FELSZÍNI VIZEK MENNYISÉGE

 

1. Határszelvényben átadott vízhozamok

Az 1995. április 19-i kormányközi megállapodás 2. mellékletében a Felek rögzítették a Duna vízkészletének az ideiglenes megoldását. Ez alapján a szlovák Fél a Duna pozsonyi szelvényébe érkező vízhozamok függvényében köteles az Öreg-Dunába a vízhozamot bevezetni. Átlagos pozsonyi éves vízhozamok esetében az Öreg-Dunába bevezetett vízhozamok éves átlagértéke 400 m³/s-nak kell lennie. Október 01. és március 31. között átvezetett vízhozam minimális értéke 250 m³/s-nál kevesebb nem lehet, illetve a vegetációs időben, április 1 és szeptember 30 között a minimálisan átvezetett értéknek legalább 400 m³/s-nak kell lennie.

Az árhullámok esetében a 600 m³/s feletti vízmennyiséget az éves átlagérték meghatározásánál nem lehet figyelembe venni.

Duna főmeder

A Dunai Albizottság által elfogadott vízhozam mérési ütemterv alapján a két Fél közös vízhozam-méréseket hajtott végre a Dunán, illetve a Mosoni-Dunán és a szivárgó csatornán. A főmederbe átadott vízhozamok meghatározása érdekében a rajkai szelvényben, a doborgazi és a helenai szelvényben végeztünk vízhozam-méréseket. A rajkai méréseket ellenőrző mérésként vettük figyelembe. Az átadott vízhozamok napi átlagos idősorát a szlovák Fél bevonásával állítottuk elő a doborgazi és helenai vízmércék idősorainak felhasználásával.

A vízátadás havi jellemzőit a következő táblázat tartalmazza:

  nov. dec. jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. éves
minimum 235 257 247 243 249 560 560 565 483 385 341 263 235
átlag 263 262 253 274 598 572 581 589 558 462 1042 390 487
maximum 286 282 258 391 2493 583 653 700 608 563 2778 767 2778

Az éves átlagérték 487 m³/s. A hidrológiai évben a maximális dévényi vízhozam 5510 m³/s volt (2001. 03. 25.). A szlovák Fél árvízkor nagyvízi vízhozam-megosztást 2 alkalommal végzett, mely megosztás egyben alkalmas volt arra, hogy a két Fél vizsgálatokat végezzen az Öreg-Duna vízszállító-képességének megállapítására (1.2.).

Dátum Q
(m³/s)
Dátum Q
(m³/s)
Dátum Q
(m³/s)
Dátum Q
(m³/s)
2001.03.27 1688 2001.09.13 1117 2001.09.20 2129 2001.09.27 1516
2001.03.28 2493 2001.09.14 1455 2001.09.21 1525 2001.09.28 1335
2001.03.29 1156 2001.09.15 866 2001.09.22 1472 2001.09.29 1102
    2001.09.16 684 2001.09.23 1322 2001.09.30 967
    2001.09.17 1403 2001.09.24 1166 2001.10.01 767
    2001.09.18 2055 2001.09.25 1099 2001.10.02 748
    2001.09.19 2778 2001.09.26 1325 2001.10.03 743

Amennyiben az ekkor átvezetett többletet a Megállapodás szerint levonjuk az átvezetett vízhozam összegéből, akkor az így kapott átlagérték 444 m³/s-ra adódik. A dévényi vízhozam éves átlaga 2211 m³/s volt. A fentiek alapján a vízátadás éves átlagértéke megfelel a Megállapodásnak.

A táblázatból, illetve a napi adatokból megállapítható, hogy a minimálisan átadandó vízmennyiség esetében 2000. november 01-03. között volt a Megállapodásban rögzített értéktől oly mértékű elmaradás (10-15 m³/s), mely már nagyobb, mint a méréseknél a módszerből adódó hiba.

Az elmúlt évben sem tisztázódott, hogy mekkora az a Pozsony - dévényi vízhozam, ami árhullámnak tekinthető. A magyar Fél javaslata a következő. Árhullámnak a Dunán az egyes évek legnagyobb vízhozamaiból vett statisztikai mintából meghatározott 99 %-os valószínűségű árhullámot értjük. Ez a Duna pozsonyi szelvényében 2900 m³/s. Ezt meghaladó vízhozam a vizsgált hidrológiai évben 11-szer fordult elő. A vízmegosztási Megállapodás 4000 m³/s-ig tartalmaz konkrét értéket. A hidrológiai évben ennél nagyobb érték 5 alkalommal alakult ki. Az e felett érkező vízhozamokat lehet a Megállapodás alapján árhullámnak tekinteni. Az árhullámokat 2 alkalommal osztotta meg a szlovák Fél és növelte meg az Öreg-Dunába átadott vízmennyiséget (lsd. fent). Az átadott legnagyobb napi középvízhozam 2778 m³/s volt. A rajkai szelvény vízállás és vízhozam idősorát a melléklet tartalmazza.

Öreg-Duna vízszállító-képességének vizsgálata

A Duna elterelése kapcsán az utóbbi években a figyelem elsősorban arra irányult, hogy az Öreg-Duna medrében lecsökkent vízszint káros hatása a mellékágakban és a mentett oldalon mind kevésbé jelentkezzenek. A fenékküszöb megépülése óta a Szigetköz vízpótlása a kis- és középvizes tartományban megoldódott. A folyó elterelésének másik lényeges következménye az lett, hogy a régi Duna mederben jelenleg a korábbi középvízhozam töredéke folyik. Az elmúlt 8 évben a meder képe jelentősen megváltozott. A víz eltűnésével a mederben megindult a cserjésedés, s vélhetően a bokrok, fák jelentősen megváltoztatták a meder hidraulikáját is. A mederérdesség jelentős változása minden bizonnyal azt eredményezi, hogy a jelenlegi viszonyok között a meder emésztőképessége lecsökkent. Az elmúlt években jelentős árvíz nem volt a térségben, így közvetlen tapasztalatok, mérések nem állnak rendelkezésre a változások nyomon követésére. Mivel a bősi erőmű árvízkor nem képes a teljes vízhozam átvezetésére, valamint egy esetleges havária esetén is jelentős szerephez jut a Duna eredeti medre, a szlovák és a magyar szakemberek szükségesnek tartották, hogy megvizsgálják a meder emésztőképességét a jelenlegi viszonyok mellett. A szakértők úgy ítélték meg, hogy a szükséges vizsgálatok minden követelményt kielégítő elvégzéséhez arra van szükség, hogy a Duna medrében 3 napig lehetőleg permanens viszonyok mellett 2500 m³/s körüli vízhozamot lehessen biztosítani. Ez a bősi erőmű minimális vízszükségletét is figyelembe véve 3000 m³/s-os dévényi vízhozamnál valósulhat meg. Mindezt célszerű vegetációs időszakban elvégezni.

A Magyar-Szlovák Határvízi Bizottság LXI. Ülésszakán megállapodás született a mérési program végrehajtásáról.

2000. októberében a tervezettől eltérő körülmények között került sor a meder átöblítésére. A szlovák Fél a többlet vízhozam átadását csak októberben tudta biztosítani, ami a vegetáció szempontjából nem tekinthető mértékadó helyzetnek. Emellett a Duna természetes vízhozama sem tette lehetővé azt, hogy az elterelés előtti állapot középvízhozamát megközelítő vízmennyiség kerüljön az Öreg-Dunába.

2001. márciusában és szeptemberében a Dunán egy-egy kisebb árhullám vonult le. Az árhullámok mértéke és tartóssága is lehetővé tette, hogy méréssorozatok az októberinél ideálisabb körülmények között történjenek. A vízhozamok meghaladták a korábbi középvízhozamot. A mérési ütemterv a 2000-ben elfogadotthoz képest nem változott.

A 2001. márciusi és szeptemberi méréssorozatok során sikerült olyan vízállapotokat előidézni, amelyek jó alapot adtak a mederhidraulikai változások elemzésére. A gyakorlatilag telt szelvénynél végzett vízszintrögzítések és vízhozam mérések adatai alapján megállapítható, hogy a középvízi meder emésztőképessége Dunaremete térségében elérheti a 15-20 %-os mértéket az elterelés előtti értékhez képest. Hosszúidejű nagyvízi adatok elemzése rámutatott arra is, hogy hullámtér feltöltődésével is számolni kell. A Duna elterelése óta a hullámtéri elöntések gyakorlatilag megszűntek, így vélhetően ez a feltöltődés azóta megállt. A Duna szigetközi szakaszának árvízi levezető képességére vonatkozó vizsgálatokat tovább kell folytatni. A meder emésztőképességének csökkenése megállapítható, de annak pontos mértéke csak a völgyszelvények teljes körű felmérése és a korábbi adatokkal történő összevetése után lehetséges.

Mosoni-Duna vízpótlása

Dunacsúnyi vízpótló műtárgyon történő vízátadás

A Mosoni-Duna számára átadott vízhozamot két helyen mértük a szlovák Féllel közösen. Az egyik mérőszelvény közvetlenül a dunacsúnyi műtárgy alatt szlovák területen található, a másik magyar területen az I. zsilip felett. A vízmegosztás alapján a szlovák Fél a dunacsúnyi műtárgyon átvezetett vízhozamra vállalta a 40 m³/s értéket a műszaki és hidrológiai feltételek megléte esetén, ezért a kiértékelésben a szlovák szelvényt vettük figyelembe.

A havi jellemzőket az alábbi táblázat tartalmazza:

  nov. dec. jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. éves
minimum 29,9 45,3 25,8 21,5 28,4 18,8 38,9 40,4 30,6 34,8 41,6 10,0 10,0
átlag 41,2 46,6 40,5 30,4 37,3 37,6 42,0 42,6 43,0 42,1 43,6 31,9 39,9
maximum 47,4 48,0 44,7 44,3 43,5 48,1 45,6 44,2 45,8 45,5 46,2 49,8 49,8

Az átadott vízmennyiség éves átlagban 39,9 m³/s. Ez 99,75 %-os teljesítésnek felel meg. Megállapítható, hogy ebben az évben nem szükséges vizsgálni a műszaki és hidrológiai körülményeket, mivel a hiány mértéke megmarad a mérési hibahatáron belül.

Szivárgó csatorna

A Szivárgó csatornán a vízmegosztási Megállapodás 3 m³/s vízátadását rögzíti. Itt is két mérőszelvénynél történt közös vízhozammérés. A szlovák területen a dunacsúnyi műtárgyakkal egy szelvényben, a magyar területen a II. zsilip feletti szelvényben mértünk. Az értékelésbe itt a magyar területen mérteket vettük figyelembe. A II. zsilipen érkezett vízhozamok hazai jellemzői a következők:

  nov. dec. jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. éves
minimum 0,81 0,58 0,81 0,53 0,28 0,75 0,88 0,94 1,01 0,69 0,69 0,64 0,28
átlag 1,13 1,02 1,10 0,85 0,55 0,90 1,04 1,28 1,18 1,04 0,84 0,88 0,98
maximum 1,47 1,38 1,30 1,23 0,88 1,01 1,23 1,93 1,38 1,23 1,01 1,30 1,93

Éves átlagban az átadott vízmennyiség 0,98 m³/s, a maximális 1,93 m³/s mellett. A Szivárgó csatornán érkező vízhozam az elmúlt évhez képest tovább csökkent. Így összesen a Mosoni-Duna számára éves átlagban átadott vízhozam 42,60 m³/s.

Magyar területen végrehajtott vízmegosztás

A magyar területeken a vízmegosztás célja, hogy mind a hullámtér, mind a Mosoni-Duna és a mentett oldali területek vízellátása folyamatosan biztosított legyen.

A hullámtér vízellátása

A magyar oldali hullámtérbe két helyről lehet vizet vezetni.

a./ Fenékküszöb és a dunakiliti duzzasztómű által előállított vízszint segítségével a főmederből 2 db töltőbukón keresztül. Ezek egyesített vízhozamát a helenai mérőszelvénynél lehet meghatározni.
b./ A másik hely a szivárgó csatornából az V. zsilipen keresztül.

A Helenai szelvénynél a szlovák Féllel szintén közös vízhozam méréseket végeztünk, amelyeket egyeztettünk, és a közösen elfogadott mérések felhasználásával állítottuk elő a napi átlagos vízhozam idősort.

Ezek havi jellemzői a következők voltak:

  nov. dec. jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. éves
minimum 10,4 22,2 24,1 29,1 47,7 75,8 102,0 109,2 77,6 33,1 39,4 23,2 10,4
átlag 30,3 29,2 36,2 43,9 78,5 107,6 112,0 114,0 104,0 77,0 105,1 42,1 73,4
maximum 48,3 36,0 53,7 73,9 242,9 124,0 120,0 123,0 123,0 106,0 278,0 72,6 278,0

Ez éves átlagban 73,4 m³/s-os vízhozamot jelent.

Az V. zsilipen keresztül bevezetett vízhozam:

  nov. dec. jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. éves
minimum 13,08 22,68 20,54 8,13 0,00 0,31 8,26 9,78 6,65 10,40 0,00 0,00 0,00
átlag 19,98 24,64 23,54 14,08 10,27 8,25 13,33 12,75 12,23 14,40 10,22 13,90 14,80
maximum 21,83 24,89 24,80 24,77 14,47 14,10 17,72 15,39 17,70 20,48 21,51 25,80 25,80

Összesen a hullámtérre bejutó vízhozam havi jellemzői:

  nov. dec. jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. éves
minimum 31,91 47,03 47,43 49,18 56,00 82,31 118,12 123,00 92,59 46,71 60,94 43,37 31,91
átlag 50,30 53,83 59,72 57,97 88,77 115,83 125,23 127,12 116,13 91,83 115,36 55,96 88,17
maximum 63,21 60,62 76,02 85,10 242,92 131,02 131,11 133,70 131,01 120,63 278,23 90,94 278,23

A Mosoni-Duna vízellátása a Szivárgó csatornából a VI. zsilipen keresztül lehetséges. Ennek a vízhozamnak a meghatározása a zsilip alatti mérőszelvénynél történik.

A bevezetett vízhozam havi jellemzői:

  nov. dec. jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. éves
minimum 16,70 14,00 10,60 14,10 22,70 10,00 9,90 25,10 27,10 20,60 16,00 10,30 9,90
átlag 17,90 14,78 14,89 18,84 27,73 21,78 24,81 27,88 30,85 28,05 34,32 13,81 22,97
maximum 18,90 16,50 18,40 22,70 37,90 33,30 30,60 31,10 37,60 30,10 50,20 21,40 50,20

A Mosoni-Duna vízellátásában a vegetációs időszakon kívül kisvízi állapotot is előállítottunk. Ezt ebben az évben is a Szivárgó csatornán érkező vizek egy részének a hullámtérbe történő bevezetésével értük el, mivel a szlovák Fél folyamatosan adta az I. zsilipen keresztül a 40 m³/s körüli értéket. Ekkor a hullámtér számára a főmederből történő vízkivételt lecsökkentettük, esetenként meg is szüntettük és az V. zsilipen keresztül vezettük a Szivárgó csatornából az érkező vizek egy részét a hullámtérbe. Így volt lehetséges a Mosoni-Dunán a kisvízi állapot előállítása.

A Mosoni-Duna vízkivételi zsilipjeinek az alapfunkciója a dunai nagy árvizek kizárása, így a mögötte található területeknek a mentesítése az árvizek alól. Ezt a funkciót napjainkban az I. zsilip látja el.

Felszíni vizek vízszintjeinek változása

A Duna éves átlagos vízhozama - hidrológiai év - a pozsonyi szelvényben 2211 m³/s volt, míg a rajkai szelvényben árhullámokkal együtt 487 m³/s, tehát átlagosan a vízhozam 22,03 %-a érkezett a Rajka-Szap közötti közös Duna szakaszra.

A Duna főmederre jellemző vízállásait a közös monitoringgal érintett területen a rajkai, a Dunakiliti duzzasztómű felvízszintje, a doborgazi, a dunaremetei, ásványrárói és a vámosszabadi vízmércék adataival lehet jellemezni. Ez a Duna-szakasz négy részre osztható.

a./ A Rajka és Dunakiliti közötti szakasz, amely a fenékküszöb és a duzzasztómű által duzzasztott szakasz.
b./ Dunakiliti alvize és Dunaremete közötti szakasz; ez duzzasztás nélküli, alacsony vízszintű szakasz.
c./ Dunaremete - Szap közötti, az üzemvíz csatorna változó visszaduzzasztásával érintett szakasz.
d./ Szap, Vámosszabadi, Komárom közötti szakasz, amely a Bősi erőmű szakaszos üzemének megfelelő, változó vízállású, duzzasztás nélküli szakasz.

Az egyes szakaszok jellemzése

a./ Ezen a szakaszon lényegében a fenékküszöb megépítése óta a középvízi mederben maradó duzzasztás van. Ez a duzzasztott vízszint teszi lehetővé a hullámtér vízellátását és egyben limitálja a Felső-Szigetközben a hullámtéren maximálisan kialakítható vízszinteket. Itt a mellékágrendszer vízszintje van a főmeder vízszintje alatt.

Az itt kialakult szelvény-középsebesség 0,30-2,26 m/s között változott. Ebben a hidrológiai évben árvízi levezetés kétszer volt. Az első 2001.03.27-29. között, 2493 m³/s tetőző vízhozammal. A második 2001.09.13.-10.03. között, 2778 m³/s tetőző vízhozammal.

b./ Ezen a szakaszon a doborgazi vízmérce 6 éve működik. Az itt mért jellemző szelvény-középsebességek 0,87-2,07 m/s között változtak.

A fent említett márciusi árhullám 2212 m³/s, a szeptemberi 2447 m³/s-mal tetőzött.

Itt a főmeder és a hullámtér vízszintje között továbbra is átlagosan 3 m a szintkülönbség, a magasabb érték a hullámtérre jellemző.

c./ A Dunaremete és a Szap közötti szakasz állapota egységesen nem jellemezhető. Alacsony vízhozam esetén a dunaremetei szelvény duzzasztás nélkülinek tekinthető, e felett azonban az üzemvízcsatornán levezetett vízhozamok már ebben a szelvényben is befolyásolt állapotot teremtenek. Ez az állapot 2500 m³/s feletti medvei vízhozamnál alakul ki.

A szakasz alsó határában Ásványráró-Szap között azonban a Bősi erőművön történő szakaszos vízátvezetés napon belüli különböző visszaduzzasztást eredményez. Ezen a szakaszon a bősi üzemtől függően esetenként visszaáramlás is megindulhat.

d./ A Szap, Vámosszabadi, Komárom szelvény vízállásait a Bősi erőmű vízátvezetése, illetve az Öreg-Duna főmedrébe bevezetett vízhozam együttesen alakítja, de a meghatározó az erőművön átvezetett vízhozam. Ezen a szakaszon továbbra is jelentős napon belüli változások is kimutathatók, amely a bősi erőmű napon belüli szakaszos üzemét mutatja.

tovább:  felszíni vizek minősége