BIOLÓGIAI MONITORING

 

A szigetközi biomonitoringból a közös megállapodás értelmében a következő kijelölt élőlénycsoportok adatait szerepeltetjük: vizi makrofitonok, növénycönológia, puhatestüek, planktonrákok, szitakötők, kérészek, tegzesek, halak. Az 1998. évi adatokat - a halak kivételével - a melléklet táblázatai tartalmazzák. A mintavételi pontok felsorolását és koordinátáit a helyszinrajzon és a táblázatban közöljük.

Az 1998. évi megfigyelések értékelése a terresztris fauna esetében az érintett állatcsoportok teljes szigetközi monitorozása alapján készült.

1. Vizi makrofitonok

A vizi makrofitonok kifejlődését, florisztikai összetételét és tömegviszonynainak alakulását a korábbi évekhez hasonlóan, a jellemző hidrológiai viszonyok határozták meg.

Az Öreg-Dunában árhullám levezetésére nem került sor, így a fenékküszöbön átbocsájtott vízmennyiségek a teljes vegetációs peródusban kisebbek voltak, mint az előző évben. A kisebb vízhozamok az Öreg-Dunával közvetlen kapcsolatban lévő monitoring helyen (mérőhely szám: 2) a vizi makrofitonok fajszámának növekedéséhez, nagyobb tömegértékekhez és a mocsári növények, valamint a parti bokorfüzes (Salicetum riandrae) terjeszkedéséhez vezettek. Az Öreg Dunától már lefüződött monitoring helyen (mérőhely szám: 7) a termőhelyi körülmények a hullámtéri vízpótlástól függően alakultak. Az állandó sekélyebb vízszint és az állóvizi jelleg a nádas állományok (Phragmites australis) elterjedésének kedvezett. A nádas árnyékoló hatása miatt a vízi makrofitonok száma csökkent, a tömegértékék viszonylag magasak maradtak.

A Hullámtér vízellátást egyenletesen érkező nagyobb vízhozamok jellemezték. A Csákányi Duna monitoring helyén (mérőhely szám: 9) az életfeltételek (nagy vízmélység, áramló víz) nem változtak, így a vizi növény állományokra vonatkozó változásokat (fajszám, florisztikai összetétel, tömegviszony) sem tapasztaltunk. A Schisler holtágban (mérőhely szám:4) ugyanakkor az elmúlt év műszaki beavatkozása után (közvetlen kapcsolat létesítése a Csányi Dunával), a vizi makrofitonok elterjedési területe és tömegértéke lecsökkent. A nyílt vízből csaknem teljesen eltűnt a korábbi évek domináns lebegő növénye (Ceratophíllum demersum), kisebb gyökeresedő (r) állományok a sekélyebb vízmélységű ágvégeken, felritkult náda között, az összekötő csatornába jelentek meg.

A Mentett oldal vízpótlására szintén közel egyenletes mennyiségben érkeztek a vízhozamok. Monitoring helyeink vízmélysége az előző évekhez hasonlóan a mederalkattól függően igen mély (Zátonyi-duna, Zát4, mérőhely szám: 8), vagy sekélyebb volt (Lipóti morotova, Lip3, mérőhely szám: 6). Az eredeti vegetációból ez évben is jelentősebb tömegértékben fejlődött ki az úszólevelü (f) Nymphaea alba és a Nuphar lutea. A Zátonyi-Duna Zát4-es szakaszán (mérőhely szám) 8) kedvező változás, hogy ismét elszaporodott egy ritka lebegő faj (Hydrocharis morsus-ranae). A monitoring helyek több unikális növénye (Chara sp., Hippuris vulgaris, Riccia fluitans, Salvinia natans) azonban továbbra is hiányozott, elterjedtek ugyanakkor eddig ismeretlen, más víztipusokra (Öreg Duna, Hullámtér) jellemző makrofitonok (Elodea canadensis, Najas marina, Potamogeton perfoliatus, Ranunculus circinatus).

2. Növénycönológia

Az terepmunka során megmutatkozott, hogy annak ellenére, hogy ez az év az utóbbi évek átlagánál jóval csapadékosabb volt, különösen a Szigetköz középső részén, az Öreg-Duna körzetében a gyepszint növényzete az előző évekénél gyérebb volt. Ez megmutatkozott a borítások és az átlagmagasságok csökkenésében egyaránt. A Duna érintett szakaszán a vízszintsüllyedés után a gyepszint növönytömege lassan elkezdett csökkenni, de a száraz nyarak miatt nem lehetett egyértelműen ezt csak a talajvízszint mélyebbre szállásával magyarázni. Idén viszont csapadék bőségesen volt, ha a növények vízből hiányt szenvedtek, az csak a talajbeni készletek szűkösebb volta miatt lehetséges. Ezt erősíti az a tény, hogy sem a kontrollként vizsgált szigetközi erdőben, sem a Szentendrei-szigeti kvadrátokban ez a jelenség nem tapasztalható.

A nádas állományok közül a lipóti morotvató melletti nádas, amióta a vízpótlás állandó vízborítást biztosít, meg tudta őrizni homogén nádas jellegét, az oda nem illő, inkább szárazföldi fajok száma és tömegessége kicsi, inkább a parti részre korlátozódik. A Cikolaszigeti Cvek-lapos nádasa kiszáradt, vizet régen nem találtunk benne. Emiatt a szárazföldi növényzet kezd uralkodóvá válni, mára inkább egy csalánosnak tűnik, melyben van nád is. A környék nagytestű vadjai pihenőnek használják, jelentős taposást és törést okozva. E két tényező okozza a tősűrűség nagymértékű csökkenését. A kisbajcsi nádas a társulás jellegzetes képét mutatja, a fajszám kicsi, mert időszakosan víz borítja, ami a szárazföldi fajokat hatékonyan tartja távol. A malomszeri nádas egy csatornában található, melyben az utóbbi években mindig találtunk vizet. A nádas ritkább, mint a kisbajcsi, és több vizes élőhelyre jellemző faj található benne. A dunakiliti nádas vegyes képet mutat. Maga a terület szárad, de a nádas egyik szélén egy csatornában már több éve víz folyik. Ennek közelében a nádas egészséges, de a csatornától távolodva a szárazodás egyre nagyobb mértékű. Mintaterületünk a nádas szárazabb szélén helyezkedik el. Fajösszetétele a Cvek-laposi állományhoz hasonó, sok a kimondottan szárazföldi faj, mivel vízborítást még sosem tapasztaltunk.

Az előző években a Szőgyén és Dunaszigeten vizsgált utifű populációk összehasonlítására ebben az évben már nem kerülhetet sor, mert a folyamatosan szárazodó dunaszigeti réten a faj az utóbbi években egyre ritkábbá vált, ebben az évben pedig nem találtunk belőle példányokat

Falevél felületek mérési erdményei azt mutatják, hogy azokon a területeken, ahol vízszintcsökkenés következett be, a fák kisebb leveleket fejlesztenek, így csökkentve a párologtató felületet. Ez alól kivétel a többi fajéhoz képest vastagabb, bőrnemű levelű kocsányos tölgy. Az erősen vízhez kötött fehér fűz, mely nem csak magas talajvízszintet, de időszakos elárasztást is kíván, sínyli meg legjobban a vízszintcsökkenést. A fák állapotának romlása nem hirtelen következett be, hanem évről évre folyamatosan csökkentek az átlagos levélfelületek. A különböző területeken a fajok más-más környezetben nőnek, életkoruk sem azonos.

3. Puhatestűek (Mollusca)

A Szigetköz malakofaunájának hosszabb távú változása (relatív gyakoriság) a jelenlegi élőhelyi körülmények között mérsékelt csökkenést mutat. Ez a következtetés a Duna, az ártéri mellékágak, az ártéri szárazulatok, a mentett oldali vízfolyások és szárazulatok puhatestű faunájának részletes elemzéséből adódik.

4. Rákok-Crustacea

Öreg-Duna (No 2. 3. 7)

1998-ban az előző árvizes évvel összehasonlítva a No 2 sarkantyúöbölben kisebb volt a parti növényzet vízborítása és kisebb volt az áramlási sebesség is. Ennek megfelelően minden mintavétel alkalmával be volt népesülve Crustaceákkal a sarkantyú öböl. Az egyes mintavételi időpontokat kis fajszámú, egymástól különböző faji összetételű együttesek jellemezték. A Crustacea együttesek átlagos egyedszáma és a fajszám nem változott számottevően az előző évvel összehasonlítva, a diverzitás és egyenletesség értékeinek növekedése (H: 2.78, J: 0.84) az élőhely stabilitásának növekedésére utalt.

A No 3 öböl vízellátása is kiegyenlítettebb volt 1998-ban az elmúlt évi árvizes évvel összehasonlítva. Ay egyes mintavételek alkalmával hasonló mennyiségben fordultak elő Crustaceák. Az évi átlagos egyedszámcsökkenés a tavalyi évhez viszonyítva nem reális eredmény, mert 1998-ban áprilisban, még hidegeb vízben történt az első mintavétel, míg 1997-ben májusban. A diverzitás és egyenletesség értékeinek növekedése itt is az élőhely stabilitásának növekedésére utal (H: 3.48, J: 0.85).

A No 7 zárt tavacska vízellátása az 1998-as árvízmentes évben kizárólag a hullámtéri vízutánpótlástól függött, a Dunával nem volt kapcsolata. Az egyes mintavételek alkalmával tapasztalt, egymástól faji összetételben különböző Crustacea együttesek, valamint a magas diverzitás és a növekvő egyenletesség értékek (H: 3.97, J: 0.83) a növényekkel benőtt élőhelyek stabilizálódására utalnak. Az évi átlagos egyedszámok csökkenésében szintén szerepet játszhat, hogy 1998-ban áprilisban volt az első mintavétel.

Az Öreg-Duna három vizsgált helyét faji összetétel szerint vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a Crustacea együttesekben a Cladocerák dominanciája nőtt, és az előző évekkel ellentétben a domináns (10 %) Crustaceaák (Chydorus sphaericus, Eucyclops serrulatus) azonosak a három mintavételi helyen. Ez részben eutrofizálódásra, részben az élőhelyek kezdődő uniformizálódására utal.

Eddig végzett vizsgálataink eredményeképpen várható, hogy az Öreg-Duna parti régiójában a folyamatos feltöltő szukcesszió során kialakult és egyre terjedő partmenti mocsári és hínár vegetáció között fajokban gazdag diverz phytophyl Crustacea együttesek lesznek jellemzőek, melyek faji összetételükben és domináns fajaikban alapvetően eltérnek a dunai planktontól. Az egyedszámokra és a fajszámokra döntő hatással van az élőhelynek a Dunával való aktuális kapcsolata, a vízállástól függő vízmélysége és áramlási sebessége.

Hullámtér

Csákányi Duna (No 9)

1994-ben a Csákányi-Dunában a vízpótlás beindítása és a Dunától való elzárás után a vízszint megemelkedett és nagyfokú hínarasodás indult meg, a hínár benyomult a parti nádas és gyékényes közé is, ahol fajokban gazdag (29) Crustacea együttesek jelentek meg. 1995-ben tovább emelkedett a vízszint, eltűnt a hínárvegetáció és a gyékényes is. Fajokban szegényebb (25), kisebb egyedszámú Crustacea együttesek népesítették be a parti nádas közötti víztereket. A gyorsan áramló nyílt vízben Crustaceák csak véletlenszerűen fordultak elő.

A korábbi évekkel összehasonlítva alapvető változás következett be 1998-ban. Mind a nyílt vízre, mind a nádas közötti vízterekre fajokban gazdag, nagy egyedszámú, egymástól faji összetételben eltérő Crustacea együtesek voltak jellemzőek. A nyílt vízben nagy számban megjelent euplanktonikus, a dunai planktonra jellemző Bosmina longirostris a vízutánpótlás eredménye lehet. Az Eudiaptomus gracilis a Csákányi-Dunában tömegesnek számító jelenlétére a Schisler-holtággal való aktív összeköttetés lehet a magyarázat. Az 1998-ban tapasztalt nagy Crustacea egyed,- és fajszámok, a magas diverzitás és egyenletesség értékek (H: 3.86, J: 0.84) az előző évekhez képest kedvező változást indikálnak .

Schisler holtág (No 4)

1997-ben a Schisler-holtágat csatornán keresztül kötötték össze a Csákányi-Dunával. Ennek következtében 1998-ban alapvető változás következett be holtág életében, megszűnt a szinte teljes hínár borítottság. A holtág egész felületét jellemző nyílt vízben nagy tömegben fordult elő a dunai zooplanktonra jellemző Bosmina longirostris, melynek tömeges megjelenése a Csákányi-Dunával és ezen keresztül a vízpótlórendszerrel való aktív összeköttetés eredménye lehet, hiszen e faj a Schisler holtágban évek óta nem fordult elő. Az Eudiaptomus gracilis -t az utóbbi években időnként néhány példányban megtaláltuk ugyan a holtágban, de idei tömeges megjelenése azzal magyarázható, hogy a számára kedvező nyíltvizi környezetben elszaporodhatott. Feltételezhető, hogy a faj megjelenése a Csákányi-Dunában a Schisler-holtággal létesített kapcsolat eredménye, hiszen ez a faj sem a Dunában, sem korábban a szigetközi nagy mellékágakban nem fordult elő tömegesen.

Eredményeink alapján úgy tűnik, hogy a Csákányi-Duna felé létesített átvágás kedvző hatással volt a holtág életére. A Crustacea együttesek egyedszáma és fajszáma is markánsan emelkedett. Az egyes élőhelyeket benépesítő Crustacea együttesek egymástól időben és térben eltérő faji összetétele, a diverzitás és főleg az egyenletesség határozott növekedése (H: 3.92, J: 0.83) arra utal, hogy a korábban prognosztizált öregedési folyamat, melyet a Crustacea együttesek csökkenő fajszámmal és az egyenletesség csökenésével jeleztek, megállt.

Mentett oldal

Zátonyi-Duna (No 5)

Az 1998-ban is magas diverzitás értékeket (H: 3.76) tapasztaltunk. Az évek óta folyamatosan csökkenő egyenletesség (J: 0.77) viszont a Crustacea együttesek uniformizálódására utal. Az 1998-ban, az előző két évhez képest egyed,- és fajszámnövekedést regisztráltunk. Először jelent meg a táplálékszegény, nagy detritusz tartalmú vizekre jellemző Acroperus elongatus, valamint a Mesocyclops leuckarti.

Lipóti morotva (No 6)

1998-ban három eddig nem regisztrált phytopyl Cladocera faj képviselőit találtuk meg kis egyedszámban (Alona costata, Alona intermedia, Macrothris hirsuticornis).

A makrofiton állományok közötti vízterekben az 1997-ben tapasztalt csökkenés után 1998-ban ismét növekedett az egyed-, és fajszám. A diverzitás egyhe emelkedése mellett az egyenletesség értékei tovább csökkentek (H: 3.59, J: 0.69). A faj és egyedszám ezévi erőteljes növekedése következtében a korábban prognosztizált uniformizálódás irányába idén csak a tovább csökkenő egyenletesség értékek mutatnak A Dunára jellemző planktonikus elemek (Bosmina longirostris, Acanthocyclops robustus) tavaszi megjelenése a nyílt vízben a tápvíz eredetére utalt. Később a gazdag makrophyton állományok kialakulása idején ezek a fajok már nem találtak kedvező életfeltételeket.

5. Szitakötők (Odonata)

Élőhely-típusokként eltérőek a tapasztalatok. A legjelentősebb károsodás a faunában a mentett oldali területeken (pl. Lipót) történt.

6. Kérészek (Ephemeroptera)

A Duna elterelése által érintett mintavételi pontokon (Rajka, Lipót) a kontrollterületekhez képest kisebb fajszám és az eutrofizálódó vizekben elszaporodó Coenis horaria szükséges előfordulása volt a jellemző.

7. Tegzesek (Trichoptera)

Az elmúlt években a Szigetköz minden víztípusában jelentős változások következtek be mind a faji összetétel, mind a mennyiségi viszonyokat illetően. Az utóbbi évben a tegzes-együttesek fokozatosan regenerálódnak, az áramló vizekre jellemző fajok dominanciájával.

8. Halak

Az elmúlt években egy kis teljesítményű (80 W) hordozható elektromos halászgéppel végeztünk halbiológiai felméréseket a mintavételi helyszíneken. Halászeszközünk elsősorban a kisebb testű halfajok és a halivadék gyűjtésére volt alkalmas. A halivadék-állomány tanulmányozásához a nyárvégi és kora őszi időszak volt megfelelő.

A vízi élőhelyek ökológiai integritásának jellemzéséhez jobban megfelelő eredmények érdekében, 1998-ban módosítottuk mintavételi módszerünket. Áttértünk egy 500 W teljesítményű elektromos halászgép használatára, továbbá évi 2-3 alkalommal (tavasz, nyár, ősz) végeztünk felméréseket a korábbi mintavételi helyszíneken.