati adatait a II. Melléklet tartalmazza.

A fajok száma a megelőző évekhez hasonlóan a Lipóti-morotvában volt a legmagasabb (28). A monitoring keretében 2001-ben a planktonikus Crustacea fajegyüttesek vizsgálatára kijelölt mintavételi helyekről először mutattuk ki a Camptocercus rectirostris, Canthocamptus staphylinus, Paracyclops affinis, Cyclops strenuus strenuus, Cyclocypris ovum, Cypridopsis elongata, Cypridopsis vidua és Dolerocypris fasciata fajok jelenlétét A Crustacea fajszámok az 1999. és 2000. évi értékekhez képest mindegyik ponton emelkedtek, leginkább a Zátonyi- és a Csákányi-Duna esetében. A júliusi és szeptemberi mintavétel idején a vízhőmérséklet szokatlanul alacsony volt (17°C körül), ami magyarázhatja egyes Cladocera fajok alacsony abundancia értékeit, illetve néhány mérsékelten melegigényes Crustacea faj idei viszonylag gyakori előfordulását (Macrothrix hirsuticornis, Canthocamptus staphylinus).

A Schisler-holtágban az egyedszám értéke júliusban feltűnően alacsony volt, amit elsősorban az idei algavirágzással és az e miatt megnövekedett lebegőanyag tartalommal magyarázhatunk. A tavalyi évhez hasonlóan a Szigetközben a legnagyobb egyedszám értékek itt fordultak elő, azonban idén ezt a nauplius és copepodit fejlődési alakok szeptemberi nagy egyedszáma okozta (3144 ind./l). A fajegyüttesek összetételét a Copepoda fejlődési alakok dominanciája jellemezte, a leggyakoribb fajok a Bosmina longirostris, Sida crystallina, Eudiaptomus gracilis és Mesocyclops leuckarti voltak. A 2000-ben viszonylag gyakori Diaphanosoma brachyurum idén nem jelent meg.

A Csákányi-Dunában az elmúlt két évvel összevetve a fajszám jelentősen emelkedett. Megjelentek olyan új fajok, amelyek jelenléte különböző makrofita együttesekhez kötődik (Acroperus harpae, Alona intermedia, Graptoleberis testudinaria, Pleuroxus truncatus, Macrocyclops albidus, Cypridopsis elongata).

A Zátonyi-Dunában a nyári együtteseket a Chydorus sphaericus és a Sida crystallina dominanciája jellemezte. Az iszapos aljzatú, növényekkel sűrűn benőtt élőhelyeket kedvelő fajok (pl. Graptoleberis testudinaria, Pleuroxus spp., Macrocyclops albidus, Paracyclops fimbriatus) idén nagyobb egyedszámban voltak jelen, illetve hasonló ökológiai igényű új fajok is megjelentek (Acroperus harpae, Alona costata, Camptocercus rectirostris, Simocephalus vetulus, Cypridopsis elongatus).

A Lipóti-morotvában (Lip 2, Lip 3, Lip 4) a kimutatott 27 Cladocera faj közül 22 fordult elő. Idén kizárólag itt találtuk meg az Alonella excisa, Ceriodaphnia reticulata és Polyphemus pediculus néhány példányát. A leggyakoribb fajok a morotva mindhárom mintavételi pontján a Pleuroxus truncatus és Sida crystallina voltak. A Cypridopsis elongata kagylósrák idei megjelenése és gyakorisága általános volt a morotva mindhárom vizsgált pontján.

Halak - Pisces

A halállomány változását tanulmányozták a szigetközi Duna-szakasz főágában, hullámterén és mentett oldali vízterein, 2-2 mintavételi helyszín szisztematikus felmérése alapján, tekintettel a bősi vízlépcső és a mesterséges vízpótlás környezeti hatásaira.

A felmérések első időszakában (1992-1997) egy kis teljesítményű (80 W) hordozható elektromos halászgéppel végeztek halbiológiai felméréseket a mintavételi helyszíneken. A halászeszköz elsősorban a kisebb testű halfajok és a halivadék gyűjtésére volt alkalmas. A halivadék-állomány tanulmányozásához a nyárvégi és kora őszi időszak volt megfelelő.

A halállomány összetételét pontosabban jellemző eredmények érdekében, 1998-tól módosították a mintavételi módszerünket. A korábbi mintavételi helyszíneken évi 2-4 alkalommal végeztek felméréseket, továbbá áttértek egy kevésbé szelektív, nagyobb teljesítményű (600 W) elektromos halászgép használatára.

Mintavételi helyek:

térség helyszín előzmény jelölés
Duna főág Duna 1839 fkm 1997-1999 11. helyszín
Duna 1833 fkm 1994-1999 10. helyszín
Hullámtér Csákányi-ág öböl 1992, 1994-1999 9. helyszín
Schiesler 1992, 1994-1999 4. helyszín
Mentett oldal Gazfűi-D 1994-1999 12. helyszín
Lipóti morotva 1994-1999 5. helyszín

A megfigyelőrendszer keretében vizsgált 6 mintavételi helyszínen 2001-ben összesen 23 halfaj előfordulását mutatták ki felmérések, melyek részletes adatait a II.sz. Melléklet táblázatai tartalmazzák.

A kijelölt mintavételi helyszínek felmérései nem igazoltak alapvető változást a halállomány összetételében az előző év eredményeihez képest.

A Neogobius kessleri gyakori előfordulását a 2001-es vizsgálati eredmények is megerősítik, hasonlóan az előző évek tapasztalataihoz.

A Csákányi-ágban a kimutatott fajok száma csökkenő tendenciát mutatott az utóbbi években. A reofil fajok hiánya feltehetően az élőhely feliszapolódására utal.

A Schisler holtág és a Csákányi-Duna 1996-97 telén kialakított összekötése megszüntette a holtág halfaunájának az 1992-től 1995-ig megfigyelhető szegényedési folyamatát. 1997-től a halállomány fajszámának ugrásszerű növekedése volt tapasztalható, és az utóbbi években is fennmaradt a halállomány változatossága, ugyanakkor csökkent nem természetesen honos ezüstkárász (Carassius auratus) gyakorisága.

A mentett oldali vízpótló rendszer egyes lassú áramlású, vagy állóvizű szakaszait természetvédelmi szempontból értékes, limnofil jellegű halállományok népesítik be. A határozottan áramló szakaszokon viszont olyan reofil fajok is előfordulnak, amelyek nem jellemzőek a korábban mocsarasodó élőhelyek halfaunájára.

A Felső-Szigetköz mentett oldali víztereiben 1992-ig gyakori lápi póc (Umbra krameri) jelenlegi előfordulását 1995 óta nem erősítették meg vizsgálatok.

Terresztris fauna

A 2001. évi megfigyelések adatait a II. Melléklet táblázatai tartalmazzák.

Puhatestűek - Mollusca

A 2001-ben végzett malakológiai gyűjtések újabb idegen fajok (Corbicula fluminea, Sinanodonta woodiana) megjelenését regisztrálták a Szigetközben. A fauna átrendeződése tovább is folyik, mert a kis kiterjedésű élőhelyek nem oly stabilak, hogy ellen tudjanak állni az invazív fajok betelepülésének. Ezzel párhuzamosan egyes puhatestűek, amelyek bizonyos korábbi dunai élőhelyeikről kipusztultak, rekolonizálni látszanak régebbi élőhelyeiket.

A fő élőhely típusokat összehasonlítva úgy tűnik, hogy a Szigetközben a folyami malakofauna gazdagsága elsősorban a vizek mennyiségi és áramlási viszonyaitól függ, ezzel szemben a mocsáriak a közvetlen emberi beavatkozásra érzékenyebbek, a szárazföldi fajokra nézve pedig szinte csak az antropogén tényezők lehetnek végzetesek.

A Duna puhatestű-faunájában az elterelt szakaszon nem találtunk lényeges változást a korábbi néhány év során tapaszalt állapothoz képest. Ezen a folyószakaszon továbbra is a sekélyvízi, rheofil fajok dominálnak. A négy ponton végzett gyűjtés adataiból látszik, hogy Rajkától lefelé egyre több faj népesíti be a Dunát, és az egyedek gyakorisága is növekszik. Hangsúlyozni kell, hogy a megtalált fajok ténylegesen a Dunában találhatók, és nem elsősorban a mellékágak faunájából kerülnek a folyóba, tehát a fauna diverzitásának emelkedése a víztározótól lefelé haladó folyó egyre változatosabb élőhelyeinek köszönhető.

A Duna mellékágaiban viszonylag nagy fajbőség volt tapasztalható az elterelést közvetlenül követő évekhez képest. Itt is a Dunából eredeztethető, rheofil fajok vannak többségben, de az Unionida kagylók egyedszámának kiugró emelkedése, a csendesebb vizű, iszapos mederrészek kialakulását bizonyítja.

A Mosoni-Duna gyakori fajainak egyedszáma stagnálni látszik. A most gyűjtött fajok mindegyike jellegzetes folyami faj, és a Duna Győrtől lefelé eső szakaszán sokfelé megtalálható.

Az ártéri erdő csigafaunája zavartalannak mutatkozott a Pálfi-sziget és az ásványrárói erdők területén, ahol éppen fakitermelés nincsen. A megtalált fajok a korábbi években is regisztrált fajok voltak. A talált fajok többsége gyakori, s még a csak erre a földrajzi tájra jellemző Trichia striolata védett csigafaj sem nevezhető ritkának.

A mentett oldali erdők malakológiai állapotában attól függően volt tapasztalható változás, hogy emberi vagy más tevékenység mennyire változtatta meg a korábbi állapotokat. Mocsári és szárazföldi fajok egyaránt bőséggel előfordultak a nedves erdőkben.

Kérészek - Ephemeroptera

Rajkán, az elterelés által érintett főági helyszínen, és Lipóton, az elterelés hatására szintén komoly változásokat szenvedett mellékági vizsgálati helyszínen is a főként eutrofizálódott vizekben elszaporodó Caenis horaria, illetve Caenis robusta törpekérészek nagy arányú jelenléte volt a jellemző. Ezen felül Rajkánál hiányzott a nagyobb folyóinkban egyébként tipikusan előforduló Heptagenia sulphurea, Lipótnál pedig a Mosoni-Dunában (mint hasonló meder-adottságokkal rendelkező, és a lipóti-ág eredeti vízhozamához hasonló vízhozamú mellékágban) ismételten regisztrált és 2001-ben is megtalált olyan jellegzetes faj, mint az Ephemera vulgata.

A kérészek jelentős része egyaránt igényli az iszapos medret és a többé-kevésbé áramló vizet. Mivel a meder eliszaposodása már "kellően" előrehaladt, 1999-ben lehetőség nyílt az Ephoron virgo megtelepedésére, majd ezt követően a populáció megerősödésére a rajkai megfigyelési ponton.

A mérsékelten potamofil - állóvízi, de nálunk ritka Ephemera glaucops most került elő először a szigetközi monitorozás során rendszeresen megfigyelt vizsgálati pontok egyikéről, nevezetesen Feketeerdőről, a Mosoni-Dunából.

Szitakötők - Odonata

A szitakötőket tekintve a Szigetköz hazánk leghosszabb ideje évenként monitorozott területe (1992-2001). A különböző víztípusok fajegyüttesei eltérően alakultak az őket érintő beavatkozások hatására: a hullámtér és a mentett oldal sekély és mély kavics bányatavainak faunájában nem történt számottevő változás. A Mosoni-Dunán a megnövekedett vízmennyiség nem befolyásolta a folyóvízi fauna összetételét. Viszont a vízpótlás érdekében biztosított többletvíz a terület jellegzetes, lassan áramló, sodrásmentes részekben bővelkedő, dús növényzetű vizeit (Gazfűi-Holt-Duna, Lipóti-csatorna, Zsejkei-csatorna, Nováki-csatorna) drasztikusan átalakította. Az állóvizekre jellemző gazdag fauna értékes elemei helyett folyóvízi, illetve tág tűrésű fajok megjelenése volt megfigyelhető, a fajszám csökkenéssel párhuzamosan.

A Duna elterelésének következtében három faj tűnt el a Szigetköz területéről: Coenagrion ornatum (IUCN: sérülékeny, hazánkban védett), Aeshna viridis (Berni egyezmény: fokozottan védett; IUCN: veszélyeztetett; Habitat határozat: IV; hazánkban védett) Orthetrum brunneum (hazánkban védett).

A kutatás első évében, 1992-ben 45 faj került elő, a Duna elterelését követő évben csak 31, majd az ezt követő öt év mindegyike 42 fajt eredményezett. 1999-ben 38, 2000-ben 39, 2001-ben pedig 37 volt a kimutatott fajok száma.

Tegzesek - Trichoptera

A szigetközi tegzes-együttesek rendkívül gazdagok, amint az a minták faj- és egyedszámán látszik. A kedvező időjárási körülmények közötti mintavételek rendkívül magas fajszámokat eredményeztek: egyetlen gyűjtés alatt a Duna vagy az ártéri vízpótlás mentén 24-28 fajt, a püski Zátonyi-Holt-Duna mellett 36-40 fajt gyűjtöttünk, a begyűjtött példányok száma némelyik mintában meghaladta a 4000-et, sőt egy alkalommal a 6000-et.

Általános az az észrevétel, hogy egyes, gyorsan folyó, oxigén-dús vizekre ("felső középszakaszra") jellemző folyóvízi fajok dominanciaértéke folyamatosan nagy.

A Dunában az elmúlt négy évben újra fajgazdag tegzes-együttesek élnek.

Az ártéri vízpótlás, mint az elterelés óta kialakított, tulajdonképpen félig mesterséges víztest már teljesen benépesült. A 2001. évben észlelt heves vízszint-ingadozások láthatóan nem hagytak még értékelhető nyomot a tegzes-együttesekben.