FLEISCHHAUER BÍRÓ ELTÉRŐ VÉLEMÉNYE

A bírósági ítélet rendelkezésének 1. A bekezdése mellett szavaztam, mert egyetértek a Bíróság elfogadott tényállásával, mely szerint

Egyetértek azokkal az okokkal is, amelyek e bírósági megállapításhoz vezettek. (27-59. bekezdés)

Ezenkívül az ítélet rendelkező részének 1 C bekezdése mellett szavaztam, amely szerint

Osztom a többség véleményét arra vonatkozólag, hogy

Ami e kérdésben a Bíróság elfogadott tényállásához vezető indoklást (72-88. bekezdés) illeti, külön megjegyezném, hogy a Bíróság nem hagyta jóvá Csehszlovákia arra vonatkozó érvelését, amely szerint a C-variánshoz való folyamodás a "közelítő jogalkalmazás" állítólagos elvére volna alapozható (76. bekezdés), valamint, hogy

Egyetértek a Bíróság álláspontjával ezekben a kérdésekben.

Nem értek azonban egyet az ítélet többi részének zömével, főképp a központi kérdésben elfogadott tényállással nem, mely szerint

Úgy vélem, hogy Magyarország érvényesen szüntette meg a Szerződést a megszüntetésről szóló, 1992. május 19-én keltezett és 1997. május 25-én hatályba léptetett bejelentés szerint, vagy pedig 1992. október 23-tól, azaz a elterelés tényleges dátumától kezdődően. Ennek megfelelően a Bíróság többségének véleményét tükröző, az öt konklúzió 155. bekezdésének 2. részében megfogalmazott következményeket jogi tévedésnek tartom, amennyiben az 1977-es Szerződés folyamatos érvényességének fogalmán nyugszanak. Ennek okán tehát az öt közül négy konklúzió ellen szavaztam (2 A, 2 B, 2 C és 2 E); a 2 D konklúzió melletti szavazatomat az ítélet jogi következményeivel kapcsolatban a 2. részben kifejtett véleményem figyelembevételével kell értelmezni.

Indokaim a következők:

I.

Az 1977-es Szerződés jogi sorsára való tekintettel:

1. Ami azt a dátumot illeti, amikor Csehszlovákia törvénytelenül a C-variánshoz való folyamodásával élt, az ítélet 1992. október 23-át, azaz csak azt a dátumot jelzi, amikor Dunacsúnynál ténylegesen megtörtént a Duna elterelése.

E tényállást figyelembe véve a Bíróság többsége arra a következtetésre jutott, hogy

E szempontok két okból kifolyólag tévesek :

Először is, amikor Csehszlovákia "elindította" a C-variánst, amint ezt a Külön-megállapodás 2. cikkének 1. bekezdésében megfogalmazzák, nem folyamodhatott volna ezen eljárásmód alkalmazásához. A Külön-megállapodásból következik, hogy a kérdéses időpont 1991 novembere. Még 1991 novemberében elkezdődött a C-variáns alkalmazása (23. bekezdés). A felek között nem képezi vita tárgyát az a tény, hogy abban az időben, függetlenül attól, hogy Magyarország megsértette az 1977-es Szerződést, a Szerződés még érvényben volt a két ország között.

Mivel az 1977-es Szerződés hatályban volt 1991 novemberében, Csehszlovákia és Magyarország egyaránt kötelezve volt a Szerződés jóhiszemű teljesítésére. Ez az az alapvető szabály, amely a nemzetközi szerződési jog egész rendszerének alapjául szolgál. Ahogyan a szerződési jogról szóló 1969-es Bécsi Egyezmény 26. cikke megfogalmazza: "Minden hatályban lévő szerződés jogilag kötelező a szerződő felekre nézve és a felek kötelesek a szerződést jóhiszeműen teljesíteni." A szerződés teljesítésekor tanúsított jóhiszeműség nemcsak arra vonatkozik, hogy a szerződő felek milyen módon alkalmazzák és teljesítik a szerződést, a jóhiszeműség azt is magába foglalja, hogy a szerződő felek a szerződés célján és szándékán ne változtassanak. A Bécsi Egyezményben megfogalmazott kötelezettség, mely szerint a szerződő felek nem érvényteleníthetik a szerződés célját és szándékát, már a szerződés hatályba léptetése előtt mindkét félre nézve kötelező érvényű. Az Egyezmény 18. cikke szerint

Nem kívánok részletesen kitérni arra a kérdésree, hogy a 18. cikk egésze megfelel-e valójában az általános nemzetközi jogszabályok előírásainak. Viszont, amint azt a Nemzetközi Jogi Bizottság (az Egyezmény szövegébe már 18. cikkként bekerült) 15. cikkhez fűzött kommentárjában megjegyezte - utalva az Állandó Nemzetközi Bíróság azon határozatára, amelyet a `Bizonyos német érdekeltségek a lengyelországi Felső-Sziléziában' elnevezésű vitás ügyben hoztak (1926, P.C.I.J, A sorozat, 7. sz., 30. oldal):

Ez a kötelezettség a fortiori érvényes a már hatályba léptetett szerződés esetében. Ebből következik, hogy egy érvényes szerződésben szerződő félként érdekelt államnak nem áll jogában - még saját területén sem, mint ahogyan azt 1991 novemberétől Csehszlovákia tette - olyan építkezésekbe kezdeni, amelyek pontosan a szerződés célkitűzését szándékolják meghiúsítani, ami a jelen esetben a Közös Beruházás létrehozása és hatályba léptetése. Csehszlovákia ellenintézkedésként elindított építkezési munkálatainak igazolása nem merülhet fel, hisz amint azt a Bíróság - jogosan - megállapította, a C-variáns alapvető részeként nyilvántartott csehszlovák lépés, amely során eltérítették a Dunát medréből, nem törvényszerű ellenintézkedés, mert nem arányos. (87. bekezdés)

Másodsorban, nem azért tekintem - a Bíróság többségének véleményétől eltérően - csupán a C-variáns hatályba lépését törvényellenes cselekedetnek, mert 1992 októberében megindult a Dunán az erőmű működése. Véleményem szerint a C-variáns üzemb helyezése teljes egészében jogellenes cselekmény a Nemzetközi Jogi Bizottság (ILC) `Szerződés-tervezet az Államok Felelősségéről' 25. cikkében megfogalmazottak értelmében (az ILC negyvennyolcadik ülésszakán végzett munkáról készített jelentés, 1996. május 6-tól július 26-ig, Közgyűlés, Hivatalos jegyzőkönyv, Ötvenegyedik ülésszak, 10. számú Kiegészítő (A/51/10), 133.oldal), amely a puszta tanulmányok elkészítésétől és a tervek elfogadásától kezdve az 1991 novemberében megkezdett építkezésen át a következő év októberéig tartott, amikor is megkezdődött a Duna tényleges elterelése. Ez azért történt így, mert 1991 novemberében Csehszlovákia azzal a meggyőződéssel kezdett bele az építkezési munkálatokba, hogy Magyarország nemcsak a Kormány, hanem a Parlament álláspontjára való tekintettel nem kiván, és nem is tud visszatérni az 1977-es Szerződés teljesítéséhez. Ezzel egy időben Csehszlovákia szilárdan elhatározta, hogy abban a pillanatban megkezdi a termelést a bősi vízerőműben, amint ez műszakilag lehetővé válik és hogy ebből a célból a Dunát Dunacsúnynál elzárja a legközelebbi alkalommal, amikor ez keresztülvihető, azaz az 1992 októberében várható alacsony vízállás időszaka alatt. Hogy milyen mértékben tartotta magát mindkét ország saját álláspontjához, erről diplomáciai levélváltásuk árulkodik. 1991 áprilisában a magyar Országgyűlés újra megbízta a Kormányt, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a csehszlovák kormánnyal "az 1977. szeptember 16-án megkötött Szerződés közös megegyezéssel történő felbontása ügyében" (1991/26-i országgyűlési határozat (IV. 23) `Ami a Kormány felelősségét illeti a bős-nagymarosi duzzasztógát kapcsán', Sm, IV.kötet, 88. melléklet, 215), továbbá utasította a Kormányt, hogy

Következésképp, Magyarország nemcsak folyamatosan tiltakozott a C-variáns hatályba léptetésének érdekében kezdeményezett egyoldalú csehszlovák intézkedések ellen, hanem továbbra is kérte az 1977-es Szerződés érvénytelenítését és egy, a Szerződést felváltó új egyezmény megkötését:

Ami a másik oldalt illeti, az 1991 ősze és 1992 májusa közé eső kritikus időszakban, amikor Magyarország bejelentette az 1977-es Szerződés felbontását, Csehszlovákia következetesen az alábbi üzenetet juttatta el Magyarországnak:

1992. január 8-án a szlovák miniszterelnök ismételten kifejtette álláspontját:

E körülmények ismeretében, amikor a C-variánssal kapcsolatos építési munkálatok beindultak, mindkét fél túllendült a kritikus (vissszatérést nem engedő) ponton. Kontinuum esete merült fel és az 1991 novemberi csehszlovák lépés és az 1992 októberi lépés jogilag hasonló hiányosságokban szenved. A C-variáns érvénybe léptetése nemzetközi léptékkel mérve törvényellenes cselekmény, amely 1991 novembere és 1992 októbere közötti időszakra terjedt ki.

Mivel én - a Bíróság ítéletében kifejezett véleménytől eltérően - úgy vélem, hogy Csehszlovákiának nem állt jogában 1991 novemberében a C-variánshoz folyamodnia, az ítélet rendelkezésének 1 B bekezdésében megfogalmazott konklúzióval úgyszintén nem értek egyet, mely szerint

Nem értek egyet továbbá az ítélet rendelkező részének 1 D bekezdésével, mely szerint

amennyiben a Szerződés megszűnésének magyarországi bejelentése állítólagosan elhamarkodott döntésnek tekintendő (108. bekezdés).

2. Nem értenék egyet azzal a következtetéssel, amit a többség vont le arra az időpontra alapozva, amikor Magyarország közzétette bejelentését a Szerződés megszüntetéséről, még ha osztanám is - mint ahogyan nem teszem - azt a nézetet, mely szerint Csehszlovákia csak 1992 októberében sértette meg az 1977-es Szerződést. Ez a nézet azt jelenti, hogy a szerződés megszüntetésének bejelentését májusban semmi sem indokolja, hisz még nem történt szerződésszegés (108. bekezdés). De amikor októberben megtörtént a Duna elterelése, az esemény már túl későn következett be a magyar bejelentés szempontjából. E nézet gyakorlati következményében rendkívüli formalizmust mutat: egy egyoldalú jogi lépés, a bejelentés, nem számít érvényben lévőnek, mert egy bizonyos esemény, habár előre látható és bekövetkeztére számítani lehetett, valójában még nem történt meg. Az esemény bekövetkezik, semmi sem változik, de a korábbi lépés jogi következményei állítólag nem születtek meg, mivel a döntés túl korainak bizonyult. Egy nemzetközi jogi kérdés ilyen irányú megközelítése nem felel meg a jóhiszeműség kívánalmainak. Amint azt a Bíróság megállapította:

Ha valaki - mint ahogyan azt a tisztelt bírák többsége teszi - Magyarország döntését a Szerződés megszüntetéséről korai, elhamarkodott lépésnek tekinti, akkor azt is el kell ismernie, hogy Magyarország akár vissza is vonhatta volna e döntését és később, az 1992-es események alapján újabb, a Szerződés megszűnését közlő bejelentéssel pótolhatta volna. A jóhiszeműség elve ilyen körülmények között azt diktálja, hogy Magyarország eredeti lépésének hiányossága, a Bíróság véleménye szerint az 1977-es Szerződés megszüntetésének idő előtti, elhamarkodott bejelentése abban a pillanatban orvosolható, amint a hiányzó esemény ténylegesen bekövetkezik. Az Állandó Bíróság igazolta, hogy egy későbbi esemény bekövetkezte megfelelő alapul szolgál egy hiányos, egyoldalú döntés orvoslásához, amikor bejelentette a `Mavrommatis Palesztin Engedmények' ügyének kapcsán, hogy

A `Bizonyos német érdekeltségek a lengyel Felső-Sziléziában' üggyel kapcsolatban az Állandó Bíróság a következőket állapította meg:

Tehát, még ha 1992. május 19. nem is tekinthető megfelelő időpontnak magyar részről a Szerződés megszüntetésének bejelentéséhez, e hiányosság 1992. október 23-tól, a Duna tényleges elterelésének dátumától már indokoltnak tekintendő.

3. Azt az elfogadott tényállást, mely szerint

a bírák többsége nem pusztán ezzel indokolta, hogy a magyarországi bejelentés elhamarkodott. Két másik indokot is megneveznek, amelyek közül egyikkel sem érthetek egyet.

A két további indok közül az első szerint

Nem szeretném kétségbe vonni ezt az általános szabályt; mindazonáltal nem hiszem, hogy jelen eset körülményei között alkalmazható lenne ez az elv.

Az ítélet elleni kifogásom e tekintetben kétélű: először is, a Bíróság szemet hunyt afölött, hogy Csehszlovákia számára a C-variáns hatályba léptetése nem automatikus reakció volt és nem is az egyetlen lehetséges válasz az 1977-es Szerződés magyar megszegése kapcsán. Csehszlovákiának jogában állt volna megszüntetni a Szerződést. Ha ez nem állt szándékában, például egyoldalúan elrendelhette volna, hogy Magyarország részt vegyen a C-variáns megvalósításában, esetleg egy harmadik fél - választottbíráskodás céljából való - bevonásának szerződési rendelkezésével kiegészítve. Másodsorban, a Bíróság, tagadván Magyarország jogát, hogy Csehszlovákia C-variánsának hatályba lépésére adott válaszlépésként megszüntesse az 1977-es Szerződést, arra a tényre alapozza álláspontját, hogy Magyarország sértette meg először a Szerződést, így azonban nem veszi figyelembe saját ténymegállapítását, mely szerint

A jelen esetben alkalmazandó jog a következő: Magyarország az 1977-es Szerződés előző megszegése révén még nem vált olyan jogfosztottá, hogy kénytelen legyen elviselni bármiféle olyan megtorló intézkedést, amivel Csehszlovákia válaszként előhozakodik. Az elv, mely kimondja, hogy egyetlen ország sem húzhat hasznot egy jogi kötelezettségének megszegéséből, nem tűr el túlzott megtorlást. Az elv, az Állandó Bíróság megállapítása szerint és a jelen esetre alkalmazva, azt jelenti, hogy az egyik félnek, Magyarországnak, nem állna jogában hasznát venni annak a ténynek, hogy a másik fél, Csehszlovákia, nem teljesítette egy jogi kötelességét, ha az elsőként említett fél, Magyarország, egy jogszerűtlen cselekedetével megakadályozta a másik felet, Csehszlovákiát, abban, hogy a szóban forgó kötelességének eleget tegyen. Itt azonban nem ez a helyzet áll fenn. A Csehszlovákia által nem teljesített jogi kötelezettség az, amely megköveteli, hogy Csehszlovákia tiszteletben tartsa Magyarországnak a Duna vizének igazságos és méltányos alapon megosztott hányadához való jogát. Magyarország nem tette Csehszlovákia számára lehetetlenné azt, hogy tiszteletben tartsa ezt a jogot; amint azt már korábban hangsúlyoztam, Csehszlovákia számára a C-variáns egyoldalú hatályba léptetése nem automatikus reakció volt és nem is az egyetlen lehetséges válasz az 1977-es Szerződés magyarországi megszegése kapcsán. A szóban forgó elv tágabb értelemben vett magyarázata, amely az arányosság követelményét figyelmen kívül hagyná, azt jelentené, hogy az ellenintézkedésekhez való jog messzebb vinne, egy szerződés aránytalan, egymást keresztező megszegéseire vonatkozva, mint ahogyan az az általános nemzetközi jogszabályokban szerepel. Ezért helytelen a szóban forgó elv sematikus alkalmazása olyan esetekben, amikor egy szerződés egymást keresztező ("reciprok", azaz kölcsönös) megszegéséről van szó; a Bíróság azonban eképp cselekszik, amikor megállapítja

Sőt, Csehszlovákia C-variánshoz való folyamodása az 1977-es Szerződés újabb megsértését jelenti, ezúttal Csehszlovákia részéről. Az újabb szerződésszegés a korábbi magyarországi szerződésszegések arányain túllépve egy új láncreakciót indított el, amely feljogosította Magyarországot arra, hogy megvédje magát a szerződési jogokról szóló Bécsi Egyezmény 60. cikkében megfogalmazott jogára hiovatkozva, azaz hogy megszüntesse a Szerződést. A 60. cikk 3(b) bekezdése követelményeinek megfelel, mivel

és így a C-variáns Magyarország alapvető jogait sértette meg, amelyek az 1977-es Szerződés teljesítésekor nélkülözhetetlenek. Egy nemzetközi szerződés aránytalan, egymást keresztező megszegésének helyzetében, mint amilyen helyzet Magyarország és Csehszlovákia között az utóbbi ország C-variánshoz folyamodása miatt fennállt, a jogorvoslatot nem úgy kell keresni, hogy az első szerződésszegő ország elveszti azt a jogát, hogy a szerződés megszüntetésével megvédje magát egy második szerződésszegővel szemben, hanem úgy, hogy korlátozni kell az első vétkes, jelen esetben Magyarország, jogát ahhoz, hogy kárpótlást nyerjen a második szerződésszegés miatt.

Én tehát arra a következtetésre jutottam, hogy - a bírák többségének véleményétől eltérően - az a tény, hogy először Magyarország sértette meg az 1977-es Szerződést még nem fosztotta meg a magyar felet attól a jogától, hogy megszüntesse ugyanazt a Szerződést a későbbi csehszlovák szerződésszegésre reagálva.

4. Magyarország az 1977-es Szerződést megszüntető bejelentésének állítólagos érvénytelen mivoltát támogató bírósági többség számára magyarázatként szolgáló további indokok közül a másik az, hogy

Nem vitatom, hogy a 65-67. cikk a szokásjoghoz tartozó bizonyos eljárási elveket tükrözhet, de nem hiszem, hogy Magyarország szerződést megszüntető bejelentése ellentmondana ezeknek az elveknek. Ebből a szempontból azt a mindössze hat napos halasztást, amelyet Magyarország biztosított bejelentésének hatályba lépéséhez, nem szabad elkülönítve látni. Valójában Magyarország kerek egész hat hónappal azután tette közzé a szerződést megszüntető bejelentését, hogy Csehszlovákia 1991 novemberében a C-variánshoz folyamodott. Ezalatt az idő alatt Magyarország - amint az a két fél közötti diplomáciai levélváltás idézeteiből kiderül - szüntelenül tiltakozott Csehszlovákia egyoldalú intézkedései ellen és kérte azok azonnali beszüntetését. Magyarország arra is rámutatott, hogy az intézkedések folytatása az 1977-es Szerződés sorsát megkérdőjelezhetik.

Ilyen körülmények között az a tény, hogy Magyarország 1992 májusában mindössze hat napos szerződés-felmondási időt biztosított, nem tekinthető a nemzetközi joggyakorlatban alkalmazott jóhiszeműség követelményeit megsértő lépésnek.

Ezek azok az indokok, amelyek arra a következtetésre vezettek, hogy Magyarország jogosan szüntette meg az 1977-es Szerződést 1992. május 25-től vagy pedig 1992. október 23-tól.

II.

Az ítélet jogi következményeire való tekintettel:

"A fenti indokaimból kiderül, hogy a Külön-megállapodásban a Bíróságnak feltett első három kérdésre adott válaszokból eredő jogi következmények meghatározása abból az álláspontból kell, hogy kiinduljon, hogy Magyarország jogszerűen szüntette meg az 1977-es Szerződést 1992. május 25-től vagy pedig október 23-tól. Ebből következik, hogy eddig az időpontig a bős-nagymarosi beruházást érintő jogi helyzetben elsősorban az 1977-es Szerződés és az ahhoz kapcsolódó okmányokban leírtak voltak az irányadók; az azt követő jogi helyzetben pedig az általános nemzetközi jog alkalmazandó, továbbá azok a szerződések, amelyek függetlenül attól, hogy Magyarország megszüntette az 1977-es Szerződést, továbbra is érvényben maradnak; ilyen például, többek között, az 1948-as Dunai Egyezmény, az 1976-os Határfolyó Egyezmény, a dunai halászatot szabályozó megállapodások, és más általános jellegű egyezmények, mint a szerződési jogot szabályozó Bécsi Egyezmény.

Ez azt jelenti, hogy 1992. május 25-től vagy október 23-tól Magyarország nem kötelezhető a nagymarosi építkezés folytatására. A Dunakilitiben folyó építési munkálatokat nem kell újrakezdeni és befejezni. Szlovákia számára az 1977-es Szerződés megszűnése azt jelenti, hogy nem kötelezhető a bősi vízerőmű Magyarországgal közös üzemeltetéséről gondoskodni vagy az ott termelt villamos energiát Magyarországgal megosztani.

A második kiindulópont az, hogy az 1977-es Szerződés megszűnése - akár 1992. május 25-t, akár ugyanazon év október 23-t fogadjuk el a sorsdöntő dátumnak - azt jelenti, hogy Szlovákia, aki független államként csak 1993. január 1-én született meg, az 1977-es Szerződésben soha nem vált szerződő féllé. Az a tény, hogy Szlovákia soha nem követte Csehszlovákiát az 1977-es Szerződésben szerződő félként, nem azt jelenti azonban, hogy Szlovákia szeparálódott az ügytől. Szlovákia örökölte a bős-nagymarosi beruházás során a területén épített műveket, főként a dunacsúnyi gyűjtőmedencét, az üzemvízcsatornát, a bősi vízlépcsőrendszert és a bősi erőművet. Működteti e létesítményeket. Ilyenformán jóváhagyta és folytatja Csehszlovákia eljárását a C-variánst illetően. Így Szlovákiát felelősnek kell tartani a bős-nagymarosi beruházás kapcsán tett csehszlovák lépésekért.

A harmadik kiindulópont a jogi következmények meghatározásában a nemzetközi szerződések megszűnésének ex nunc hatása. Amint azt a szerződési jogot szabályozó Bécsi Egyezmény 70. cikke leszögezi, ami szintén egy szokásjogot tükröző jogszabályi rendelkezés, egy szerződés megszüntetése a szerződő feleket felszabadítja az alól a kötelesség alól, hogy továbbra is teljesítsék a szerződés előírásait, de "nem befolyásolja a szerződő felek egyetlen olyan jogát sem, amelyet a szerződés teljesítése során született a szerződés megszűnését megelőzően." (70. cikk, 1 (b) bekezdés).

Ez azt jelenti, többek között, hogy az 1992. május 25-én október 23-ig meglévő épületek tulajdonjoga nem változik az 1977-es Szerződés 8. cikkében szabályozottakhoz képest. Ha ez problémát vet fel, a szerződő felek kötelessége ezeket egymás közötti megállapodással tisztázni.

A negyedik kiindulópont az Ítélet jogi következményeinek meghatározásában az a ténymegállapítás, hogy Csehszlovákiának nem állt jogában 1992 októberétől a C-variánst hatályba helyezni (a rendelkezés 1. C bekezdése) mivel

"Csehszlovákia a C-variáns hatályba léptetésével nem alkalmazta az 1977-es Szerződést, hanem épp ellenkezőleg, megsértette annak néhány világos jogszabályi rendelkezését, és ezáltal nemzetközileg törvénytelen cselekedetet követett el." (78. bekezdés).

Mint ahogyan azt fent említettem, egyetértek az Ítélettel ezekben a bírósági megállapításokban. Mindazonáltal, nem következik belőlük az, hogy az 1977-es Szerződés megszűnésével minden jogi akadály elhárult volna a Csehszlovákia jogutódjaként fellépő Szlovákia által folytatólagosan alkalmazott C-variánssal szemben. Ez azért van így, mert azáltal, hogy Csehszlovákia/Szlovákia kisajátította az üzemvízcsatorna teljes hosszában a Duna magyarországi hányadának legnagyobb részét, nemcsak az 1977-es Szerződést sértette meg, hanem, amint azt az Ítélet elismeri, Magyarország alapvető jogát egy nemzetközi vízfolyam természeti erőforrásaiból való igazságos és méltányos részesedéshez. (78. bekezdés). Ez nem csak az 1977-es Szerződésben, hanem az általános nemzetközi jog által is elismert jog.

Ez azt jelenti, hogy Szlovákia nincs arra kötelezve, hogy lebontsa azokat az épületeket, amelyeket Csehszlovákia emelt abból a célból, hogy a C-variánst működtesse. Mindegyik épület a mai Szlovákia területén áll és ottani puszta jelenlétük Szlovákia egyetlen nemzetközi jogi kötelezettségét sem sérti meg. Miután az 1977-es Szerződés megszűnt, már semmiféle jogi kötelezettség nem kötötte, és nem kötelezi Szlovákiát a bősi vízerőmű közös működtetésére vagy nyereségrészesedésre. Mindazonáltal, továbbra is létezik egy jogi akadály a C-variáns Szlovákia általi egyoldalú működtetésével szemben, és ez, amint azt az Ítélet is megerősíti (78. bekezdés), a Duna magyarországi hányadának 80 és 90 százalék közötti egyoldalú kisajátítása, Magyarország hozzájárulása nélkül, egy körülbelül 30 kilométer hosszú szakaszon. Magyarország arra kérte a Bíróságot

A Bíróság nem hagyhatja jóvá e kéréseket. Amíg az 1977-es Szerződés érvényben volt, mindkét fél megszegte, habár különböző módon és más-más időpontokban. Amint azt fent már kifejtettük, Magyarország, mint elsőként vétkező fél, nem vesztette el jogát arra vonatkozóan, hogy magát megvédje Csehszlovákia későbbi szerződésszegése ellen. Mindazonáltal, ami a Magyarországnak a Duna vizének elterelése miatt a korábbi állapot helyrehozását igénylő követeléseit illeti, azt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, mely szerint először Magyarország csatlakozott az 1977-es Szerződéshez és hagyta azt jóvá, majd 1983-ban a szerződés teljesítésének lelassítását kérelmezte, de semmiképpen sem a megszüntetését; 1989-ben újra sürgette felgyorsítását és aztán, még ugyanabban az évben, felfüggesztette és később elállt a nagymarosi és dunakiliti építkezési munkálatok ráeső részének folytatásától. Saját korábbi magatartásának okán Magyarország nem lehet jóhiszeműen jogosult a korábbi állapot teljes visszaállítására a teljes vízfolyamnak a régi Dunába történő visszaterelése és a Dunának a C-variáns hatályba léptetése előtti állapotába való visszahelyezése révén. Egy vízkormányzási rendszert kell létrehozni, amely figyelembe veszi Magyarország ökológiai szükségleteit, valamint azt a tényt, hogy a szlovák oldalra érkező víz mennyisége és a bősi vízerőmű rentabilitása összefügg. Természetesen kívánatos, hogy egy ilyen vízkormányzási rendszer felállításáról, amely kizárólag vízgazdálkodással foglalkozna, de - mivel az 1977-es Szerződés már nem létezik - nem rendelkezhet a bősi vízerőmű közös működtetéséről, a felek egymás között egyezzenek meg. Amennyiben nem születne közös megegyezés, a feleknek a Külön-megállapodás 5. cikkének 3. bekezdése értelmében vissza kell térniük a Bíróságra.

Az ötödik kiindulópont a Bírósági Ítélet jogi következményeinek meghatározásában az a tény kell, hogy legyen, hogy az Ítélet következményeként a Duna régi medrében a vízfolyam újra növekedni fog. Tekintet nélkül arra, hogy vajon a hajózás igénybe veszi-e majd, és ha igen, vajon milyen mértékben, a régi Dunát, lesz majd egy felismerhető főcsatorna. Ezért aztán nincs szükség új vagy kiegészítő határ-megállapodásokra. Mindazonáltal, Szlovákia, mint Duna-menti állam és az 1948-as Dunai Egyezményben résztvevő szerződő fél, jogilag köteles a többi folyómenti állammal, a Dunai Egyezmény tagjaival kötelező jellegű megállapodást kötni, biztosítván számukra az üzemvízcsatornában, a bősi zsilipeken és a dunacsúnyi víztárolón át történő hajózás lehetőségét a Dunai Egyezményben biztosított feltételeknek megfelelően. Ezzel párhuzamosan, Szlovákia köteles az üzemvíz csatornában és a víztárolóban helyt adni a halászati jogokkal foglalkozó 1956-os `Államhatárok Rendszerére Vonatkozó Szerződés', valamint a dunai halászatot szabályozó 1958-as Egyezmény rendelkezéseinek.

A hatodik pont, amely e kontextusban megfontolandó az, hogy mivel mindkét fél nemzetközileg jogszerűtlen magatartást tanúsított a másik iránt, mindkét fél köteles a másikat kártalanítani. Magyarország kártérítéssel tartozik Szlovákiának az építési munka késedelmeiből fakadó károkért annak köszönhetően, hogy 1989. május 13. és 1992. május 25-október 23. között Magyarország felfüggesztette, majd később elállt a bős-nagymarosi beruházás munkálatai ráeső részének folytatásától. Szlovákia ezzel szemben kártérítéssel tartozik Magyarországnak mindazért a veszteségért és kárért, amelyet Magyarország és állampolgárai szenvedtek el annak következtében, hogy Csehszlovákia és Szlovákia egyoldalúan elterelte a Duna vizét az 1992 októberében beindított tényleges elterelés és a vízgazdálkodási megegyezés hatályba léptetése közötti időszakban, amely megállapodást a Bíróság Ítéletének értelmében kell véghezvinni. A kártérítés mennyiségét a Külön-megállapodás 5. cikkében leírtaknak megfelelően kell megállapítani.

(Signed) Carl-August FLEISCHHAUER