SKUBISZEWSKI AD HOC BÍRÓ ELTÉRŐ VÉLEMÉNYE

1. Jóllehet egyetértek a Bíróság minden egyéb ítéletével, nem tudom elfogadni azt az általános megfogalmazást, hogy Csehszlovákiának nem volt joga üzembe helyezni a C-variánst 1992 októberében (ítélet, 155. bek. 1C. pont). Az ítélet túl általános. Nézetem szerint a Bíróságnak különbséget kellett volna tennie Csehszlovákia azon joga között, hogy saját területén bizonyos lépéseket tegyen, és műtárgyakat üzemeltessen, valamint a Magyarország felé fönnálló felelőssége között azért, hogy a Duna vizének legnagyobb részét csehszlovák területre terelte, különösen ami az 1995. évi megállapodás előtti időszakot illeti (Ítélet, 25. bek).

I.

2. A szerződés módosítására tett indítványában Magyarország egy ideig nem zárta ki egy olyan megoldás lehetőségét, amely ilyen vagy olyan formában a vízlépcső fönntartását jelentette volna (Szerződés, 1. cikk). A munkálatok félbehagyása aztán világossá tette, mire is készül Magyarország. A munkálatok elhalasztására tett első javaslat megtételekor is az volt a cél, hogy fölmondják a teljes projektet. A dolog lényege ez. 1990. május 22-én az újonnan demokratikussá vált Magyarország miniszterelnöke ezt dióhéjban ki is fejtette, amikor az egész projektet "elhibázott"-nak nevezte (HM, 1. köt. 64. old. 3.110 bek). Magyarország szerette volna kivonni magát ebből a "hibából". Az ügynek ez az alapkérdése. A Bíróság elé tárt tudományos és technológiai adatok tömege, és a jogi érvelés útvesztői nem szabad, hogy elhomályosítsák ezt az egyszerű tényt: Magyarország, és csakis Magyarország volt az, amely egy bizonyos ponton túl igyekezett kivonni magát a szerződésből. Csehszlovákia a maga részéről ragaszkodott a szerződés megvalósításához, ráadásul rugalmasságot tanúsított a vízlépcső üzemeltetésével kapcsolatos bizonyos kérdésekben, például a csúcsüzemmód korlátozásával vagy elhagyásával, illetve az objektív módon igazolt környezetvédelmi igényekkel kapcsolatban.

3. A két félnek a szerződéssel kapcsolatos álláspontjában és cselekedeteiben megnyilvánuló különbséget nem szabad elhomályosítani. Egyszerűen nem felel meg a jogi tényeknek, hogy mindkét ország (és nem csak Magyarország) eltért a szerződésben lefektetett szabályoktól. A dolgok időrendjét igazán nem lehet meghazudtolni. Magyarország kétségei és fönntartásai, majd később kivonulása a beruházásból nem pusztán megelőzte a C-variánst, hanem egyenesen oka volt annak. Ha Magyarország korábban függeszti föl és szünteti be a munkálatokat, nem lenne C-variáns. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a C-variáns kiszorította Magyarországot a projektből. Az igazság az, hogy Magyarország zárta ki önmagát, mert elvesztette minden érdeklődését a beruházás iránt. Csehszlovákia, majd Szlovákia kész volt együttműködni Magyarországgal a C-variáns ügyében, amit átmeneti megoldásnak tartott.

4. Az eljárás során bemutatott dokumentumok nem támasztják alá azt a nézetet, hogy a két állam egyformán igyekezett kivonulni a szerződésből. Csehszlovákia a Magyarország részéről történő felmondás előtt, sőt az után sem juttatott kifejezésre semmiféle ilyen szándékot. A C-variáns tovább szolgálta a közös beruházás több fontos célkitűzését: az energiatermelést, az árvízmegelőzést, a hajózás fejlesztését. Ahol el is tért az eredeti projekttől, ott sem zárult el az út a szerződés eredeti szelleméhez való visszatérés előtt. Csehszlovákia hallgatólagosan sem egyezett bele a szerződés megszüntetésébe. Csehszlovákia már nem létezik, de utóda, Szlovákia még mindig a szerződés megvalósításának álláspontját képviseli (Ítélet, 14. bek).

5. Amikor Csehszlovákia és Magyarország megtárgyalták és megkötötték a szerződést, jól tudták, mit tesznek. Döntésük tudatos volt. Egy ilyen méretű közös beruházás elkerülhetetlenül megváltoztatja az érintett országok területét, és hatással van a környezetre is. A szerződő államok két ellentétes célkitűzéssel álltak szembe: az egyik a társadalmi-gazdasági fejlődés, a másik a természet megőrzése. A 15, 19. és 20. cikkből kiderül, hogy figyelmet fordítottak a környezeti kockázatokra, és készek voltak azokkal megbirkózni. Az 1970-es években, a szerződés tárgyalásakor a tudományos ismeretek már álltak olyan fokon, hogy a felek fölmérhették, milyen hatással lesz a beruházás az élet különféle területeire, köztük a környezetre. Óriási mennyiségű tanulmány készült. A tudomány és az ismeretek fejlődése folytonos; ezért egy ilyen beruházás kapcsán folyamatosan szükségessé válik az alkalmazkodás, ezt pedig tárgyalásokkal kell megoldani, nem számít meddig tartanak és milyen komplikáltak.

6. Magyarország azzal, hogy egyoldalúan kilépett a projektből, elvesztette jogát arra, hogy a Duna vízerejének hasznosítását a közte és Csehszlovákia (később Szlovákia) között létrejött szerződéstől tegye függővé. Tudniillik a Szerződés éppen erről szólt és erről szól: a hatáskörök felosztásáról a két folyammenti ország között, különös tekintettel a folyó vízi energiájának fölhasználására. A szerződés kölcsönös jogokat és kötelességeket fektetett le, ám az 1989 és 1992 közötti időszakban Magyarország ezeket egyre inkább megtagadta. Maga teremtett tehát olyan helyzetet, amelyben nem hivatkozhat semmire.

II.

7. Magyarországnak a projektből történő kivonulását követően Csehszlovákia számára az a lehetőség maradt, hogy saját területén azt tegyen, amit az általános jog megenged. A Bíróság elé tárt vita körülményei között az általános jog alapján tett lépések nem rontják le a Szerződés kötelező érvényét. Az ügy azért tolódott át az általános jog szintjére, mert Magyarország elutasította a beruházást. Valójában nem folyt olyan "egységes és megoszthatatlan tevékenység" (1977. évi Szerződés, 1. cikk, 1. bek.), amelyben előbb Csehszlovákia, majd Szlovákia részt vehetett volna. Magyarország viselkedése olyan helyzethez vezetett, amely teljes időtartama alatt megakadályozta a kötelező érvényű megállapodások megvalósítását. A szerződés teljes megvalósítása kétoldalú lépéseket tett volna szükségessé. Ezért a két ország közötti szerződéses viszony jelenleg sincs hatályban. Mivel a Szerződés célkitűzései nem szűntek meg, az ideiglenes megoldásnak az általános jogon és a méltányosságon kell alapulnia, amíg meg nem valósul a Szerződés kétoldalú teljesítése. Ez a lényege a csehszlovák "ideiglenes megoldás"-nak, amihez Szlovákia is tartja magát.

8. A jelen ügyben meg kell különböztetnünk egyfelől az "ideiglenes megoldás"-t, amely egészében jogszerű, különösen a fönnálló körülmények között (tehát hogy a munkálatok csehszlovák területen előrehaladott állapotban voltak az 1990-es évek elején), és e megoldás megvalósításának egyetlen elemét, amit új formába kell önteni, és jóvá kell tenni: ez pedig a Duna vizének megosztása. Nem elég elutasítani a szlovák érveket (a közelítő alkalmazás elvét, a károk enyhítésének kötelességét, és esetleg az ellenintézkedésekre való hivatkozást; ítélet. 75-87. bek). A helyzet bonyolultabb. A C-variáns értékelését nem lehet egyedül jogi alapra helyezni. A magyar lépések következtében a szerződés megvalósítása megbénult. Csehszlovákia az "ideiglenes megoldás" érvényre juttatásával válaszolt. Szlovákia a Bíróság előtt - hogy úgy mondjam - szerződéspárti megközelítésről tett tanúbizonyságot. Szlovákia emellett, ha némileg másodlagos módon, hivatkozott az általános jogra is. E jog értelmében, amint a Bíróság is kimondta, Szlovákia felelős azért, hogy eltereli Magyarországról azt a dunavizet, ami azt megilleti. Amikor a Bíróság kimondja, hogy Magyarország nem mondott le "azon alapvető jogáról, hogy a nemzetközi vizek erőforrásait méltányos és ésszerű módon osszák meg", az általános jogot alkalmazza (ítélet, 78. bek). Ugyancsak az általános jogot alkalmazza a Bíróság akkor, amikor a "hajózható vizekkel kapcsolatos érdekközösség"-re hivatkozik olyan értelemben, ahogyan azt az Állandó Nemzetközi Bíróság a Nemzetközi Odera-Bizottság Területi Joghatóságának (1929. P.C.I.J., A sorozat. 23. sz. 27.old.) ügyében magyarázta. A méltányos és ésszerű hasznosítás alaptételei a nemzetközi vízi utak nem hajózási célú használatáról szóló, közelmúltban született ENSZ-egyezményben, annak is az általános alapelveiben (5-10. cikk) testesül meg.

9. A Lanoux-tó ügyében Spanyolország és Franciaország között hozott ítélet szabja meg azt a joggyakorlatot, amelynek segítségével a C-variáns értékelhető, még ha a két ügy között több okból különbséget is kell tennünk. A Lanoux-tó ügyében a választottbíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy a tóra vonatkozó francia fejlesztési tervek (amelyek magukban foglalták a víz átirányítását) szükségessé teszik-e egy olyan kormányközi egyezmény megkötését, amelynek hiányában a kezdeményező fél nem foghat bele a munkálatokba (Nemzetközi választottbírósági döntések értesítője, 12. kötet, 281. old, a 306. old-on 10. bek; Nemzetközi jogi értesítő, 24. kötet, 1957, 101. old, a 127. old-on 10. bek).

10. A Bíróság kimondta (UNRIAA, uo., 11. bek; ILR, uo. 128. old., 11. bek.):

   "Hogy lényegében megértsük az előzetes megállapodás szükségességét, képzeljük el, hogy az érintett országok nem jutnak megállapodásra. Ilyen esetben az egyébként jogképes állam egy másik állam feltétlen és önkényes ellenállása miatt elveszíti a jogát arra, hogy egymaga cselekedjék. Ez nem kevesebb, mint egyfajta »vétójog« gyakorlása, amely megakadályozza a másik államot abban, hogy gyakorolja területi joghatóságát.

Ezért van az, hogy a nemzetközi gyakorlat kevésbé szélsőséges megoldásokat alkalmaz oly módon, hogy arra kötelezi az államokat, hogy előzetes tárgyalások útján keressenek megoldást anélkül, hogy jogképességüket alávetnék egy ilyen megállapodás eredményének. Ezért gyakran - helytelenül - úgy szokás fogalmazni, hogy "megegyezésre kötelezték" az államokat. Valójában az államok számos igen különböző módon léphetnek kapcsolatba egymással, és sok múlik e kapcsolatok meghatározásán, valamint az alkalmazandó végrehajtási eljárásokon. Az így létrejövő kötelezettségvállalások azonban már nem megkérdőjelezhetőek, és szankciók is bevethetők, ha például az egyik fél igazolatlan módon megszakítja a tárgyalásokat, indokolatlan késedelmeket idéz elő, nem tartja be a megállapított eljárásokat, rendszeresen figyelmen kívül hagyja a másik fél javaslatait és érdekeit, és - még általánosabban - megsérti a jóhiszeműség szabályait (Tacna Arica Arbitration: Nemzetközi választottbírósági döntések értesítője, II. kötet, 921. old-tól; Vasúti közlekedés ügye, Litvánia kontra Lengyelország: Javaslati vélemény, 1931, P.C.I.J. A/B sorozat, 42. sz, 108. old-tól). "

(lábjegyzetek elhagyva)

Csehszlovákia teljesítette azt a kötelességét, hogy tárgyaljon a Szerződés felülvizsgálatáról. A felülvizsgálat azonban nem azonos a Szerződés megvalósításának elutasításával. A magyar elutasítás nyomán Csehszlovákiának joga volt ahhoz, hogy Magyarország előzetes jóváhagyása nélkül maga cselekedjék, tiszteletben tartva ugyanakkor az utóbbi jogát a Duna vizének méltányos és ésszerű hányadára. E jog Csehszlovákia általi elismerésének megítélésekor azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az említett hányad 1995-ben emelkedett, és hogy a Csehszlovákia által kisajátított, és később Szlovákia által használt víz nem csak Szlovákia, hanem Magyarország érdekeit is szolgálja. A C-variáns üzemeltetése javította a dunai hajózást, és csökkentette az árvízveszélyt.

11. A Lanoux-tó ügyében a Bíróság kifejezésre juttatta, hogy a partmenti országok egyoldalú lépéseket tehetnek a következő feltételekkel (UNRIAA, uo. 308. old, 13. bek; ILR, uo. 129. old, 13. bek):

   "Az államok ma már tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy milyen fontossággal bírnak a nemzetközi folyók ipari fölhasználása körüli érdekütközések, és hogy milyen fontos ezek kölcsönös engedmények útján történő összebékítése. A kompromisszumok elérésének egyetlen módja egyre átfogóbb egyezmények megkötése. A nemzetközi gyakorlat azt a meggyőződést tükrözi, hogy az államoknak kötelessége az ilyen megállapodásokra való törekvés: így kialakulhat egy olyan kötelezettség, hogy jóhiszeműen el kell fogadni minden olyan közlést és szerződést, amely az érdekek széleskörű egybevetése és a kölcsönös jóakarat útján a legjobb feltételeket teremti az államok közötti megállapodásokhoz...
   A nemzetközi gyakorlat azonban eddig nem hagyott jóvá többet, mint a következő eredményeket: az a szabály, hogy egy ország a többi érintett fél előzetes beleegyezése nélkül nem aknázhatja ki egy nemzetközi vízi út vízenergiáját nem minősül elfogadott szabálynak, még kevésbé általános jogi normának. Nagyon jellemző az ügyre az 1923. december 9-én Genfben aláírt, a vízenergia egynél több országot érintő kiaknázásáról szóló nemzetközi egyezmény szövegezésének története. Az első szövegváltozat a nemzetközi vizek igába fogásáról szóló szerződések kötelező jellegéből és megkérdőjelezhetetlen voltából indult ki. Ezt a szövegezést azonban elvetették, és az egyezmény végleges formájában a következőt írja elő (I. cikk): [az egyezmény] nem befolyásolja az államok jogát arra, hogy a nemzetközi jog keretein belül saját területükön olyan vízerőművi fejlesztést hajtsanak végre, amilyet akarnak;
   az érintett aláíró országokra csak annyi kötelezettség hárul, hogy vegyenek részt a fejlesztési programról készített tanulmány közös elkészítésében. E program végrehajtása csak azon államok számára kötelező, amelyek hivatalosan csatlakoztak hozzá."
   (lábjegyzetek elhagyva)

Úgy vélem a Bíróság is egyetért azzal, hogy ez egy egzakt általános jogi megfogalmazás. Ez a jog alkalmazandó a jelen esetben is. Csehszlovákiának joga volt üzembe helyezni a bősi komplexumot. Ugyanakkor kötelessége volt tiszteletben tartani Magyarország jogát a Duna vizének méltányos és ésszerű hányadára.

12. Amikor a Lanoux-tó ügyében nem tette szükségessé a nemzetközi vizek energiájának hasznosításáról szóló egyezmény előzetes megkötését, a Bíróság "a nemzetközi jog legalapvetőbb normáira" hivatkozott, amelyek kimondják (UNRIAA, uo. 310. old, 16. bek; ILR, uo. 132. old, 16. bek):

   "Minden egyes állam maga kell, hogy ésszerű és jóhiszemű módon mérlegelje, milyen helyzetek és szabályok sodorják nézeteltérésekbe. Ez a mérlegelés esetleg nem találkozik más országok nézeteivel; ilyen esetben, amennyiben jogvita keletkezik, a felek általában tárgyalások útján igyekeznek megoldani a vitás kérdést, vagy pedig egy harmadik felet kérnek föl döntőbírónak. Ugyanakkor a felek pusztán a jogvita miatt nem függesztik föl a joggyakorlatukat, kivéve, ha erre kötelezik őket. A joggyakorlás folytatásával bármely fél azt kockáztatja, hogy felelős nemzetközi magatartását kétségbe vonják, amennyiben megállapítást nyer, hogy nem a jogkörének megfelelően járt el."

13. Csehszlovákia helyzete mutatis mutandis-nak tűnt. Cselekedhetett, azonban csak Magyarország bizonyos jogainak tiszteletben tartásával. A Lenoux-tó kapcsán a Bíróság (loc. cit.) úgy ítélkezett, hogy - extrém esetben - az előzetes megállapodás

   "jogvita esetén vagy az állami joggyakorlás általános megbénítását kívánja meg, vagy pedig - legyen a vita bármilyen természetű - gyakorlatilag kötelező érvényűvé teszi harmadik fél döntőbírónak való fölkérését. A nemzetközi gyakorlat sem az előbbi, sem pedig az utóbbi eljárást nem támasztja alá."

14. A munkálatoknak a már említett egyoldalú fölfüggesztését illetően a Bíróság hozzátette (UNRIAA, uo., 311. o., 18. bek.; ILR, bid., 134. o., 18. bek.):

   "Továbbá, a tárgyalások kedvező légkörére való tekintettel a feleknek a tárgyalások idejére teljes körűen föl kell függeszteniük a jogaik gyakorlását. Általánosságban ennek érdekében kötelezettségeket kell vállalniuk. Amennyiben ezen kötelezettségek révén feltétlen kötöttség alakul ki mindaddig, amíg a felek megállapodásra nem jutnak, akkor az említett kötelezettségek vállalásával a felek elveszítenék a tárgyaláshoz való jogukat, amit természetesen nem vehetünk alapul.

Igen fontos, hogy a fentiekről a diplomáciai levelezések jogkövetkezményeinek levonásakor ne feledkezzünk meg."

15. Végezetül érdemes megjegyezni a Bíróság következő állásfoglalását (UNRIAA, uo., 316. o., 23. bek.; ILR, uo., 140. o. 23. bek.):

   "Franciaországnak jogában áll jogait gyakorolni, de csak a spanyol fél érdekeinek tiszteletben tartása mellett.
   Spanyolország jogosan követelheti jogainak tiszteletben tartását és érdekeinek számításba vételét.
   A jogi forma szerint a felső szomszédot illeti meg a kezdeményezés joga. Terveinek kidolgozásába nem kötelessége beavatni az alsó szomszédot. Amennyiben egyeztetések során az alsó szomszéd terveket ad át a felső szomszédnak, akkor ez utóbbinak meg kell vizsgálnia azokat a terveket, ugyanakkor jogában áll a saját terveiben szereplő megoldást előnyben részesíteni, föltéve, hogy ésszerű mértékben számításba veszi az alsó szomszéd érdekeit."

III.

16. A Nemzetközi Bíróság ítéletének 72. bekezdésében kifejezetten tudomásul veszi, milyen komoly gondokkal kellett szembenéznie a csehszlovák félnek Magyarország lépése nyomán. Ez újabb ok arra, hogy a C-variáns elemei között különbséget tegyünk. A Bíróságnak a fentiek elismerése mellett egy lépéssel tovább kellett volna mennie, és a méltányosság elvét a nemzetközi jog keretében alkalmaznia. Ha ezt tette volna, akkor olyan álláspontra jut, aminek a révén az általa meghozott döntés árnyaltabb lenne.

17. A Meuse vizének elterelése kapcsán Hudson bíró a következőket állapította meg (1937, P.C.I.J., A/B sorozat, 70. sz., 77. o.):

   "Fontos méltányossági alapelvként fogalmazható meg, hogy ha - két fél azonos és kölcsönös kötelezettségvállalása esetén - az egyik fél folyamatosan nem teljesíti az általa vállalt kötelezettséget, akkor nem szabad megengedni, hogy profitáljon abból, hogy a másik fél hasonlóképpen, szintén nem tartja magát a megállapodáshoz.
   .............................
   Az általános alapelv olyan elv, amit egy nemzetközi bíróságnak igen körültekintően kell alkalmazni. Természetesen nem várható el, hogy egy ország, mielőtt nemzetközi döntőbírósághoz fordulna egy általa aláírt szerződés értelmezése végett a szerződésben vállalt kötelezettségeinek maradéktalan teljesítését igazolja. Ugyanakkor azonban klasszikus esetben - a szükséges korlátozások mindenkori figyelembe vétele mellett - egy, a nemzetközi jog szerint működő bíróság nem rettenhet vissza az ilyen alapvető méltányossági elv alkalmazásától."

18. A fent idézett véleménnyel természetesen nem azt kívántam elérni, hogy figyelmen kívül hagyjuk a Meuse vizének elterelése illetve a jelen eset közötti nyilvánvaló különbségeket. Hudson bíró szerint a két zsilip (azaz a holland illetve a belga) mind jogilag, mind pedig gyakorlatilag ugyanabban a helyzetben volt. "Ez pedig kétségkívül a fönti méltányossági alapelv alkalmazását sürgeti" (uo., 78. o.). Az a tény, hogy a mi esetünkben fokozottan bonyolult tényálladékkal van dolgunk, önmagában nem vonja kétségbe az igen tapasztalt Hudson bíró álláspontjának érvényességét.

19. Az a lehetetlen helyzet, amivel Csehszlovákiának Magyarország nem teljesítése miatt szembe kellett néznie, komolyan szól a méltányossági alapelvek alkalmazása mellett a C-variáns értékelésekor. Mivel "a méltányosság mint jogi fogalom az igazság kikristályosodott formája." ... A méltányosság elve olyan általános alapelv, amit jogilag közvetlenül lehet alkalmazni." (Parti vizek (Tunézia/Líbiai Arab Jamahiriya), I.C.J. Jelentések 1982, 60. o., 71. bek.). A bíróság "ítéletei kizárólag igazságosként foghatók fel, és ilyen értelemben méltányosnak tekintendők" (Északi-tengeri parti vizek, I.C.J. Jelentések 1969, 48-9. o., 88. bek.). "Méltányos döntés az alkalmazandó törvény alkalmazása révén születik" (Halászati jogszolgáltatás, I.C.J. Jelentések 1974, 33. o., 78. bek., ill. 202. o., 69. bek.). Mind "a kívánt eredménynek, mind pedig a kívánt eredmény eléréséhez alkalmazott módszereknek" méltányosaknak kell lenniük. Mégis, az eredmény a döntő; az elvek alárendelődnek a célnak" (Parti vizek, uo., 59-60. o., 70. bek.).

20. 1961-es határozatában a Nemzetközi Jogi Intézet a következőket állapította meg a nem hajózható nemzetközi vizek használatának tekintetében (3. Cikk) :

   "Amennyiben a vízparti államok nem tudnak megállapodni az őket megillető (víz)használati jogkört illetően, akkor az ügyben a méltányosság elve szerint kell eljárni, a körülményekre illetőleg a felek érdekeire való különös tekintettel."

21. Csehszlovákia olyan mértékben haladt előre a Szerződés megvalósításában, hogy bizonyos munkálatok leállítása, illetőleg az üzemvízcsatorna, a bősi vízerőmű, a hajózsilipek illetve az ezekhez tartozó egyéb berendezések működésének határozatlan időre való elhalasztása nemcsak ésszerűtlen, de káros hatással lenne, mivel mindennek a működtetése magyar kooperáció illetőleg részvétel nélkül is megvalósult. Ha törvénytelennek minősítjük a működtetést, amint azt a Bíróság is tette, akkor az azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagytuk a méltányosság elvét. Ugyanakkor az általános nemzetközi jog szerint Magyarországot méltányosan és ésszerűen megillető vízhasználati jogot tiszteletben kellett tartani, függetlenül attól, hogy a magyar fél a Szerződést illetve a beruházást megtagadta.

IV.

22. Egy ország, amely egy másik állammal szerződést kötött egy olyan beruházás megvalósítására, mint amilyen a bős-nagymarosi, az nem mondhatja föl minden további nélkül ezt a megállapodást, amikor a beruházás már csaknem a befejezéséhez érkezett, pusztán azzal az indokkal, hogy majd mindent megold a kártérítés. Ez egy olyan helyzet, amely - különösen a méltányosság elve szerint - nem rendezhető pusztán anyagi kártérítés útján. A Bíróság úgy találta, hogy a magyar fél törvénytelenül utasította el a Szerződés megvalósítását. Magyarország, annálfogva, hogy megszegte a Szerződést, nem foszthatja meg Csehszlovákiát, illetve később Szlovákiát a Szerződés minden gyümölcsétől és nem redukálhatja az utóbbit megillető jogokat puszta pénzbeni kártérítéssé. A beruházási munkálatok előrehaladott állapota szükségessé tett néhány lépést annak érdekében, hogy a kárt elkerüljék: Csehszlovákia, illetve Szlovákia joggal várhatta, hogy a beruházás bizonyos részeit a jövőben működtetni lehet majd.

23. Tehát a jelen esetben az anyagi kompenzáció, amit a magyar fél a beruházás megtagadása fejében fizetne, nemcsak hogy nem alkalmas bizonyos következményekért való kártérítésre, de semmiképpen sem fedezi az összes következményt. Hogyan lehetne egyáltalán az anyagi kártérítést kompenzációnak nevezni, ha a mérleg másik serpenyőjében árvízvédelem, a hajózás fejlesztése vagy villamos áram termelése a tét? Az 1977-es Szerződés itt fölsorolt célkitűzéseinek megvalósítása nem csupán magának a Szerződésnek az értelmében, hanem általános jogi értelemben és méltányossági tekintetben is törvényesnek minősül. A Szerződésből származó javakat semmiféleképpen sem helyettesíti egy összegszerű pénzbeni térítés. Bizonyos részeket létre kellett hozni és kulcsfontossággal bírt, hogy ezeket üzembe is állítsák, mivel esetünkben nem már elszenvedett károkért fizetendő kompenzációról, hanem egy új vízfölhasználási rendszer megépítéséről van szó.

24. Amennyiben egy bíróság - legyen az nemzetközi vagy területileg kompetens - megállapítja, hogy egy, a nemzetközi jogszabályok által elismert kötelezettséget megszegtek, akkor a vétkes fél megfelelő kártérítést köteles fizetni. A rendelkező bekezdés 2. pontjában föltárt tények az 1. pontban foglaltak következményei. A tény, miszerint a föltárt tényeket illetően a szavazatok egy vagy több aspektusban eltérnek egymástól az 1. illetve a 2 D. pontban, magyarázatra szorul, annak érdekében, hogy a kártérítés elvével kapcsolatos esetleges bizonytalanságnak még csak a gyanúja se merülhessen fel.

25. A rendelkező rész 1 C pontjában föltárt tények megfogalmazása nem áll összhangban az "átmeneti megoldás" különböző elemeit illető többféle értékelési lehetőséggel. Hasonlóképpen nem tükröződik ez a lehetőség a 2 D pontban foglaltakban. Valójában ez utóbbi pont tartalma igencsak megnehezítette azoknak a bíráknak a dolgát, akik az 1 C pont ellen szavaztak. Ugyanez vonatkozik a 2 D pontra is, ha a bírák közül valaki nem ért egyet teljes mértékben az 1. pontban foglaltakkal, noha egyébként úgy gondolom, hogy létezik kiút ebből a helyzetből.

26. Ennek az eltérő véleménynek az állásfoglalása alapján voksoltam a 2 D pontban föltárt tényekre. Van azonban még egy ok, ami arra késztetett, hogy ezeket a tényeket fogadjam el. Ez az ok kötődik a Külön-megállapodás 2. cikkének 2. bekezdésében foglaltakhoz a Bíróság feladatának vonatkozásában, illetőleg a feleknek az ítélet megvalósításának a feltételeit illető tárgyalásaihoz (5. Cikk, 2. bek.). Az én értelmezésem szerint a rendelkező rész 2 D pontja a következőket mondja: a felelősség betartatása illetve a kártérítési kötelezettség nem feltétlenül szükséges, hogy vezető szerepet kapjon a bős-nagymarosi beruházás jövőjét illető tárgyalások során, noha a Bíróság részletesen kidolgozta ezeket az ítéletnek azon részében, amely a Külön-megállapodás 2. cikkének 2. bekezdésével foglalkozik (148-151. bek.). Meg kell jegyeznünk, hogy az említett tény csak nagy általánosságban érinti a kártérítés kérdését. Ugyanakkor a Bíróság, az általam leginkább a "nulla megoldás" néven leírható megoldás mellett döntött (l. az ítélet 153. bekezdését). Véleményem szerint a 2 D pont üzenete a tárgyaló kormányokhoz az, hogy - jogi követeléseik és a kompenzációra vonatkozó ellenköveteléseik mellett - keressenek és találjanak közös megoldást.

(Aláírás) Krzysztof SKUBISZEWSKI